Értem még sosem rajongtak. Eddig. Emberek legalábbis nem. Állatok igen.

Emlékszem az első ölelésre a csacsinktól, aki csak velem tette ezt, senki mással. Kislány voltam, alig értem el a nyakát, de ő átölelt. Nem tettem ezért semmi különöset, csak szerettem. Néha kitakarítottam a helyét, és füvet szedtem neki.

Kutyák fogadtak kitörő lelkesedéssel minden egyes alkalommal, mikor a menhelyre mentem. Nem mindenki, de majdnem. Olyan jó volt, azok az évek sok mindennel feltöltöttek, amiben addig hiányt szenvedtem. Úgy, hogy tettem érte, nagyon sokat, nagyon keményen, ám ők anélkül is szerettek volna, azt hiszem. S azok lettek számomra is, kölcsönösen a legfontosabbak, akinek a bizalmukért én magam is megdolgoztam.

Mert akkor úgy ...

Nem először és valószínűleg nem is utoljára találkozom az alábbi jelenséggel. Tudjátok, mikor egy éltes fószer fűzni kezd egy húsz-harminc éves nőt, a legnagyobb lelki kétségek nélkül. És ne haragudjatok meg, nem sértés, de ne szépítsük. Ezek az emberek már öregek. Lehet jól tartani magunkat, korunkhoz képest, de én attól ezt még tényként kezelem. Aki Apám lehetne, az nekem már öreg.

És mégis rendszeresen tapasztalom, hogy próbálkoznak. Az, hogy feleség várja őket odahaza, már csak ráadás, lassan meg sem lepődök.

Az oldalon is rendszeresen kommentelgetnek, írnak üzenetet az 50/60+-osak, romantikus érzelmektől túlfűtve. Bevallom, borsódzik a hátam ezektől.

Miért? És hogyan? És miként? Mit remél? Mit képzel? Ezek ...

„Jaj, de sokat jártam fáradtan,

Mikor házasodni akartam.

Nem találtam kedvemre valót,

Csak az a szeretőm, aki volt.”

A minap hallottam ezt a csodaszép muzsikát. Noha nem vagyok zenei beállítottságú, ám mégis megfogott. Gyönyörű, és a szövege is, mind az összes változatában.

S hallom emberektől a következő sorokat is:

„Hidd el, az összes lopna! Még többet is! Ez már talán jóllakott..”

„Mindegyik hazudik, egyik sem különb!”

„Ezt már legalább ismerjük, tudjuk mire számíthatunk.”

„Annyit kockáztattunk már, és egyik sem volt végül jó!”

„Egész rendes ember, legalább nem ver.”

Mennyivel másabb hangulatú mondatok, ügye? Ezeket napi szinten hallani, akár ha a ...

Én voltam az első, aki meglépett a telepről.

Néhány hete történt, még csak spórakoromban, de míg élek, emlékezni fogok rá. Életem meghatározó, bátor tette volt. Lehet nem lesz több, de ezzel az élmény már örökké bennem fog élni, és erővel fog eltölteni. Bátor voltam, kockáztattam. S hogy nyertem-e, vagy elbuktam? A mese végén elárulom!

Átlagos nap volt. Se túl meleg, se túl hideg. Mindenki tette a dolgát körülöttem. A nap sütött talán, bár teljesen sosem láttuk, hisz a fák zöldelltek, és eltakarták azt. A madarak ágról ágra repkedtek, s a szél könnyedén mozgatta a fűszálakat, bokrokat körülöttünk, s így hol árnyékba kerültünk, hol az átszűrődő fénysugarakban melegedtünk. Néha egy-egy őz, nyúl sétált ...

Elsőnek terápiás jelleggel indult. Olyan dolgok is a felszínre kerülhetnek, ami máshogy aligha, lehetővé téve azt, hogy megdolgozás, megértés után szelídüljön a hatása.

Majd ha a képeket, kisebb történeteket nézem, mintegy virtuális naplóvá vált. Jó visszanézni, milyen volt régen, milyen most, s akkor milyen érzelmekben voltam.

Mostanra lett egy más aspektusa is.

Hajlamos vagyok akarni másnak azt, ami nekem jó, és tanácsot osztogatni- bár erről már leszokóban vagyok, kéretlenül legalábbis. Nem azért, mert olyan okosnak képzelem magam, vagy elnyomó lennék. Nem!

Hanem mert tudom, milyen, mikor rossz volt valami, és milyen most, amikor jó.

Érzelmileg elhanyagolt, gyakran fizikai bántalmazással, nehéz anyagi ...

