Ma délelőtt nekiültem kicsit gondolkodni. Hogy mi van mögöttem, és mi van előttem-remélhetőleg.

Célokat fogalmaztam meg, vagy csak álmokat, eshetőségeket, terveket? Majd meglátom, mi marad, és mi változik az idővel. Ugyanis mikor idejöttem, akkor is voltak bizonyos szintig ilyenek a tarsolyomban, jobban mondva a Suzukiba betömve, a dolgaim között elrejtve, vagy a szívem mélyén szunnyadva.

Ezek között van, ami finomhangolva lett, esetleg elodázva, selejtezve, s van, ami elindult, sőt, szárnyra is kelt, ha lehet így fogalmaznom. És lettek újak, kimondott dolgok, és olyanok, amik még csak forgolódnak a tudatomban, mint lehetséges módok a közeljövőben.

Viszont egy valamire rájöttem. Rugalmasnak kell lenni, és újragondolni, ha az élet egy ...

Avagy beszéljünk a házimunka egyenlőtlenségről. Mert ahogy minden nap el kell végezni bizonyos teendőket, úgy érdemes néhány témát is időközönként leporolni, ellenőrizni. Ez is ilyen.

Láttam egy cikket ugyanis, ami ezzel foglalkozott, de hamarabb kezdtem olvasni a kommenteket, minthogy a hivatkozásra kattinthattam volna. S mire odajutottam, el is pörgött valahova.

Lényegében úgyis van alapgondolatom a témához, amiről korábban már akartam írni, ez a bejegyzés csak ösztönzött végre rá.

A téma pedig a házimunka elvárása, észrevétele, merthogy kutatások szerint a nők kétszer annyit elvégeznek ezekből, mint a férfiak. Csak. A házimunka, takarítás, benti munkák. Nem fűnyírás, favágás és társai a téma. Arról külön posztot ...

Láttam is egy videót erről, illetve az egyik posztom alá érkezett e kép:

A kép forrása: Facebook

Beszéljünk erről.

Merthogy én, ha visszagondolok a múltamra, mikor én magam voltam olyan kapcsolódásban, ahol problémák merültek fel, nem volt megfigyelhető ez a jelenség. Sőt, sokkal többször kaptam kéretlen, rossz, nem túl hasznos tanácsot párkapcsolatban vagy házasságban élő emberektől, nőktől, mint szingliktől.

És mivel most éppen az vagyok, vállalom a feladatot, és megforgatom azt az inget, amit nem fogok ugyan felvenni magamra, mert nem érzem sajátoménak, de attól még egy érdekes jelenség a kijelentés, legalábbis nekem.

Első körben nem tagadom, vannak mérgező egyedülálló nők, ahogy ugyanilyen állapotú ...

Kész a kib@szott tepertő

Bocs, ez nem az a bájos, kedves, amcsifeleséges áradó poszt lesz, amiben a főzés, sütés örömeit mesélem el, a rózsaszín porcukros sütemények felett.

Fenéket. Sütöttetek már töpörtyűt?! Mert én eddig egyedül, idehaza nem. Voltam én anno kislányként disznóvágáson, ahol készült. De akkor volt ezer másik munka, eleve kib@szott hosszú volt a nap, és a végére hulla voltam, fene nem emlékezett arra, hogy ez valószínűleg egész nap sült a kondérban.

Igaz, hogy két éve nagyjából az exemmel is sütöttünk, de akkor amúgy is morcos hangulatunkban voltunk már épp, szóval elég lassan és kellemetlenül telt az idő ahhoz, hogy a valószínűleg fél napos sparhelt mellett álldogálás inkább javítson a ...

Figyelem! Kényes tartalom követezik. Kérlek, ha belekezdesz, olvasd is végig, ne ragadj le néhány mondatnál, hanem a teljes kontextusban értelmezd. Nem az összeugrasztás a célom, hanem bedobni a közösbe egy olyan létező jelenséget, ami sok ember életét keseríti meg. Pedig ennek nem kellene így történnie, ha alkalmazni tudnánk néhány módszert, amivel felismerjük, meghatározzuk, és lehetőség szerint meg is oldjuk ezeket. Ezer ilyen tapasztalat, élmény, út lehet, nem is hiszem, hogy egységes recept lehet ezekre. De finomhangolni, egyensúlyt kihozni szerintem igenis lehet. Sőt, érdemes, kell, a boldog élethez szükséges.

