Szóba jött a női orgazmus ugyanis. Illetve annak hiánya pontosabban

Hogy hallott már róla, de nem tapasztalta. Mert nála minden nőnek sikerült, természetesen.

És mikor jöttem a statisztikákkal, hogy hát a nőknél azért ez nem így van, kutatások, és saját csajos beszélgetések alapján sem.. Akkor csak pislogtunk. Ki tudja rosszul? Ki hazudik?

És nőként be kell, hogy valljam: mi nők.

Ismét csak találkoztam azzal a jelenséggel, amivel egész életemben rendszeresen.

Az elhallgatással, a hamis helyeseléssel, a ráhagyással, a be nem vallott hiányosságokkal. Amit mi nők teszünk gyakran.

Miközben a fiúk gondolnak valamit, magabiztosan, elégedetten kijelentve: Ők aztán mindenkit a csúcsra juttattak, vagy így, vagy úgy. Lehet, hogy kellett hozzá a második (na jó, esetleg többedik) alkalom, de végül mindig sikerült.

Ezzel szemben vannak a statisztikák, amik kimutatják: a nők 50- 30%-a tapasztal orgazmus zavart, hiányt élete során rendszeresen vagy egyedileg, egyéb becslések alapján pedig 10-30%-a egyáltalán nem él át orgazmust (anorgazmia).

Saját személyes tapasztalataim, nőkkel való beszélgetéseim is az utóbbi számadatok helyességét támasztják alá.

Felmerült a kérdés bennem: Ki és miért hazudik?

Ezt boncolgatnám, saját női meglátásommal. Nem orvosi szemmel megyek a témába, mert rengeteg oldal foglalkozik ezzel megfelelő szakmaisággal, megoldási javaslatokkal. Azt meghagyom nekik, mint hiteles forrás.

Én inkább azt a célt fogalmaztam meg magamban, hogy tanuljunk már meg végre nyíltan beszélni erről. Az igazságról. Akkor is, ha vért izzadunk az elején. Nekünk nőknek ez a téma szerintem jóval kényesebb, kínosabb, nagyobb kitárulkozást, kockázatot jelent. Ám, a férfiak oldalát is értem, miért tartják magukat a boldog tudatlanságban esetleg, vagy miért nem mernek beleállni abba, amit esetleg sejtenek, csak inkább elengedik, mert nehéz téma.

Mert ami nekünk nőknek kudarc élményt okoz, az a másik félnek is az lesz. És ha nem beszélünk róla, ha nem mondjuk ki nyíltan: Nem sikerült.. Akkor csinálhatunk úgy, mintha minden rendben lenne. Csak az a gond, hogy őszinteség nélkül változtatási, megoldási lehetőség sincs.

A többedik kapcsolatom után én is rájöttem erre. Mert meguntam utálni magamat érte, és titkolni azt, ami nem kell, hogy a szégyenem legyen. Mert utána olvastam, utána néztem, hogy nem csak én tapasztalom ezt, hanem sok másik nő is érintett. Nem kell, hogy ez legyen a természetes: Hogy nem sikerül, és még hazudok is róla rendszeresen. Van megoldás, lehet érte tenni. De ahhoz a változást nekem magamnak kell elindítani. S bizony emlékszem az első alkalmakra, mikor beleálltam. Soha életemben olyan kínos beszélgetések, vért izzadások nem kerültek elém, mint amiket akkor én indítottam el. Nekem, magamnak volt elképesztően nehéz. Belevágni, az amúgy is meztelen testem fölött a pőre, igaz szavakat kimondva. Olyan nehéz volt ez régen, az épp aktuális férfivel ezeket megtenni. Kezdetben legalábbis.

Mert mindig én voltam nekik az első, aki erről beszélt. Hisz náluk addig minden nőnek sikerült. Szerintük. Hát hogyne. Kis aranyos, kis naiv legények. Némelyik alig teljesítményt nyújtva is hitt ebben a mesében. 

Szerintem meg szimplán nem vállalta be senki az igazságot előttem.

Amit megértettem, mert tényleg nehéz. Sokszor hazudni, ráhagyni könnyebb, egyszerűbb, mint beleállni. De egy idő után egyre könnyebben ment. Már nem jelentett gondot a száradó izzadság felett könnyeden erről csevegni. És figyelni, hogy a férfi hogy reagál. Nyitott-e az egyéni megoldások keresésére, vagy sem. Érdeklődve figyel, hallgat, kérdez, kihívásnak tekinti, vagy személyes sértésnek, kudarcnak? Izgalmas, tanulságok tapasztalatok vannak a tarsolyomban, hála az őszinteségemnek, amit magamba vertem évekkel ezelőtt.

