Mi történt az utóbbi ötven évben? Hogy fordult ekkorát a világ rendje, ilyen gyorsan, ennyire dokumentálhatóan? Vajon a nagyjából 4,7 milliárd éve, mióta számolni lehet vele, volt-e ekkora változás, ilyen gyorsan a története során?

Mert új világ van, legalábbis az emberek illetően. A természet lassabb lenne, ráérősebb, türelmesebb. Mi gyorsítottuk fel, kétségtelen. Mert mi, mi sietünk, rohanunk, akarunk, fejlődünk. Hogy előre vagy visszafelé, az örök vita tárgya lett.

Mások az évszakok, szinte határtalanok és kiszámíthatatlanok.

Tavasszal van hó, télen barnító napsütés, ősszel kevés víz, nyáron pedig sivatagi hőhullám és viharverés. Déli gyümölcsöket kezdenek ültetni, termelni, de fagykár ellen tavasszal még védekezni kell. Az őshonos, eddig ismert fajták helyére, ha enni akarunk, új fajtákat kell megismernünk, telepítenünk és gondoznunk. Lehet ragaszkodni a kajszihoz, igen. De ha minden évben elfagy a virága, s termés csak 5 évente, ha akad rajta, mire megyünk vele? Azt ismerjük, azt ettük gyereknek, a Mama abból főzte kondérban a lekvárt? Igen. Régen ez működött, ma már nem. Mert már lekvárt is kevesen főznek, még ha akad is hozzá gyümölcs a fán. Miért félünk attól, hogy tudomásul vegyük: alkalmazkodni kell, s rugalmasan állni a jövőhöz, különben se ez, se az nem lesz az asztalunkon? S kérded: Vajon a khaki, kivi mellé a banán mikor érkezik meg? Talán a te életedben is sor kerülhet rá, hogy szedd magadnak akció lesz ebből a hegyen..

Mások az emberi közösségek, szinte határtalanok és kiszámíthatatlanok.

Már nem úgy van, mint régen. Az asszony neve már nem kuss, hanem gyakran: Főnökasszony. Már nem egyenlőtlenség van a férfiak javára, hanem kicsit átbillentünk az elnyomott nőkből az amazonba. Már nem csak a gyerek, a család a kizárólagos jövőkép, az egyén szerepe ugyanis nagyobb értéket lelt. Baj az, ha nem minden úgy van, mint rég? Nem hiszem. Azért történhetett változás, mert igény lett rá.

Még nem tudjuk, mi a jól működő, optimális egyensúly, csak azt, hogy ami eddig volt, az rossz volt olykor. Billen az inga, ide-oda. Próbálgatjuk, ízlelgetjük, mi a helyes, optimális, tartható az egyénnek. Sokan már akkor is ki mernek tartani az elképzelésük mellett, ha ez ellentétes a most még bizonytalan, rugalmatlan, régi dolgokhoz ragaszkodó átlaggal.

Hiszen vannak, akik még mindig ragaszkodnak a régihez. Amit gyerekként megszoktak, azt akarják élni, tapasztalni most is. Legyen az régről ismert növény, életmód, családi szerepek, érzelmi élet ki nem fejezése, férfiak elsőbbsége, asszonynak a konyhában a helye elmélete, és egyéb nekik kőbe vésett értékrend, melyhez akkor is ragaszkodnak, ha ezáltal hozzákötve magukat e szikladarabhoz, épp a folyó medre felé tartanak. S fulladoznak, kapálóznak, háborognak, de e mentsvárat, az ismerőst elengedni képtelenek. Pedig addig tartana csupán a nagy veszély: elengedni a megszokottat. S rájönnének, hogy a kötelek nem is léteznek, csak ők képzelték oda.

Igen, sokan vannak. De egyre kevesebben, akik rugalmatlanul ragaszkodnak a réghez. S egyre többen vagyunk azok, akik ráeszméltek: ami régen volt, az sem biztos hogy tökéletes volt. S igen, ami most van, az sem az, tisztában vagyunk vele. De mi legalább próbálkozunk, utána járunk, akarunk és elindulunk. S van, hogy déligyümölcsöt ültetünk a kertbe, még akkor is, ha a fagy ellen még védekezni kell.

Mert lehet, hogy néha nehéz, melós, nem magától terem, létezik és fejlődik, de ha megtesszük a tőlünk telhetőt.. Akkor nyáron teremni fog. Először csak pár darabot, majd évről évre talán egyre többet.

