Szinte minden porcikámat zúzták már össze. Szavakkal, melyek egykor mázsás kövekként ütöttek léket önbecsülésem vékony kérgén. A minap kezem barnaságát dícsérték, s így csókot lehelt rá a bók, a kedvesség. Tudta, hogy a munka, a nap okozta, mely így jellemem kezében tartható ékes bizonyítéka…

Ugatnak a kóborkák a komment szekcióban rendszeresen. Kitartóan visszatérve, vagy időnként erre vetődve, éhesen egy kis figyelemre, tesztoszteron túltengésben, de könnyebbülésre képtelen. Viszket nekik itt is, ott is, szájpadlásukra csont szorult, teherként cipelve bolhákat, kullancsokat, nyüveket.…