Olvasd kérlek el a bejegyzést. Becsszó, napok óta gondolkodom jobb címen, hogy ne bántsa némely ember szemét.. De az az igazság, hogy nekem tetszőbb, illőbb nem volt, úgyhogy ez marad.

Ruha és ember, férfi és párkapcsolat. Vezetés közben most ezek a témakörök olvadtak össze a fejemben. Nem tudom, talán a zalai levegő hat így rám, vagy csak tényleg kezdek megőrülni, de egész úton ezen gondolkodtam. Ezeken IS, mert nyilván még sok más is belefért a kis időbe, hisz nőből vagyok, de most csak erről írok.

Ültem tehát a kis autómban, és vezettem Kanizsára. Egy lenge kis nyári ruhában. Amit mondanám, hogy szeretek, de talán egyszer vagy kétszer volt rajtam, szóval csak nagyon tetszett, de nem merültem még bele. Eddig ugyanis..nem ...

Csalódás

Csalódtál bennem, mert máshogy cselekedtem

Mint amit a fejedben elképzeltél, mint helyes tett?

Csalódni igazán csak abban lehet

Ki ígéretet tett, s nem tartotta be.

Ám, ha szó sem esett arról, mire vágysz te,

S mit tudnék én nyújtani önszántamból,

Az nem a másik ember hibája

Csak a saját projekcióid összeomlása.

Melyet nem köszönhetsz másnak

Mint saját magad balgaságának.

Ezért hát ne vetíts a másikra semmit

Mi ezen a síkon valójában az agyadon kívül nem is létezik.

Nézd és érezd, mit ad szívből a másik,

S ha nem elég, vagy épp sokallod,

Dönts saját belátásod szerint: menj vagy maradj,

Hisz ő valójában nem kényszerít rád semmit.

A gond ott van, ...

Tegnap este borsófőzeléket vacsoráztam. Cukroborsóból, amit ügye héjastól tettem el. Így bizony előfordulhatott, hogy nem kívánt lakók is maradtak a héjakban elbújva.

Amiből egyet sikerült is észrevennem tegnap. Olvastam közben az új könyvem, csak néha felpillantottam, merre van még a tányérban étek, hogy arrafelé haladjon a kanál. És tessék, bumm. Egy kukac.

Fintorogtam, átfutott az agyamon, hogy már itt is van?? Majd kivettem, és ettem tovább. Nem mondom, hogy nem gondoltam rá, mit rejtenek még a további kanalak, és hogy hány van, amit esetleg már megettem evés közben.. De azért éhesebb voltam annál, és többre értékeltem a munkámat, ami a tányérig juttatta a borsót, minthogy fogjam, és feladva a vacsorát, kiöntsem. ...

Felvettem egyik kedves kis ruhámat, és elindultam a kertbe. Ez azok közé a ruhák közé tartozik, amit nyilvános helyre nem vehetek fel. Ránézésre semmi extra, de felvéve épp akkor és ott villant pikáns részleteket, ami úgy gondolom, nem jár csak úgy akárkinek. A tükörnek, vagy a társnak igen, másnak nem.

A pár száz forintos turis volta ellenére szeretem. Ferde szabású, simul, akár egy másik bőr réteg, és cirádás mintájú. Olyan igazi hegyilánynak való. Számos alkalommal volt már rajtam.

Ám, ma reggel a lenti tükörbe belenézve, egy hosszú évek óta elfeledett részlet villant be, ahogy tekintetem..a mellemre tévedt. Egész pontosan arra a sokat sejtető, épp, hogy kicsit mutató, ám fantáziát megmozgató áramvonalas kis ...

Majd rájössz. Én szóltam. Majd úgy végzed..

Hányszor hallom, olvasom az ilyen és ehhez hasonló mondatokat.
Idegen, gyakran arc nélküli emberektől, és természetesen javarészt férfiaktól...

Akik olvasva a blogot, azt gondolják, ismernek, és noha még a nevemet se tudja sok, s a jelenemet sem tudják megfejteni, azt hiszik, a jövőmet a legjobb orákulumként mégis: tudják.

Ez, bevallom őszintén, egyszerre bosszantó, nevetséges, és unalmas.

Van, hogy szememet forgatva továbbgörgeteg, mert épp nincs kedvem, időm reagálni rá, néha viszont beleállok a témába. És tudom, hogy én vagyok a hülye, mikor ezt megteszem, hiszen miért pazarlom az időmet számomra még annyira sem ismert emberek véleményének megváltoztatására, egy olyan ...

