A nedves bugyi és a porta melletti patak esete
Hajnalban még nem gondoltam, hogy estére eljutok végre egy nagy álmomhoz, ráadásul olyan állapotban, ami bizonyos alkalmakkor egészen kellemes, kívánatos tud lenni.
Ma a munkahelyen szekrényellenőrzés közben az egyik idős biztonsági őr elszólta magát, nekünk, asszonyoknak (na jó, én még nem vagyok az, bár leány se, hogy csak pirulva hallgassak), hogy van az a helyzet, mikor még 10 percnek is örülnénk.
Nem bírtam ki, hogy ne kontrázzak: Egy bizonyos kor felett, esetleg. De elég szegényes élet lenne, ha csak annyi jutna mindig. Nevetve, és ujjal fenyegetve mondta, hogy ezt megjegyezte ám tőlem.
Nevettem én is, hiszen tudjuk mindannyian, néha tényleg jó 10 perc is, erre vagy arra.
Egész nap szakadt az eső, és ...