Nézegetem ezt a kis szegfűt, amit még tavaly vetettem magról. Csak úgy szétszórtam random, ahol úgy gondoltam, nem lesz útban elől.

Nem fektettem rá nagy hangsúlyt, mert második évben virágzik. S nekem akkor is, most is leginkább olyan kell, ami idén. Vagy ha lehetne, már most azonnal.

Idén is először azokat vetettem el kapásból, amiknek most lesz néhány héten belül „haszna”. Ami jövőre lesz, az oly soká van, ki tudja, megérjük-e? Főleg a virág, mit megenni nem lehet. Azt majd..

S végül tavaly elment a magvetések ideje, és nem került cserépbe szegfű, és más kétéves növény. Ha a természet nem segít, és a véletlennek köszönhetően néhány mag nem ered meg, akkor most nem lenne ez a gyönyörű, illatos kis virág. ...

Szórakoztató a munkád? –kérdezte egy ismerős srác már írott formában, miután munkás ruhában, koszosan (én) kávézás után láttuk egymást kutyafuttában. Teljes őszinteséggel írtam neki, hogy nem, egyáltalán nem. Akkor pont a tűző napon, ám egy nagyon szeles helyen kellett oszlopok közét fugázni, meg hasonló pepecselős munkát végezni. Nem szeretem az ilyet. Nem halad, alig van látszata, ráadásul nem is érzem magam benne tehetségesnek. De csinálom, mert jelenleg ez az egyik láb, amire támaszkodok, és ennél a munkaadónál elég változatos a feladatok tárháza. Nem Főnököm, szabadság van, megyek, mikor tudok-szeretnék.

Egy hete a másik munkahelyemen a srácokkal beszélgettem. Kérdezték, mi a hétvégi program. Teljes ...

Határok, szabályok, pofátlanságok

Hányszor gondolunk arra, hogy bizonyos dolgok mennyire alapvetések, egyértelműek, világosak? Illetve milyen természetességgel várjuk el azt a másiktól, hogy betartson olyan szabályokat, ne lépjen át olyan határokat, amiket lehet nem is ismer, lát, értelmez? És mennyire fel vagyunk háborodva, mikor nem ez következik be?

Legyen az egy telekhatáron át érkező pofátlanság, egy facebook csoport tagságának kérdése, egy számunkra releváns oldal követése, párkapcsolati/családi/munkahelyi viszonyok témaköre, vagy bármilyen más területen lévő dolog. Elvárunk dolgokat, teljesen jogosan néha. Aztán mikor mi vagyunk a túloldalon, már csak értetlenül pislogunk, hogy jé, tényleg nem egyértelmű a dolog ...

Figyelj oda a részletekre

Tegnap használatba vettem az ajándékba kapott sarlót. Miközben hátul elkezdtem vágni vele a száradt füvet, ami tavalyról még megmaradt, több gondolat is átsuhant az agyamon.

Klaudia ügyebar nem fordul kétszer

Első: ki ne ugorjon valami a fűcsomókból, mert sikítás lesz. (Oké, valójában ez volt: besz@rok, ha vavlami rám ugrik!) 

Második: egy rosszul irányzott lendítéssel kivéreztethetném magam. Ugyanis jobb kézzel suhintottam, ballal pedig rendeztem a füvet. Ha nem koncentrálok, simán úgy belevághattam volna a csuklómba a pengét, hogy nem érek el a házig.. Egy pillanat műve volt, és úgy nyugtáztam magamban, hogy akkor nagyon figyelni kell.

Este pedig, ahogy a megrakott taligával mentem ...

Ez itt a legszebb muffin – Kérem!

A kép forrása: Pixabay

Kisül egy tepsi muffin. Van 3 darab csálé, 6 közepes, 2 nagyon szép, és egy teljesen tökéletes.

Melyiket veszed el először, Te kedves, önfeláldozó, előzékeny Nő, Feleség, Anya, Gyermek, Szomszéd, Munkatárs?

Igen, tudom. Az első háromból a legcsúnyábbat.

Mert neked jó lesz az. Maradjon meg a többi, a szép, a nagyobb másnak.

Akkor is, ha a két éves gyerekednek teljesen mindegy, hogy néz ki, mert úgyis csak szétmarcangolja és csurgó nyállal keni be, és végül a kutya nyalja le a kezéről.

Akkor is, ha a bántalmazó Anyádnak, Anyósodnak viszed át egy részét, akinek még a legszebb is kicsi, száraz, tejjel épp ehető lesz.

Akkor is, ha a Párod kettőt gyűr ...