„Nőként sokat sejtető, kétértelmű posztokkal és incselkedéssel babráljak…” – szólt a részlet az egyik tartalomkészítő srác oldalán, akit amúgy követek, és kedvelek, mert értelmes, vicces sztorikat, írásokat tesz közzé. Elért egy nagyon szép számot a követőket illetően, amit szerintem megérdemel, és biztos vagyok benne, hogy lesz több is. Nála is jó azt látni, hogy igenis van még igény a szöveges formátumra, mert van, aki szeret olvasni. Ehhez írta ezt a részletet, biztos vagyok benne, hogy nem bántó szándékkal tette bele, simán lehet nem rám gondolt közben (szoktunk néha egymás posztjaira kölcsönösen reflektálni) habár érzek benne némi …valamit, amit lehetne boncolgatni, de nem teszem. Mert a posztom lényege most nem az lesz, hogy ő mit miért tesz, hanem én mit, miért, hogyan.

Egy pillanatra megállított, és olvasva ezt a részt, bevallom, egy halvány negatív érzésem azért támadt. Magamra ismertem ugyanis, és tulajdonképpen megsértődés helyett tudomásul vettem. Merthogy a megállapítás igaz. Egy gyors pillanatra fellángolt ugyan az érzés: én azért lennék a magam módján sikeres (mert igenis, nekem az, hogy az én fura, különc módján vezetett blogomat ennyien követik, számomra igenis az), mert kacér, kétértelmű posztokat is közzéteszek? A tartalmaim, oldalam csupán azért növekszik szép lassan, mert játszom a férfiakkal? Picit forgattam az érzést magamban, és mérlegelés után így döntöttem: nem. Nem azért haladok a céljaimban szép lassan előre, mert előveszem a jól ismert női taktikákat, a kitett csöcsöket, pucsításokat, amik az oldalamon amúgy nem is léteznek..

A huncut, kétértelmű posztok tényleg szerepet kapnak az oldalamon. Szeretem őket, ahogy sokan mások is. Van, aki csak ehhez tud kapcsolódni, van, aki pont ehhez nem.. Mások meg semlegesek ezt illetően. Számomra ezeknek azért van jelentősége, mert egész egyszerűen tükrözik a valóságot, amilyen tényleg vagyok. S mióta meg merem ezt mutatni, nem szégyelleni, titkolni, azóta tényleg jobban halad előre az oldal. Mert szeretem a sz3x3t, a játékosságot, a huncutságot, tudok kapcsolódni az erotikához, mint ahogy sokan mások is. Erkölcstelen, elítélendő, ösztönös, vagy egész egyszerűen természetes és elfogadható?

Majd 30 évesnek kellett viszont ahhoz lennem, elindulva egyre közelebb magamhoz, hogy az aktusokat úúúúgy igazán élvezni tudjam, és ne csak csináljam mechanikusan. Azt hiszem, az önelfogadás, és az önmagam felvállalása kellett ehhez. Míg ez hiányzott, nem ilyen voltam. Mármint belül, mélyen igen, de felszínre hozni sosem mertem.. Mert mi lesz majd akkor, ha lebukok? Hogy jókislányként olykor vadabbra vágyom?

Évekkel ezelőtt az egyik partnerem mondott nekem egy mondatot, miután közelebb kerültünk egymáshoz, hogy finoman fogalmazzak. Nem bóknak, s nem sértésnek szánta, nem is vettem egyiknek sem. De nagyon megragadt, és mikor egy-egy együttlét után, ha nem is ugyanezeket a szavakat, de jelentésében hasonlókat tapasztalok meg azóta, mindig eszembe jut.. Akkor éreztem, ha nem is először, de tudatosítva azt, hogy ebben mekkora pimaszság, szemtelenség, vád, elismerés, bók és bizony igazság is van.

• Tudtam, hogy b@szos vagy, hiába látszol jókislánynak.

 Ebben benne van az, amit a felvezetőben írt mondat is sugall, mutat..

Ha nőként sz3xről beszélsz, nyilatkozol, játszol, kacérkodsz, esetleg fizikai síkon is szabadon megéled.. Akkor mintha te kevesebbet érnél, jobban mondva mintha csak és kizárólag ez lenne benned érdekes, vonzó, sikert csak ezzel érhetsz el. Mert ha testiséggel kapcsolatban megnyilvánulsz, akkor indokolatlan előnyre teszel szert, a férfiakkal szemben. Vagy azon nőkkel még, akik nem merik, akarják megélni ugyanezt. Hogy mellette mennyi más erényed, ügyességed, belefektetett munkád, tanulási folyamatod, szakmád, bármid van, az ebben az esetben már szinte nem is számít. Mert szóba hozod a sz3x3t, ösztönöket kapcsolsz be, és indokolatlan előnyökre teszel szert..