Szerintem itt a kulcs. Meg kell tanulni őszintének lenni. Mindenben. A szexben meg pláne! Mert mindent lehet javítani, fejleszteni, esetleg teljesen megoldani. De ahhoz vállalni kell magunkat, a nehézségeinket, és beleállni. Mert odaadni magunkat, egybeolvadni a másikkal, élvezni a pillanatot hazugsággal, szégyennel emelt belső gátakkal nem lehet.

Jöhetne a kérdés, hogy akkor miért tesszük, mi nők? Nem egyszerűbb kimondani már az elején? Nem. Egyáltalán nem egyszerű. Szükséges, de attól még borzalmasan nehéz.

Miért titkoltam én is régen és sok más nő is, hogy nem sikerült esetleg?

• Csökkentértékűnek éreztem magam, defektesnek. Ha én ezt gondolom magamról, a férfi miért vélekedne máshogy?
• Nem akartam a magabiztosságát, sikerélményét elvenni, kudarcot okozni.
• Engem fog hibáztatni, ahogy én is magamat.
• Ha ez sokáig fennáll, akkor lehet, keres majd mást, akivel újra minőségi kannak érezheti magát. Ahol lehet, hogy szintén nem sikerül a nőnek, de legalább hazudni róla nem rest.
• Majd csak sikerül, idővel, csak össze kell szokni. Minek akkor feszültséget okozni?
• Talán ez a normális. Kicsit jó volt, bizsergett. Talán ez az orgazmus valójában?
• A spirituális nyomasztás szerint az az igazi nő, aki hüvelyi úton élvez el. Akinek ez nem sikerül, az nincs még élete megfelelő szakaszában. Inkább titkolom, nehogy csorbát szenvedjen az önképem.

A teljesség igénye nélkül ezeket gondoltam, mikor még titkoltam. Többszörösen nem volt jó érzés. Mert lett bennem egy bűntudat, lenézés magammal szemben: Hazudsz. Szégyelled. Ahhoz is gyenge vagy, hogy felvállald. Ez lesz már egész életedben? Legördül rólad, lihegtek, aztán jóvan?

Ám volt egy férfi felé induló harag is: Jó volt? – kérdezte. Jó volt. – válaszoltam. Ennyi. Hát nem igaz, hogy elhiszi. Inkább ráhagyja csupán. Megint. Egyszerűbb a boldog tudatlanság. Újból és újból.

Hiányt éreztem mindannyiszor. A remény halt meg talán, mikor én magam újra és újra bólogattam, ő meg megkönnyebbülve vette tudomásul: Nagyot alkotott. Ismét. Mint mindig.

Nem emlékszem, ki volt az első, akinek elmondtam anno. Nem régi párom volt, azt tudom. Hanem egy új partner. Nulláról tudtam csak elindítani a dolgot. Beleállni abba, hogy esetleg hosszú hónapok óta helyeslek egy hazugságra, nem ment volna. Hogy hogy újra indítsam a dinamikát. Akkor még gyenge és tapasztalatlan voltam. Mint mikor nem árulod el a kedvesednek, anyósodnak, hogy ki nem állhatod az ételt, amit egyszer, a kapcsolatotok elején eléd tett. Majd rendszeresen újra tálalja, azt gondolva, hogy szereted. És inkább eszed, megerőszakolva a torkodat a kéretlen falattal, mint hogy ugyanazon csatornán bevalld: Ne haragudj, de valójában én ezt ki nem állhatom.

Mert akkor jönne a kérdés, jogosan: Miért nem mondtad meg már az első alkalommal? Miért hazudtál? Hát én jót akartam neked, és közben mégis rosszat tettem? S tudnád, hogy mind a ketten borzalmasan éreznétek magatokat, és valami megtörne talán.

Szóval, ahogy önfejlesztettem magam, eljutottam oda, hogy beleálltam. Nagyon nehéz volt elkezdeni, de a kezdeti kétségek után meglepően hasznosnak bizonyult. Legtöbbször párbeszéd indult, mélyen, a saját és a másik tapasztalatairól. Volt, akit utána olvasásra, gondolkodásra ösztönöztem, és emlékszem a szavaira: De jó, hogy ezekről életében először nyíltan beszélhet. És megoldásra törekedve feküdtünk neki eztán. Velük általában az együttlétek is élvezetesek voltak, és izgalmas próbálkozások alakultak.

Persze, volt olyan is, aki nehezen fogadta. Láttam a kétséget a szemében: Biztos hogy nem volt ilyen partnere korábban. Mármint, nem az, aki nem mondta volna el, hanem olyan se, aki ne élte volna át vele. Kizárt. A számok hazudnak. Ő továbbra is úgy tette a dolgát, ahogy előtte. Nem javasolt, nem próbálkozott, az esetleges külső segítségre vetélytársként tekintett. Vele a távolság így nem hogy csökkent volna, hanem növekedett, nagyon gyorsan. Elvéve az esélyét annak, hogy együtt, közösen sikerüljön.

