Régen is voltak üzenetek, amelyekre

Válasz végül sosem érkezett.

Háborúk, postakocsik, galambok idején a kézzel írt táviratok

Gyakran tűntek el örökre megválszolatlan.

Vagy, jóindulatúan gondolhatták, hogy

A túloldalon a legény időközben meghalt,

Ezért maradt el a fontos válasz,

Amire a szerelmes hölgyek tűkön ülve vártak.

Manapság ilyen már nem létezik,

Lovak helyett a leveleket az internet kézbesíti,

Izgatott éjszakai pötyögés mellett

Alakulnak a bimbózó virtuális szerelmek.

Ám, mindig ez sem lesz happy end,

Mindannyian ismerjük a kézbesített,

De nem megnyitott, vagy a rosszabbik,

A látta, de nem válaszolt állapotot.

Legyünk őszinték, mind a két oldalon állunk olykor,

Időhiányból, érdektelenségből, bosszankodásból,

Méregből, félelemből, feledékenységből, szégyenkezésből,

Lelkiismeretfurdalásból eredendő okokból.

Látta, de nem válaszol órák, napok óta, pedig a telefonjához van ragadva.

Egy később írok még a sárkány előtt hadakozva is működhetne.

Meddig várjunk illedelmesen, s a képernyőre pillantgatva

Mikor hegyezhetjük nyelvünket pengeélesre, készen a chatcsatára?  

Mert mikor egy őszinte, akár nemleges válasz helyett

Egy láttam-ot adunk, akkor a könnyebbik utat tapossuk.

És azzal, ha kihátrálunk egy ilyen megmérettetésből,

Valójában a saját határainkat halványítjuk el.

Mert beleállni abba, hogy mi mit akarunk, vagy épp mit nem

És ezt kimondani is merjük, ha kell,

Azzal felelősséget vállalunk saját magunkért,

S végeredményben így a szívességet nem a másiknak adjuk.

Mert a belső énünk nem csak az olvasott üzenetet látja,

Amit kapunk, vagy adunk a túloldalra,

Hanem azt is figyeli, hogy bele merünk-e állni

A fejlődés, a leckék hullámzó, olykor virtuális áramlásába.

Az én ujjaim már sokat bírnak, pötyögnek kedveset, elismerőt,

Szemrehányót, feszegetőt, érdeklődőt, izgatót, érzelmeset, nemet.

Egy a közös mindegyikben: a valóságot írják le, kendőzetlen.

De ehhez a való életben is így kell élnem, hogy ez menjen.

Akkor, mikor látta, de nem ír, sok oka lehet, nagy eséllyel

Ez tőled teljesen független, mert ő maga azt se tudja, mi van nála bent.

Miként tudná hát beismerni, hogy ne haragudj, ez nekem új,

S játszma, sablon, és felszínesség helyett őszinte legyen..

S ahogy élőben kimondom azt bátran, hogy igen, akarom,

Vagy épp azt, hogy nem, ezt így én nem adom,

Úgy virtuálisan sem vagyok hajlandó sunnyogni,

Mert nem fogok lezáratlan terhet magammal hordozni.

S miközben én a rajtam nem múlott érzéssel megyek tova,

Mert jómagam mertem, akartam, kockáztattam, belálltam.

Egyszer majd egy másik üzenetre igent rebegek,

Hisz magamból indulok ki, hogy ha nekem igen, akkor talán ez másnak is megy.

Addig te, mikor néha eszedbe jutok, hogy mi lett volna, ha..

Nehéz lehet majd neked azzal a teherrel,

Hogy mit szalasztottál el csakcsupán azzal,

Hogy néma maradtál akkor, mikor figyeltem volna rád.

S nem, nem azért mert én aranyból volnék,

Mert nem vagyok én különb senkinél,

Legfeljebb egy bosszantóan őszinte, akaratos lány,

Aki legalábbis ebben, de előtted jár.

Mert a való élet ott kezdődik, ahol a munka,

Vagányság, álarc mögött az érzelmek is helyet kapnak.

S ezt bizony sok sorstársaddal egyetemben, most bebuktad.

Mert valami miatt némának maradni azt hiszitek, biztonságosabb.

Pedig csendben maradni, elhallgatni, magadért kiállva igent

Vagy nemet mondani, a vágyaidat megfogalmazni

Szerintem az egyik legbátrabb dolog, még akkor is,

Ha végül a túloldalon válasz helyett meglepődés fogad.

De a jó hír az, hogy lehet még match a nap alatt,

Az új esélyek mindig lehetőséget adnak,

Hogy bátorságot végy magadnak, s gyakorolj,

S a csend helyett kimond azt, amit valójában gondolsz.

Én már csak tudom, aki oly sokáig néma volt.

Vártam, kimagyaráztam, elnéztem, időt húztam,

Ahelyett, hogy beismertem vagy kiharcoltam volna

A nyelv alatt bújkáló, ám elharapott szavakat.

Mára ez már megváltozott, türelmem teljesen elfogyott.

Némaságod nem tűröm, szavaimat vissza többet nem nyelem.

Ha ez téged irritál, s gyors ébredés helyett megijeszt,

Akkor a kérdőjel helyére pontot teszek, mert a némaságnak ára ez.

S így végül marad a síri csend a kéjes nyögések helyett.

A kép forrása: Pinterest