..avagy mutasd, mid van neked!?

Én nagyon vigyázok a puttonyomra, amit még nehezen kezdtem el megtölteni annak idején. Teli még most sincs, ám már nem is üres. Jó is, rossz is van benne, mint minden embernél.

Van benne jelenlegi állapotomat tekintve, a teljesség igénye nélkül, ám őszintén vállalva: kedvesség, nyitottság, lelkesedés, közepes méretű önzés, hangulatingadozás, mosoly, kíváncsiság, célkeresés, rossz időgazdálkodás, kacérság, íráskészség, tudni vágyás, erő, hideg miatti aggódás, körvonalazódó utak, barátok felé szeretet, önállóság, hála érzet, és még biztos akadna, amit ki tudnék turkálni belőle.

És, nyíltan vállalom, nem adok bármennyit, bárkinek belőle. Különben elfogy, és végül én magam is éhezni fogok, és így mindenki pórul jár. Tudatosan igyekszem mást sem túlterhelni a saját bajaimmal, pont ezen okokból. Általában sikerül, bár, néha azért még gyakorolni kell, hogy inkább csak megfigyeljek helyzeteket, magamat, és ne egyből kibeszélni, megoldani akarjam.

Na, nem volt ez mindig így. De volt egy pont, mikor éreztem, kevés a szó, az engem szerető személynek, s hiába ad vissza ő is kedvességet, előre nem lépek vele.

És hát, volt elém kerülve olyan őszinte kérdés is, hajdanán: Mit tudsz te adni egy másik embernek? Férfinek, vagy lány barátnak egyáltalán? Nem ember tette fel nekem ezt a kérdést, hanem a józan ész. És hazudni én kényszeresen nem szoktam, még saját magamnak sem.

Bizony rá kellett döbbennem, több volt a sz@r, mint a csoki a zsákomban. És így nem indulhatok az emberi kapcsolatok forgatagába.

S látva, hogy a világ mennyi lehetőséget kínál, éltem vele, és kiválasztottam azt, ami nekem, akkor pont megfelelt. Dolgozni kezdtem a terhek megértésén, letételén, és a jó dolgok megerősítésén.

De ezt nagyon sokan nem merik, akarják. Mert az munka, anyagi ráfordítás, és bizony újabb nehéz helyzetekkel kecsegtet. Mert változni kezd végül. Minden!

És inkább ontják a sz@rt a barátokra, rokonokra, munkatársakra, és bizony, ismeretlen ismerősökre is. Sokan a Zugra is írtok, és ha nem is mindig hangsúlyozzátok, milyen rossz állapotban vagytok, de érzékelni. Van, ki még így is ismerkedni akarna, van, ki minimális helyzetfelismeréssel eleve csak barátkozni szeretne.

Szeretnék valamit kérdezni, a lehető legjobb szándékkal, és felismerést remélve:

Mi van a te zsákodban jelenleg? Mi a jó, és mi a rossz? Mit adsz magadnak és másoknak? Miért érzed úgy, hogy a másik fél erre vágyna?

Egy kapcsolódáshoz két egyenrangú ember kell, máskülönben egyikük lemerül, másikuk talán némileg töltődik, de inkább csak marad továbbra is a rossz szinten.

Egy barátság legalább annyit, ha nem többet érdemel, mint egy párkapcsolat. Hozzáteszem, hogy nekem barátságot kötni ezerszer nehezebb, mint hogy ismerkedni kezdjek. Az utóbbi 5 évben több férfi fordult meg az életemben, de a barátaim száma, ami amúgy alacsony, bár mindőségi, nem változott. És ezen a hozzáálláson egyáltalán nem is akarok változtatni. Számomra egy baráti kapcsolat sokkal fontosabb, nagyobb felelősség, befektetés, mint bármi más. Persze, van, aki lazábban gondolkodik, és sok a haverja, cimbije, ismerőse, ivó pajtása. De nem vágyom felszínes dolgokra, ebben sem. Cukiba nem járok senkivel, csak hogy mutassam magam, de ha menni kell, mert baj van, ott leszek.

Sok az ilyesmi megkeresés (akinek nem inge, ne vegye magára..), és egyszerre értem meg, mit éltek át, hiszen segítségre szorultok, kapcsolódni vágytok, ami érthető. Ám kiabál a fejemben a hang is: menekülj, elveszik az energiád!

Ha szakember lennék, ajánlhatnám magamat, pénzügyi ellenszolgáltatás keretén belül, és kezdhetnénk valamilyen önfejlesztő munkát. És így egyenlő lenne a helyzet. Én időt, energiát, tapasztalatot adok, cserébe te figyelmet, megértést, fejlődési lehetőséget kapsz. S nem a barátokat, ismerősöket terheled, akiknek rég nem az volna a dolga, hogy asszisztáljanak az elakadáshoz, hallgatva vagy hümmögve, de érdemben nem segítve. És persze egyre inkább észreveszed, hogy távolodnak, menekülnek. S nem érted.. Tudod, látom azokat a jószívű barátokat, akik minden idejüket, energiájukat rááldozzák a folyton panaszkodókra, mert jót akarnak. De közben saját maguk ellen vétkeznek, mert teljesen lemerülnek. Ha magadra nem, legalább rájuk gondolj, és akarj jót nekik te is! Én is ezt látva ijedek meg, nehogy én is újra ilyen legyek.

De (még) nem vagyok hozzáértő, csak egy olyan ember, aki hozzászokott, hogy bizalommal fordulnak feléje, és tudják, a titkuk nem lesz kibeszélve. Viszont évekig voltam lelki szemetesláda, és nem kérek többet belőle, mert rám nézve mérgező.

Szívesen adok tanácsot, hogy merre érdemes elindulni, szakembert keresni, de én személy szerint nem lehetek ebben partner, hogy meghallgassalak egy szinten túl.

Tudom, hogy van, aki hasonlóan tekint rám is, hogy érzi, nem kaphat tőlem olyat, ami neki ad pluszt, mert ő pedig nálam van magasabb energia szinten. Nincs is ezzel baj, mindenki jár valahol az életben, és jobb esetben épp előre halad benne.

A blog épp abban szeretne segíteni, hogy felismerhesd az elakadásokat, hasonló traumákat, és legyen motivációd elindulni a javulás útján. Én is elindultam ezeken jó ideje, és még sok a rám váró feladat. Ez is egy ilyen, hogy nemet mondok arra, ami számomra terhes.

Nem az a cél, hogy kiventilláld egy ismeretlen embernek, kérés nélkül, és mikor kedvesen nemet mond, megbántva érezd magad. Erre vannak a szakemberek, módok: pszichológus, családállítás, pszichodráma, és még sok más.

Élj vele, bátran!

A legjobb dolog a végén (nem, sosem lesz vége a fejlődésnek, munkának..), hogy nem csak te leszel jobban, hanem a barátaid, családod, párod is!

Ha már magadért nem teszed meg, tedd meg értük!

És hidd el, utána majd kapkodni fognak érted!

Ahogy a Mikulást is várjuk, hisz teli van a zsákja piros almával, mogyoróval.. :)