Tegnap láttam tiktokon egy videót, amit Anyakivan tett fel(link a kommentben, hogy teljes képet kapjatok). Bemutatva egy szitut, ahol egy túláradóan kedves, kérdezgetős, beszélgetőt típus találkozik egy olyannal, aki csendes, nem kérdez vissza, láthatóan csak éppenhogy eltűri a szitut. Elolvastam a kommenteket. Érdekes volt.

Rengeteg volt a hozzám hasonló nézőpont, akinek ez a helyzet a túloldalról szokott megjelenni, amiben roppant kellemetlenül lehet magunkat érezni. És régen simán belementem az udvarias visszakérdezésekbe, meghallgatásokba, de.. Már nem. Ha nem kérdezek, az azt jelenti, hogy vagy nem érdekel a másik személye, még annyira sem, hogy megkérdezzem, ő hogy van, vagy szimplán nincs kedvem beszélgetni, senkivel sem, egységesen. És ha valaki velem szemben tanúsít ilyet, akkor ez számomra egyértelmű. És ennyi. Elfogadom, nem erőszakoskodom. Negatív érzésem akkor lesz, lenne, ha az egyenlőtlenség fennállna úgy, hogy ő rizsáz, elvárva, hogy én meg hallgassam rendszeresen. Mert azt aztán nem! Vagy kölcsönösen, vagy sehogy, de lelki szemetes nem vagyok!

És az extrovertáltak közül még a mai napig sokan megsértődnek az introvertáltak csendes, semleges viselkedésére.

Merthogy miért nem tanúsít egy kis jómodort, és mondja legalább azt udvariasan, hogy: Bocs, sietek./Bocs, most nincs jó hangulatom. Vagy kérdezzen vissza egyet-kettőt legalább udvariasan. Merthogy milyen modortalan, ha ezt nem teszi. Csak csendben marad, és hallgat..

Holott ő pont, hogy nem tesz semmi rosszat. Nem mond bunkót, nem erőszakos, nem hazudik. Igen, tök jó lenne, ha bárki bármikor megtehetné, hogy határokat húz konkrétan, és a másik oldal nem fog megsértődni rajta. De én is rászoktam a hallgatásra. Nem mondok semmit, aztán majd abbahagyja. Ha nem kapcsol, és darálja, akkor persze már jelzem, mert mindennek van határa. Nálam meg alacsony a türelem kerítésének magassága..

De miért mondanám azt, hogy Bocsi, de sietek? Ha ráérek amúgy? Vagy, hogy nincs jó hangulatom? Miközben remekül vagyok? Csak hozzá nincs kedvem egyszerűen, vagy csacsogni felszínesen, a semmiről vele? Ha meg mégis kimondom, hogy bocsi, engem ez nem érdekel, csendre vágyom, nem akarok beszélgetni veled.. Hát, 10-ből 9-en mellreszívják. Nem célom, hogy kedvesnek mutassam magam, és megfeleljek. Mert ha most nem húzom meg a vonalat, ami jelzi, kívül tágasabb, akkor legközelebb ismét csak jön, kérdez, árad, beszél, és még nagyobb csapdában vagyok. Megteszem inkább most.

Én csendesként nem erőszakolom rá senkire a hallgatást. Beszélgessen nyugodtan, engem nem zavar. Csak ne velem. A legtöbb nagydumás mégis elvárja, hogy az ő igényeit pont én/mi szolgáljuk ki, s mikor ezt nem teszem/tesszük, jön az, hogy milyen modortalanok vagyunk. Mert lehetnénk udvariasabbak, kiszolgálóbbak.. Idegenekkel. Magunk helyett tényleg mástól kell elvárni azt, hogy kiszolgálja az igényeinket?

Vedd észre a jeleket, még ha nehéz is realizálni, hogy hozzád máshogy áll a másik, mint te hozzá.

Nem könnyű, kudarcnak éled meg, néha kicsit fáj, de ez van. Menj tovább, aztán lesz olyan, akivel ha összetalálkoztok, mind a ketten azt adjátok a másiknak, amire vágytatok. Közösen megélt csendes perceket, vagy nagy beszélgetéseket. 

Nem pedig bekebelezés érzése lesz az embernek, akárha egy nagy polippal találkozna szembe..

A kép forrása: Pixabay