Mosolyogva indultam el dolgozni. Ugyan tudtam, hogy hosszú és fárasztó nap lesz, de nem tehetek róla: vigyorogtam.

Olyan jól éreztem magam délelőtt, jókat nevettem.. Miatta, ha be akarom vallani, legalább saját magamnak.

Napok óta beszélünk, reggel-délben-este, és annyira egy rugóra jár az agyunk, hogy hihetetlen. Végre valaki, aki nem csak normálisan néz ki, de van humora, szarkazmusa és megfelelő helyesírása is!

Gábornak hívják, 45 éves, és a közeli nagyvárosban lakik, autószerelő. Neten, az egyik főzős csoportban találtuk meg egymást. Először csak a kommentjei stílusa tűnt fel, ritkán, ám annál erőteljesebben. Majd, miután nagyjából az ötödik értelmes, de valahogy vicces-meghökkentő kommentjét, és saját posztját is láttam, rákattintottam az adatlapjára. Hm. Nem is rossz. Magas, kicsit pocakos, borostás, csillogó barna szemű férfi mosolygott vissza a képeken. Gyorsan átfutottam az adatait: se nő, se gyerek nem volt rajta. Hm… És írtam néhány hozzászólást ide is, oda is, hogy ha úgy alakul, észrevehessen.. Ha felfigyel ő is rám, és beköszön privát, akkor jó, ha meg nem.. Akkor esetleg erőt veszek magamon, és megteszem én. Gondoltam ki a megfelelő stratégiát. Hiszen hosszú hónapok óta egyedül vagyok, és noha akad néhány randi elvétve, az igazság az, hogy igencsak száraz és sótlan a felhozatal.

Alig telt el néhány válaszkomentelgetés, már jött is az engedélykérés. Tőle, hogy folytassuk csak azt a világrengető fakanál párbajt, amiben a brassói lehet-e az is, amiben borsó is van című vitát próbáltuk egymással eldönteni, ott a csoportban.

S onnantól kezdve, idestova két hete majd minden nap beszélünk! Az elején volt, hogy még kerestem az indokot, milyen ürüggyel írhatnék rá aznap.. De végül annyira random, szabadon de stabilan jelentkezünk be egymáshoz, hogy talán pont ez a kis fűszer adja az igazi zamatot.

Már napok óta várom, hogy elhívjon randira. Hiszen tényleg nagyon jó beszélgetni egymással chaten, de na.. Már igencsak sok víz lefőtt már az elmémben, ami a kettőnk közti dolgokat illeti.. És nem akarom azt, hogy idealizálni kezdjem, beleképzelek valamit, amit ott sincs, személyesen meg kiderül: nulla valóságalapja van. Ha meg élőben is így repkednek a poénok, nyakatekert mondatok.. Akkor meg vétek lenne még egy elvesztegetett hét! Szerintem legalábbis.. Mindenesetre én már célozgattam rá, de tovább még nem léptünk benne. Bár az tény, hogy elég elfoglalt, mert hétvégén is vagy dolgozik, vagy csinálja a tanfolyamot, amit elkezdett. Na de hét közepe van, talán most hétvégére úgy dönt, vágjunk bele..

Még épp mosolyogtam, mikor beléptem a pizzériába. Délutánra jöttem, le kell váltani az egyik kolléganőmet. Elvileg szabadnapos lettem volna, de így akkor neki is összejön a gyerek szülőije, nekem meg megmaradt némi a napból. A többiek már kicsit levegőhöz jutva, lazábban voltak. A nagy déli pörgés lement, az esti meg nem kezdődött még meg.

- Sziasztok! – köszöntem jókedvűen a bagázsra, és a pult felé indultam.

- Ahh, szia Era! De jó, hogy itt vagy, akkor én lépek is. Örök hálám, és visszatörlesztem, hidd el. – s egy puszit nyomva az arcomra már ment is hátra az öltöző felé.

- Tudom, tudom. Én így járulok hozzá nemzetünk szaporulatához: segítek az anyukáknak, akik egyedül maradtak a gyerekkel. – s 38 évem bölcsességével és tapasztalatával biztos voltam benne: én ennél maradok inkább.

Mikor megtettük a szokásos sziamizufáradtvagyokhazaakarokmenni köröket, hátra mentem és letettem a cuccom. A pólót eleve felvettem, hogy ne öltözéssel kelljen kezdeni az első, értékes perceket. A telefont magamhoz véve indultam vissza, s még a lengőajtó előtt megnéztem az értesítéseket.. Hátha.. Na.. És kapás volt: Írt. Megint valami kedves-vicceset, én meg olvadozva mentem ki. Fruzsinak, az egyik legkedvesebb, ám legrámenősebb kolléganőmnek nem kerülte el a figyelmét a jelenet, azonnal szagot fogott, s rá is ugrott:

- Csak nem ő? Még mindig a Gábor? Ahh, most már nem titkolhatod, mutasd meg! Nem szoktál te senkivel sem eddig chatelgetni. Ha ő még megvan, akkor nagyon ígéretes lehet. Muti!!