Pedig kedves uraim, és hölgyeim, akiket ez valamiért zavar, elárulom: ebben qrva sok munka van.

Hogy ma, Magyarországon, nőként, pláne egyedülállóként mersz magadból mindent megmutatni, az életed számos területén elégedettségre törekedni.. Amihez az erotika is kapcsolódik, szervesen. Akkor te, te egy értéktelenebb ember vagy. Mert azzal főzöl, amid van? Mióta kellene szégyellni azt, amit szeretünk, és amihez értünk, és amit ha már a természet adott, akkor megtanuljuk az előnyünkre fordítani?  

Mert a patriarchátus rendszerben ennek nem lehet szerepe. A férfi politizálhat, hozhat döntéseket, beszélhet csúnyán, a nők meg vezessenek háztartást, neveljenek gyereket, gondoskodjanak az egész világról, mindezt természetesen hálásan, csendben és ne politizáljanak. A humor is olyan kétséges dolog, a nőknek az sem áll jól egyesek szerint, nem igaz?

Szóval elolvastam reggel ezt a mondatot párszor, és elgondolkodtam rajta. Hogy nekem mennyi évembe, pofára esésbe, meg nem lépett helyzetekbe, önleértékelésekből való kimászásba tellett, és megalázó helyzet rendbetételébe, hány cinikus megjegyzésbe, fitymálló tekintetbe, hogy eljussak ide, ahol most vagyok?

A gátlásokkal teli, megszólalni nemmerő kislányra emlékszem, akit csúfolni kezdtek általános negyedikben, mikor elsőként kezdett nőni a melle.. Annyira sokkolt, és bántott, hogy évekig még a pulóveremet sem mertem levenni, inkább büdösre izzadtam magam, csak rejthessem azt, amire inkább büszkének kellett volna lennem. S meg is állt szerintem a növekedésben emiatt, elkerülve, hogy középpontba kerüljek vele..

Hogy a telt ajkaimat hányszor csúfolta tesóm szopós szájnak, csak mert neki két vékony csík volt? S hogy csak mostanában merek rúzst használni olykor, hogy hangsúlyozzam őket? Persze, csak óvatosan azt is, mert mi van akkor, ha valaki pornósnak gondolna emiatt? Mert így is nagy, ígéretes, sokat sejtető, ha még jobban mutatom, még a végén keringőre hívásnak gondolják?

Hogy hányszor haraptam el a nevetést, a kibuggyanó huncut választ akkor, ha valami kétértelmű helyzetbe keveredtem, csak azért, mert egy nő nem teheti meg ezt bűntelen? Mert még a végén rásütik azt, hogy könnyen kapható.. Pedig csak erotikus szellemi párbaj van ilyenkor vívva, nem ágyra-testre hívás.

Hogy huszonéves koromban edzeni jártam, hogy szebb legyen a testem, kerekebb legyen az izomzatom. De mutatni ezt nem mertem, mert nem tudtam mit kezdeni az elismerő tekintetekkel, és ne adj Isten, még középpontba kerültem volna. Testhez simuló ruha, rövid szoknya, hőségben igazán rövid nadrág? Juj, hát a többi nő a végén megszól, hogy nem illik.. Nem illik Évák között Lilithnek lenni ugyanis.

Hogy hányszor csináltam úgy a szexet fiatal koromban, szinte mindig, hogy a férfit néztem, hogy neki igazán jó legyen. Hogy hogy tűnök a legelőnyösebbnek, hogy gondolja majd azt rólam, hogy igen, ő alkalmas az együttlétre. Jobb esetben vissza is kaptam valamennyit, de én valahogy nem tudtam belemerülni. Amíg huszonévesen el nem kezdtem önismerni, és szépen lassan máshogy nézni.. Leginkább magamat. S ahogy haladtam ezen az úton előre, úgy estek le a berögzült, belém nevelt burkok, korlátok.. S kaptam meg ennek közepén azt a mondatot, hogy tudtam én, hogy b@szos vagy.

Azóta eltelt sok év, sok tapasztalat, az élet minden területén változott sok minden. És most itt ülök a kis hegyi birtokomon, lenn a teraszon, nézve a világomat, pötyögve arról, milyen múltja van a kétértelmű posztjaimnak.

Amik vannak, és lesznek is, garantálom. Írok a sz3xualitásról, a női és férfi energiákról, és van a Patreonos felület, ahol, ha olyan kedvem van, nem röstellek erotikus történeteket is közzétenni. Mert vessetek mágjára, de szeretem a sz3x3et. A minőségi, etikus, biztonságos és élményt adó sz3x3t. Szeretek róla írni, elmélkedni, fantáziálni, csinálni. És van pofám ezekre célozni, ezt az oldalamat is mutatni.

