Olvasd kérlek el a bejegyzést. Becsszó, napok óta gondolkodom jobb címen, hogy ne bántsa némely ember szemét.. De az az igazság, hogy nekem tetszőbb, illőbb nem volt, úgyhogy ez marad.

Ruha és ember, férfi és párkapcsolat. Vezetés közben most ezek a témakörök olvadtak össze a fejemben. Nem tudom, talán a zalai levegő hat így rám, vagy csak tényleg kezdek megőrülni, de egész úton ezen gondolkodtam. Ezeken IS, mert nyilván még sok más is belefért a kis időbe, hisz nőből vagyok, de most csak erről írok.

Ültem tehát a kis autómban, és vezettem Kanizsára. Egy lenge kis nyári ruhában. Amit mondanám, hogy szeretek, de talán egyszer vagy kétszer volt rajtam, szóval csak nagyon tetszett, de nem merültem még bele. Eddig ugyanis..nem mertem.

Mert kis gheci.

Ő az. Érted már?

Már az anyaga is extra lenge, a színe elég vad, karcsúságot kiemel, ha meg nincs vékonyság, egész egyszerűen nem megy rád.. Ez kérem nem hazudik, semmi oversize, meg ápol és eltakar.. Színes, feltűnő, de mégsem tigrisminta miniben, hogy kockáztassa, hogy elbillenj egy qrvás irányba. Elől még tán észre sem veszed, mert valahogy rafkós a szabása, azt, amit ha véletlen utánad fordulnak, akkor bizonyosságot nyer: melltartónak ott nincs helye. Merthogy a háta nemhogy kulcslyuk szabású, de inkább istálló ajtajú.. S mint vadlovat fékezni igyekvő kantár, úgy lehet egy kissé irányítva a masnira köthető anyagot megkötni. Ha meg hátulról előz valaki, eleve egyértelmű lesz, hogy hoppácska, itt lesz valami…

Szóval ezt vettem fel. Hisz alig néhány napja mondtam, hogy munkába, városba persze kell az a ruhadarab, ami a kebleket tartja, mert annyira vagány azért nem vagyok. Aztán rájöttem, hogy negyven fokban szerintem kiizzadtam elég sok fenntartást, ideje ledobni mindent, amit lehet, akár csak a süllyedő hajón, én is így jártam el.

És vezetés közben, elmélázva a kis gheci ruhán, eszembe villant valaki. Egy szőrös kis gheci. Na, nem én hívtam így az illetőt, nyugi! Ő mesélte, hogy ez a becses gúnyneve, ahogy az alkalmazottak hívták a háta mögött (ha jól emlékszem, ezek voltak a pontos szavak, mindenesetre a tartalma egészen pontosan fedi ezt a két szót). És nekem megvillant akkor a szemem, elképzelve szigorúan, keményen, határozottan, irányítóan és így fejben is bevallom: simán beindultam volna, ha ebben a stílusban egyik este elém áll, és főnökösdit „játszik”. Pláne úgy, hogy ez az ember velem, és úgy általában az életben egy kedves, szerethető, udvarias, intelligens férfi volt. Olyan jófiú féle.

Egyszer randiztunk, többet nem, mert amúgy nem egymást kerestük. Ahhoz sok volt az eltérő jövőcél, hogy aggyal megfogalmazva, tudatosan erőltessük. Viszont, ha hosszú hónapokat, éveket nem is, de éjszakákat tölthettünk volna együtt, ha.. Ő és én nagyobb arányban vagyunk épp rosszfiúk és rosszlányok, ahelyett, hogy mind a ketten a szelídet, jóságost, erkölcsöset éljük. De akkor ez így történt. Jót beszélgettünk, tisztáztuk a randi után, hogy nem lesz ebből most semmi sem, nem lettünk rosszban ezután sem, és ez a mondata valahogy elraktározódott az agyamban.

És ott a kocsiban bevillant újra. Hogy bizony én (nem kertelek, nem általánosítok, de azt hiszem, egyetemleges női gondolatokat fogalmazok meg) igénylem a férfimben a kis gheci faktort. Anélkül már az első randira sem kerül sor, ha nem kelti fel az érdeklődésem, valami pimaszsággal, turpissággal, életre valósággal. Ha nem tudom elképzelni, hogy fel is tud kapni és az asztalra tenni, akkor a gyertyafényes vacsora és rózsa se kell, ugyanarról a terítékről.

S ha azt veszem észre, hogy csak jófiú, és a találkozások alkalmával valahogy nem érzem meg benne azt a fajta erőt, energiát, ami egy csipetnyi pikáns ízt adna.. Akkor nekem nem kell.