- Neem, még nem akarom. Megint leszólod, mint ahogy szoktad a fiúkat… A múltkorinak sem vettem észre, hogy milyen a foga, míg nem szóltál. Utána meg másra sem tudtam gondolni, figyelni.. Meg még igazán nincs semmi. Beszélgetünk, de nem hívott még randira.. Mondjuk ez a része már kezd kiakasztani, mert vagy puhapöcs, és fosik, vagy ennyire lassú és kényelmes.. Vagy van helyettem, mellettem még másik lány, akit szédít, de inkább rá alapozik.. Bár, ahhoz meg túl sok energiát tenne a beszélgetésbe, mert tényleg random, a nap bármelyik szakaszában ír.. Vagy tényleg ennyire nagyon elfoglalt, de hát akkor meg nem hogy kapcsolat, még szeretőség sem igen lesz ebből..

- Nna, hát azért mutasd csak meg nekem! Tudod nagyon jól, hogy én ránézésre kiolvasom a csávókból, hogy hantaboy, fuckboy, vagy mama szeme fénye a fiatalúr. Egyezzünk meg: Ha a külsején nem tetszik valami, nem szólok! Kivéve, ha annyira durva, hogy muszáj. Mert látom, neked már ott a rózsaszín köd a szemed előtt. Látni lehetett már akkor is, mikor beléptél! Ide! – s mutatott a telefonra..

Végülis, miért ne? Fruzsi tényleg nagyon jó érzékkel rendelkezik ehhez. A barátnői gyakran ide hozzák első-második randira a pasikat, mikor ő pultozik. És olyan találati arányokkal dolgozik, mint valami profi céllövő.. Úgyhogy a messengerből megnyitva az egyik fotót, amit küldött magáról, odaadtam neki, vizitre.

Mint valami kiéhezett, úgy kapta el, és túljátszott lelkesedéssel nézett rá. Egy pici meghökkenést láttam rajta, majd azt, hogy ránagyít a képre.

- Ez az egy képe van? Illetve ez honnan van? A profilját mutasd csak a facen!

- Küldött magáról néhányat, gondoltam az mutatom. A profilján sok kép van, a kajákról, kirándulásokról, haverokról, kertről, de magáról csak vagy kettő-három. Miért?

De nem válaszolt, csak arccal, mimikával sürgetett, hogy nnna, gyerünk, csináld amit mondtam!

Gyorsan felmentem a profiljára, és visszaadtam a telót.

- Tessék!

- Ti nem is vagytok ismerősök? – kérdezte, és volt valami fura a hangjában..

- Ö.. Nem. Nem jelölt be, mikor írt, én meg szintén nem. Gondoltam, majd ha találkozunk, akkor lesz inkább érdemesebb. Mondjuk aztán ez elhúzódott, de nem akartam nyomulni, gondoltam inkább megvárom, hogy ő tegye meg. Ha már fehér ló nincs a hercegek alatt, legalább egy facebook jelölés tőlük induljon már.

- Drágám.. Hogy is mondjam meg most ezt neked..? Öhm. Ennek a csávónak felesége, meg egy kicsi gyereke van.

- Micsoda? Honnan veszed? Hát semmi nincs fent az oldalán. Biztos összekevered valakivel.

- Nem, ez tuti. A csávó autószerelő nem?

- Ö.. De. De.. S még be sem tudtam fejezni, már folytatta:

- Szegeden lakik, és Zolival voltunk nála a kocsival, vagy egy éve. Van egy garázsuk a ház mellett kialakítva, ahol egy másik palival szerelnek. Mikor ott voltunk, épp akkor jött a neje, meg egy olyan 8 éves kisfiú. Zolinak ismerőse is, mert ha kell random valami, akkor hozzá szokta vinni. Nekem ugye ezekhez nem sok közöm van, ha nem muszáj, én nem is szoktam oda menni. De akkor pont kivételes alkalom volt. Tuti, hogy ő az!

- Képtelenség. Hiszen állandóan dumálunk! Mindenről, néha kétértelműen is. Meg már lett volna alkalma, hogy benyögje: én amúgy nem akarok semmit, csak beszélgetni, mert amúgy CSALÁDOM VAN! Ha meg dugni akarna, akkor már rég rárepült volna a lehetőségre. Ha meg nem, hát miért akarna valaki vad idegen nőkkel csak úgy beszélni? Hát én is csak azért kezdtem vele el, mert megtetszett.