Már nem félek levenni a pulcsit, már nem félek visszaszólni félvállról egy olyat, hogy a másik pirul el helyettem, már nem vagyok önzetlen az együttlétekben. Már úgy élek, ahogy én szeretnék, s nem úgy, ahogy a környezetem elvárja.  

S ezek közben fenntartom magam, dolgozok keményen, gondoskodom az állataimról, vezetem a háztartásom szépen, tanulok, fejlesztem magam, kertészkedem, miközben egyáltalán nem nagy a mellem, nem 90/60/90-es a méretem, a telt ajkaim mellett piros duda orrom van, szőke bombázó helyett kócos barna vagyok, tűsarkű helyett bakancsban és edzőcipőben járok sántikálva, elmélkedem, gondolkodom, kicsit politizálok, pötyögök mert jól esik, s mert szeretem. És igen, ha megtehetem, sz3x3lek is, mert az arany szívem mellett bővérem van. Mindezt úgy, hogy válogatok. Van, hogy hosszabb ideig csak fejben élem meg, mert az igényeimből nem engedek. A sz3xn3k ugyanis értéke van, s attól, hogy szeretem, még nem osztogatom a nőiségem a valóságban. Ha írok róla, ha viccesen utalok rá egy videóban, hiba látják több ezren, az csak egy részlet. Néhány másodpercre örömet okozhatok vele, egy jóízű nevetés formájában. Mert ez ingyen és jóérzéssel van. Nem sajnálom ezt se magamtól, se másoktól. Hiszen a bugyim ettől még fényévekre van..

És azt hiszem, számomra ez a valódi siker, hogy mindezt megtaláltam és elfogadtam magamban. És nem fogom magam vissza, hanem hirdetem ezt az interneten. Minden olyan gátlásos, önmagát felvállalni nem merő embernek, legyen az férfi vagy nő, hogy lássa: lehet olyan, amilyen. Mert szerintem ez az egyik legnehezebb feladat, hiszen ekkor jönnek az összeütközések azokkal, akik másmilyenek. Vagy épp olyanok, hogy semmilyenek. Mert magukat megélni nem merik, de mások szabadságát ebben épp emiatt nem tűrik. Mekkora kib@szott tükör az valakinek, hogy valaki semmi extra, nem különleges, tök átlagos, mégis bízik magában, és nem kétségek gyötrik, hanem nagypofával garázdálkodik? Hogy ez valami egészen új, megbotránkoztató, erkölcstelen, a régi rendet felborító irányvonal? Ki szerint? Azok szerint, akik miatt te sem mersz önmagad lenni?

Mert egy ember számos szerepet képviselhet. Attól, hogy az egyiket megtanulja kezelni, mutatni, ragyogtatni, még nem jelenti azt, hogy csak annak köszönheti az előremenetelét. Mert ahhoz, hogy abban ez sikerüljön, számos más tulajdonságának az összehangolása kellett.

Szóval elgondolkodtam ezen. És arra jutottam, hogy tudom, hogy a nőiségem, a kacér-kétértelmű posztjaim plusz előnyökhöz juttathatnak. De nem élek vissza vele, messze nem ez vagyok csupán. Csak egy része ez az életemnek, ami valóban, elég nagy szerepet képvisel. De így vagyok őszinte. Csinálok videót a budin ülve, kócosan is, piros orral, vagy néha sminkben, csinosan. Beszélek a sz@rásról, a kapcsolatokról, az érzelmekről, írok kitalált történeteket és valóságot, használok szakkifejezéseket és káromkodásokat, előadok kretén humorral, vagy mélységes érzelmekkel.

Arról meg hagy ne én tegyek, hogy nőnek születtem, és felismertem ebben a potencált.. S mint tudjuk, nagy a pina hatalma. Ne sajnálja tőlem se nő, se férfi. Etikusan használom, és hiába rebesgetem, hogy mindig nálam van.. Attól az még kincs és rejtve marad az avatatlan szemeknek.

 Írta Dia, a #hegyilány, 2025.március első napján.

A kép 2023 augusztusában készült. Gondoltam, épp ideillik a maga egyszerű puritán és pimasz módján. Hiszen mellbedobással hirdeti a szabadságot, és tudjuk, ezzel nagyobb elérést generálhatok, mint egy random netről letöltött képpel. Aztán persze senki meg nem mondja, minek fog szólni a poszt likejainak mennyisége: a mellbimbónak vagy annak a tartalomnak, amit befektetett munkával írtam meg, nyitottan, jóindulattal, hátha másnak is hasznára válik, s amiért közel 20 évet dolgoztam testben és lélekben. De mivel nekem a kép és a szöveg is szívemhez közel áll, összevontam a kettőt. Ti meg majd döntötök, hogy melyikhez kapcsolódtok. Csak like legyen, az a lényeg! ;)