Érezted már ezt? Hogy kész, vége, csak úgy vagy. Egy feladat, egy mű, egy szakasz teljesítve.. És szétnézve, tanakodva új utat kellene kezdeni. De nem, nem azt teszed, hanem inkább a régihez, a készhez ragaszkodsz, akár erőszakosan is? Mert az ismerős, komfortos, azonnali eredménnyel kecsegtető? Kell érezned a hasznosságot, a másiktól való visszajelzést, mert akkor lesz önmagad igazolása megfelelő.

Vagy épp a másik oldalról voltál már szereplője egy olyan jelenetnek, ahol a másik nyomult, jött, tarolt, mert majd ő segít, majd ő megcsinálja, megoldja, holott az égvilágon semmi szükség nem lett volna rá? És a ráderőszakolt jelenléte inkább abózus volt, mint valódi segítség?

Vagy maradtál már benne olyan helyzetekben, ...

Értem még sosem rajongtak. Eddig. Emberek legalábbis nem. Állatok igen.

Emlékszem az első ölelésre a csacsinktól, aki csak velem tette ezt, senki mással. Kislány voltam, alig értem el a nyakát, de ő átölelt. Nem tettem ezért semmi különöset, csak szerettem. Néha kitakarítottam a helyét, és füvet szedtem neki.

Kutyák fogadtak kitörő lelkesedéssel minden egyes alkalommal, mikor a menhelyre mentem. Nem mindenki, de majdnem. Olyan jó volt, azok az évek sok mindennel feltöltöttek, amiben addig hiányt szenvedtem. Úgy, hogy tettem érte, nagyon sokat, nagyon keményen, ám ők anélkül is szerettek volna, azt hiszem. S azok lettek számomra is, kölcsönösen a legfontosabbak, akinek a bizalmukért én magam is megdolgoztam.

Mert akkor úgy ...

Nem először és valószínűleg nem is utoljára találkozom az alábbi jelenséggel. Tudjátok, mikor egy éltes fószer fűzni kezd egy húsz-harminc éves nőt, a legnagyobb lelki kétségek nélkül. És ne haragudjatok meg, nem sértés, de ne szépítsük. Ezek az emberek már öregek. Lehet jól tartani magunkat, korunkhoz képest, de én attól ezt még tényként kezelem. Aki Apám lehetne, az nekem már öreg.

És mégis rendszeresen tapasztalom, hogy próbálkoznak. Az, hogy feleség várja őket odahaza, már csak ráadás, lassan meg sem lepődök.

Az oldalon is rendszeresen kommentelgetnek, írnak üzenetet az 50/60+-osak, romantikus érzelmektől túlfűtve. Bevallom, borsódzik a hátam ezektől.

Miért? És hogyan? És miként? Mit remél? Mit képzel? Ezek ...

„Jaj, de sokat jártam fáradtan,

Mikor házasodni akartam.

Nem találtam kedvemre valót,

Csak az a szeretőm, aki volt.”

A minap hallottam ezt a csodaszép muzsikát. Noha nem vagyok zenei beállítottságú, ám mégis megfogott. Gyönyörű, és a szövege is, mind az összes változatában.

S hallom emberektől a következő sorokat is:

„Hidd el, az összes lopna! Még többet is! Ez már talán jóllakott..”

„Mindegyik hazudik, egyik sem különb!”

„Ezt már legalább ismerjük, tudjuk mire számíthatunk.”

„Annyit kockáztattunk már, és egyik sem volt végül jó!”

„Egész rendes ember, legalább nem ver.”

Mennyivel másabb hangulatú mondatok, ügye? Ezeket napi szinten hallani, akár ha a ...

Én voltam az első, aki meglépett a telepről.

Néhány hete történt, még csak spórakoromban, de míg élek, emlékezni fogok rá. Életem meghatározó, bátor tette volt. Lehet nem lesz több, de ezzel az élmény már örökké bennem fog élni, és erővel fog eltölteni. Bátor voltam, kockáztattam. S hogy nyertem-e, vagy elbuktam? A mese végén elárulom!

Átlagos nap volt. Se túl meleg, se túl hideg. Mindenki tette a dolgát körülöttem. A nap sütött talán, bár teljesen sosem láttuk, hisz a fák zöldelltek, és eltakarták azt. A madarak ágról ágra repkedtek, s a szél könnyedén mozgatta a fűszálakat, bokrokat körülöttünk, s így hol árnyékba kerültünk, hol az átszűrődő fénysugarakban melegedtünk. Néha egy-egy őz, nyúl sétált ...