- Jajj, Era, olyan édes, aranyos és olyan kibaszott naiv vagy! – s míg ezt mondta, elővette a saját telefonját, és pötyögni kezdett rajta. - Hát ugyan miért? Valószínűleg unja a meló-házimunka-unalmas feleség- új élethelyzet-régi izgalmak hiánya ördögi kört, és keresett egy kis életet, izgalmat. Te meg okos, vicces meg szép lány vagy. Pont annyira tudod ingerelni a szánalmas kis életét, amennyire szüksége van. Lehet, hogy még csak meg sem akarja csalni a feleségét, mert hót’elégedett. És ennyi elég neki. Kis udvaroltatás, ego legyezgetés, fantáziálgatás.. Mi lenne, ha.. De az is lehet, hogy ha elég szar a helyzet otthon, nem működnek, becsúszott volt a gyerek, nincs szex, szerelem, akkor simán félre is lép. Vagy szeretőt akar tartani. Vagy a kiugrót, az indokot keresi, hogy végre kiléphessen. Vagy unatkozik, túlteng benne a tesztoszteron, aztán néha rád gondolva kiveri, vagy úgy fekszik rá az asszonyra. Ezer okuk lehet, hogy miért mennek így kívülre.. – s mire ezt végigdarálta, nagy hevesen, már a képembe is nyomta a telefont:

- Ez Zoli profiljáról van, ismerjük egymás belépési kódját. Úgy látszik, végül mégis lett értelme ennek.. Itt látod ugyanis, hogy szerepel az ismerősöknek az adat: házas. És sok nem, de azért egy-két kép akad fent a kedves kis Hajdú- Kontra Anettról, alias Gáborunk feleségéről.. Ott meg a gyerek is szerepel. Látod?

Láttam. És az az egész napos jókedv, amivel azt hittem, kihúzom a napot, hideglelős, gyomorba ütés szerű érzéssel ígérkezett folytatódni. Házas. Van gyereke! És közben nekem, velem írogat.

És ahogy mint egy mazochista, átpörgettem a képeket, egyre szarabbul éreztem magam. Nem bírtam ki, rámentem a felesége oldalára. Na, nála bezzeg már a vadidegeneknek is látható volt, illő módon, hogy házas, és hogy van férj és gyerek, mint főszereplő az életében. Láthatóan büszke rájuk, és szereti őket. Nála sok a friss kép, a bejelentkezés. Ott a Gábor neve is, megvan jelölve. Az ő oldalán viszont ezek közül egy sem lett kiengedve..

Vajon tudja ezt a neje? Hogy ő szinte nem is létezik a világ előtt? Hogy hetek óta egy szó se esett róla? Igaz, nem hazudtak a feje felett, de azért ki sem tűzték az árbócra: van ő nekem, szeretem, és ezáltal foglalt vagyok, kedves szingli hölgyek. Hiszen ha ez így látható lett volna már első kattintásra, akkor bele sem megyek a játékba. Mert tabu. Nekem legalábbis az.

Miért nem vállalja fel? Talán boldogtalan? Hiánya van? Megbánta? B, C, D tervre készül?

Mert az, hogy nem él aktív közösségi médiás életet, s ezáltal a családi állapota sem szerepel, nem igaz. Hiszen millió posztja, kommentje van. Van élete, itt fenn.. Csak ezek szerint van, amit inkább elrejt.  

S hogy nem releváns, hogy neje van? Mikor velem beszél a nap minden szakaszában, nekem ad energiát? Hát mennyi ideje jut az asszonyra? Hány hozzám hasonló nő van, aki elszívja azt, ami neki járna?

Ha tudja az asszony, akkor bántja vajon? Megalkudott, mert ott a gyerek, és aggódva figyeli, ahogy elvonul telefonnal a kezében valamerre? Vagy kölcsönösen felmérték, hogy szabadon lehet mással is lenni, kapcsolódni, s innentől kezdve nincs oka féltékenységre?

Engem zavarna, ha a férjem idegen nőkkel barátkozna? Nem. Az még nem. Ha néha összekapcsolódnak egy bejegyzés alatt, esetleg munka vagy szórakozási alkalom során egy jót beszélgetnek, nyíltan, bárki előtt felvállaltan. De hogy ez tovább megy, és belopóznak egymás napjaiba, szabadidejébe, az már sok.

Mit hiányolhat otthonról? Miből van túl sok? Erőt gyűjt arra, hogy kiléphessen? Vagy szimplán elment másik boltba, ahonnan beszerzi azt, amit kíván?

Számonkérhetek rajta bármit? Hisz nem ígért, nem tett semmi konkrétat. Csak volt. Jelen volt, aktívan, szívvel-lélekkel-férfi energiával. Nem hazudott, nem tagadta le. Csak csupán nem mondta el. Én láttam bele többet, vagy csak ő nem merte kimondani, megtenni azt, ami tényleg alakult? Ha az én párom adna másnak így magából, nekem már az is megcsalás lenne. Pláne, ha dolgozni lehetne rajta, ha nem kifelé menne az energia.  

- Hát már megint egy ilyen? Komolyan nem értem, mikor jutnak el oda a csávók is, hogy felelősséget vállaljanak magukért, meg a tetteikért. Mindig a könnyebbik út. – s visszaadtam a telefont.

-Mit fogsz csinálni? Megmondod neki, vagy letiltod a picsába? – kérdezte Fruzsi, sajnálkozó arckifejezéssel.

- Még nem tudom. – válaszoltam csalódott, dühös, szomorúan. – Még nem tudom.

Tanmese az életből, Dia, a #hegyilány módra.

2025. április

A kép forrása: pixabay