Jöjjön hát: a bennragadt felnőtt gyerekek gazdasági függése.

Az egyik általam is követett, olvasott Nem tehetsz ...

Reggel olvastam egy posztot. Egy kedves, bájos hölgy írta, aki szintén egyedül vágott bele a rengetegbe. Csak ő máshol, állatokkal, talán kicsit idősebben. Ő is ír, ha jól emlékszem, talán előttem egy kicsivel indult az ő virtuális oldala is, ilyen téren.

Régebben olvasgattam, de aztán – saját magammal foglalkoztam, és nem éreztem magamban hívást e dolgon változtatni.  

Ma elém került egy írása, és végig futottam rajta. Nem arról szeretnék írni, hogy mi szerepelt benne, mert számomra kevésbé lényeges kérdés. A buszon, a sötétben ülve, a reggelimet majszolva, a gyárba tartva mégis gondolkodni kezdtem. Valamit megérintett, valami ismerőst.

Én is írtam ugyanis hajdanán ilyen stílusban. Sőt, abban írtam igazán sokat. Akkor, ...

A minap munka közben észrevettem magamon egy érdekes jelenséget. Ami nem volt más, mint a zsörtölődés.  Akkor egy pillanatra megálltam, és elgondolkodtam: hát már én is?! Annyi megkeseredett, mérges, negatív ember van, akik utálják a munkájukat, az embereket.. Én belőlem is az lett hirtelen?

Aztán elgondolkodtam azon is, mikor kezdődött, és milyen helyzetekben? S rájöttem, hogy én nem 0-24-ben nyomom, nem mindig, mindenkivel, válogatás nélkül, hanem kvázi okkal. Ami nem más, mint az igazságtalanság. Merthogy amúgy simán van olyan, mikor minden jól, gördülékenyen megy, és noha elfáradok a beszélgetésekben, és még a jó társaságból is menekülnék, de.. Mégsem zsörtölődök. Legfeljebb besokallok.

De mikor azt tapasztalom, hogy ...

Én mindig annyira akarok dolgokat, ami ezért vagy azért fontos nekem. Embert, munkát, eredményt, önigazolást, majd én megmutatom elv alapján. Nem másnak megfelelve, egész egyszerűen magamnak bizonyítva: megy ez nekem.

Lassan rá kell viszont jönnöm, hogy bizonyos helyzetekben ez nem hogy hasznos, hanem egyenesen káros ez: nem másnak, mint nekem.

Harmadik napja nyögök, mert beteg lettem. Annyira akartam hétfőn haladni, csinálni, munkába időben beérni, mindenáron, s jóvá tenni a figyelem zavarból eredő galibámat, hogy bizony meghajtottam magam, mint egy igáslovat a paraszt.. Csatakosra izzadva, testhez tapadó hidegben dideregve délutánra kész is lett a jóslat: ebből baj lesz.

Jött is másnapra az óvatosan kúszó betegség, mely ...

Te hogy leszel ünnepek alatt? Milyen érzésekre, élményekre számítasz?

Boldogságra, békére, nyugalomra, meghittségre, lelassulásra, nevetésre, csendre, kacagásra, izgalmakra?

Ahol, s akikkel leszel, ők tisztelnek, szeretnek, megbecsülnek, elfogadnak, rád figyelnek, meghallgatnak, megölelnek, csillogó szemekkel néznek, rád mosolyognak, évközben is keresnek?

Ha ezt érzed, tapasztalod, akkor számít, hogy ez a családdal, barátokkal, állatokkal vagy akár egymagadban zajlik le? A tükörképedet ne becsüld ám le!

Szerintem nem számít ugyanis. Akár egyedül leszel karácsonykor, akár bárkivel, amíg béke és szeretet van, addig minden van.

Ám, ha megfelelési kényszer, rosszalló tekintetek, dühös legyintések, fintorok, lenéző ...