És noha a mai napig tapasztalom, hogy negyvenes férfiak életében is én lehetek az első, aki erről beszél nyíltan, a hozzáállásom nem változott meg. Nem adok az őszinteségből.

Mert vagyunk jó páran nők, statisztikai adatok egyeseknek csupán, akiknek ez a téma nehezebb, és jobban meg kell érte dolgoznunk. De nem lehetetlen, hogy élvezetes legyen, úgy igazán.

Csak ahhoz bele kell állni a valóságba. Rendbe kell tenni magunkat. Próbálkozni, tapasztalatot szerezni. Felmérni, hogy mi a bizsergés, és mi a valódi orgazmus. Meg kell ismerni a saját testünk, lelkünk, és nem csak magunkra, hanem a másikra is hangolódni. És amíg hazudunk, addig ez nem fog menni. De annyit bizton állíthatok: Megéri a munka. Elég élvezetes a jutalom.
Ezért nehezebb egy idősödő nővel. Mert tudja, mi az igazság, és mit akar.

Fiatalon még elhisszük, hogy nekünk ennyi jár. Ez a normális. Hiszen a többi barátnőnknek is hasonló élményei vannak. Már, a 30-50%-nak.  Mert egymás között azért sok mindent elárultunk, még ha a pasink előtt titkoltuk is.

Remélem, sok kamasz, fiatal felnőtt nő lép rá arra az útra, amire én magam is. Az önazonosság, az önszeretet és az önismeret útjára. Ami az élet minden területén hasznos lehet, nem csak a szexualitásban. De én nyíltan vállalom, hogy a szexualitás az a része az életemnek, amiről öreg koromra sem akarnék lemondani. Mert annyi örömet ad. Még ha meg is kell dolgozni érte keményen. Vagy valami keménnyel.

De ehhez elengedhetetlen az őszinteség. És először nekünk nőknek kell ezt megtenni! Nincs mese. Álljunk már bele.

Szerintem ez a férfiaknak is jó indukátor. Mert ha mi megmutatjuk, hogy sebezhetőek vagyunk, a testünk meztelenségén túl is mutatjuk magunkat, az az arra érdemeseknek egy ugrópont: ő is megteheti bátran. Mert ha nekünk nőknek, az érzelmesebb lényeknek ilyen nehéz, akkor mégis mit gondoltok, a túloldalon macsónak, keménynek nevelt férfiaknak nem az? Huszon éves voltam, mire egy ilyen mély beszélgetést követően megértettem: Nekik sem olyan egyszerű bánni a farkukkal. Pedig én azt hittem, egyszerű a képlet. Hogy nem csak annyi, hogy meztelen nőt lát, és feláll. Hanem ennél jóval bonyolultabb. A férfi lélek is, és általa a férfi test.

És én az ilyet élvezem, szeretem igazán. Mikor szex után megnyílik nem csak a test, hanem a lélek is. Elárulsz, mondasz olyat is, amit egy terített asztal fölött sosem tennél. És az én csúcspontom ilyen: Mély beszélgetések, mély behatolásokkal. Hosszú távon nem elég csak az egyik. Kell a test, kell a lélek, minőségileg. S ehhez kell a meztelenség, az őszinteség, és a magunkért, a másikért való érdeklődés, akarat.

Szóval, hazudjon csak tovább az, aki még úgy gondolja jónak. Nem ítélkezem. Megértem. Csak annyit kívánok, hogy magad miatt ezt egyszer hagyd abba. Addig is, vállalom, hogy én leszek az első, aki ezt megteszi a férfi életében. Mert legközelebb, ha mi mégis elválunk egymástól, már mesélhet arról: Képzeld, volt egy csaj, akivel ezt és ezt tapasztaltam. És talán, így neked is könnyebb lesz majd azt mondani, súgni neki: Ha már így szóba került, be kell, hogy valljam, hasonló cipőben járok én is.

És egy idő után nem tabu és szégyen övezi majd a témát, ha sok nő és sok férfi tud majd erről őszintén beszélni. Hanem tapasztalatot cserélve szélsebesen megoldásra törekedve együtt szállni egyre magasabbra. Egészen a csúcsig. Amit mind a két nem annyira szeretne.

Nem feledve, hogy az együttlétek orgazmus nélkül is örömforrások, ha olyannal történnek, akit szívvel-lélekkel kívánunk.

A kép forrása: Pixabay