De persze ezt is megfelelő arányban! Ha túl sok, akkor csipős, élvezhetetlen lesz, amit nem szeretek, és hosszú távon hiába különleges, de annál inkább káros.

Ne legyen egy tuskó, egy paraszt, egy másokon átgázoló, érdektelen f@sz!

Hanem olyan Rhett Butleres! Tudjátok milyen az?

Aki mellett a nő, egész pontosan élete szerelme, Scarlett száz százalékig tudhatja, hogy érzelmei megkérdőjelezhetetlenek! Csak ő és érte bármi! De nem nyálas módon, alázkodva, hunyászkodva, hanem igazi férfihez méltóan, játékosan, pajkosan, tisztelve a nőben élő erőt, hódítva.

Aki úgy sikeres, hogy közben jó ember, s nem a jóktól lop, habár néha egyensúlyozhat a szürke mezsgyéjén. Akiben tudod, hogy megbízhatsz, mert átnavigál az égő mezőn is, akár az élete árán. Aki a családért megy előre, ésszel, tervekkel, mégis csordultig szeretettel.

Ő is egy kis gheci volt, akármennyire Istenkáromlás egyik kedvenc könyvem szeretett karakterét eme jelzővel illetni. De na, az volt. De imádtam. Hiába kitalált karakter, amit benne az író így körülírt, az bizony létezik a való világban is.

Mi nők, de én legalábbis azt a férfit szeretem, kívánom, érdekel és becsülöm, aki egyszerre egy jófiú, ám ugyanakkor van benne valami, ami által azt érzed, itt teng az erő. Akire rábízhatod magad, mert téged nem bánt, még ha harcol is néha veled, és másokat sem tapos el, mégis képes érdeket érvényesíteni, ha kell.

Aztán persze ami nem ment Scarlett-nek, az mehet nekem, vagy a többi nőnek: Ha megtalálja ezt a férfit, megbecsülheti, és nem elüldözi. Illetve az önismeret adta lehetőséggel dolgozhat, hogy ő is merje magát adni, ám mégis próbálja legyőzni a saját démonjait. S kiszórhatja azokat, akik így vagy úgy, de alkalmatlanok, s nem vakon sétálna ezek karjába. Mert vagy túl nyálasak és elnyomhatóak, mint Ashley, vagy erőszakosak, mint egy útszéli csavargó.

Persze azzal sincs baj, aki jókislány, és jófiút keres. Ashley és Melanie is egymásra talált. Ahogy a tudatlan, erőszakosak is megtalálják a párjukat.

Bár, sokszor ott marad a belső vágy arra, amit egy ellentétes jellemű ember áraszt, legyen az az erő, vagy épp a finomság.

Főleg, ha nem dolgoznánk a saját árnyoldalunkon, és nem állnánk bele abba, hogy bizony végeredményben mindnek haszna és jelentősége van.

És felszabadító a tudat, hogy nincs velünk semmi baj, ha mi is kicsit ghecik vagyunk. Néha, néhol, talán csak kritikus pillanatban, de ott van az a belső erő, ami képes előre vinni, bárhova is fúj a szél.

És ha sejtjük, tudjuk, kik vagyunk, azt is érezni fogjuk, ki lesz a hozzánk való társunk.

Addig is vedd csak fel néha azt a trükkös ruhát. Nem baj, ha kivillan némely olyan rész is a nagy egészből, ami mutatja valós személyiséged. Legyen az egy heg, egy tetoválás, egy bőrhiba, egy karakán kijelentés vagy vélemény, egy előzékeny kézmozdulat vagy egy kedves mosoly.

A jó kapitány időben észreveszi a másik hajót mutató színes zászlót, és készen áll majd a csatára. Mindenki más meg hagy evezzen szélsebesen ellentétes irányba, vagy ha nagyon szemtelenkedik, hát, könnyen a hajó orra alatt végzi a tengerfenékre süllyedve.

Mert a kis ghecik már csak ilyenek.

Csend helyett lesz néha fegyvercsörgés, ellentétes vélemény az előre irányról, de végeredményben egy gyümölcsöző lehetőség, és összeillő szövetség.. És hatalmas hentergések is a taton, amiről ne feledkezzünk meg.

S akkor bizony úgyis lekerül a furfangos ruhadarab, az úri szerep, és egymás előtt leszünk, ahogy valójában létezünk, és a szél elfúj majd a másiktól, ha nem egymáshoz valók vagyunk..