S folytatjuk ezt nem csak a kertben, hanem az életünkben is. Tiszteljük a régit, használjuk az értékeit, de a mai kor változásait is kiaknázzuk bátran. S merünk nemet mondani, kilépni, próbálkozni, újrakezdeni, és előre menni. S azzal, hogy magunkat nézzük, még nem leszünk önzőek.

Mert már nem kell ragaszkodni a csak barackhoz. Lehet annyi minden, amit látjuk, hogy mások már sikeresen honosítottak. S látva a színes jövőt, talán el sem tudjuk képzelni, hány olyan növény, eszme, idea és életmód létezhet, amit még nem is ismerünk, de talán újabb 50 év múlva természetesnek gondolunk, mi magunk is alkalmazni fogjuk.

Gondolj csak bele. Gyerekként milyen érzés volt neked először, a pult alól banánt ízlelni? Emlékszel, mekkora élmény volt? Nem csak az íze miatt, hanem mert oly ritka és elérhetetlen volt? Mára pedig olyan természetes, alap élelmiszer, mint a kenyér meg a tej.

Ettél azóta már talán kivit, datolya szilvát, indián banánt? Mosogatsz, pelenkázol azóta férfiként, mert a háztarsás fele része a tiéd is? Nőként mehetsz dolgozni, ha szeretnél, és tanulhatsz diplomáig, ha akarsz? Utazhatsz, láthatsz világot egy zsákfaluból elindulva is? Szerethetsz szabadon, házasságon kívül, nemtől függetlenül?

A világ változása tényleg annyira borzalmas? Nem lehet, hogy mi emberek vagyunk azok, akiknek még tanulnia kell csupán, hogy miként legyen mindez egyensúlyban? Hogy ne forduljunk a természet ellen, s ne romboljunk a hatalmas gépekkel, ne ékeljünk az emberek és a környezet közé mikroműszereket?

Szerintem nem a világ, és nem a változás a gond, és a rossz. Hanem a rugalmatlan, belátás nélküli, változásra, körültekintésre és fejlődésre képtelen elmék. Akik dogmatikusan szajkózzák azt, mi volt régen. Pedig ők maguk is élvezik az új világ előnyeit, csak ezt valahogy elfelejtik, mikor nekik is cselekedni, erőfeszítést kellene tenni, és a fogaskerekek olajozásában csak egy kicsit résztvenni.

Mert tegye meg ezt más helyettük, vagy épp hagyja abba az, aki aktívan teszi. Régen sem kellett metszeni, foglalkozni az őshonos növényekkel, az ember a lelke gondozása nélkül is felnőtt, és gyereket nevelt, belőle is felnőtt ember lett, hiába a csattanó nadrágszíj és ölelés nélküli otthoni közeg. Túlélték, felnőttek, nem picsogtak, csak éltek. Nem?

De. Mert akkor az volt a világ rendje. Nem volt jobb feltétlenül, csak másabb.

De most már most van. Van, amit kell metszeni, amivel kell foglalkozni, fagy ellen védekezni. S ha te ezt nem teszed, csak az asztalt vered, ne csodálkozz, ha üres lesz ősszel az asztalod, s télen a kamrapolcodon csak az egér jár, termés, finomság helyett.

S ha az életedet egyedül éled majd, másokat hibáztatva, merthogy az asszonyok régen nem ilyenek voltak, s belátás, fejlődés helyett csak mutogatsz, támadsz.. Akkor majd, ha az interneten a pornó jut csak, gondolj arra, hogy nem is olyan rossz ez az új világ. Hiszen így legalább neked ez jutott, ha már élőben a barack tőled távolra gurult..

Most már megfér a meggy, barack mellett a kivi is, az eke mellett a lazítóvilla, a gumicsizma mellett a drón, a könyv mellett az okoseszköz is. És, ha úgy érzed, egyedül vagy, mert sokan vannak körülötted a dogmatikus régiek, ne csüggedj. Találj olyan közeget, ahol ugyan esetleg mind a két korból vannak szereplők, de ők nem pusztítók, hanem éltetők. Mert régről is van jó, és az újból is van rossz, s fordítva is. Gondos gazdaként az a dolgod, hogy megfigyelj, gondolkodj, mérlegelj. És gyomlálj, ha kell. Olykor pedig hagyd szabadon nőni, a régit és az újat is.

Se az árvacsalán, se az árvácska nem rossz. Mert mindkettő képes virágozni, és rovarokat táplálni. Mindkettőnek helye van, akár egy cserépben is. Nálam legalábbis igen.

Írta Dia, a #hegyilány. Néhány nappal a beígért fagyok előtt, 2025.április legelején, azon gondolkodva, hogyan védje meg a gránátalmafáit..