Reggel épp tiktokon pörgettem egy kicsit, mikor megálltam egy videónál, ahol egy lány beszélt valamiről. A téma most kevésbé érdekes, mint inkább maga a jelenség: interneten keresztül hallgatunk meg embereket, nemtől, kortól, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül. Véleményeket, sztorikat, múltbeli eseményeket, álmokat, terveket, boldog és szomorú pillanatokat, kirohanásokat, tanácsokat, lifehackeket, recepteket, párkapcsolati-családi-baráti-munkahelyi témákban, gyakorlatilag hála az internetnek, bármit kereshetünk, s találhatunk.

Régen, sok évvel ezelőtt, mikor az első vlogok berobbantak, én őszintén szólva ostobaságnak tartottam. Miért hallgatnék meg idegen emberektől bármit is? Kit érdekel, milyen a napja, mit élt át, mit gondol? Ez a húszas éveim elején volt. Ha azt hiszitek, most vagyok dogmatikus, makacs, hát láttatok volna akkor!

S ahogy szerencsére elkezdtem foglalkozni az önismerettel, úgy lett igényem arra, hogy a kis zárt, korlátokkal rendelkező elmémet kinyissam, és beengedjek új dolgokat. Nézőpontokat, tapasztalatokat, véleményeket, tudást, érzelmet kiváltó ingereket. Mert rájöttem, hogy ha burokban élek, akkor rengeteg dolog nem csak, hogy rejtve és értetlenül marad előttem, de fejlődni sem igen tudok, és a számomra kívánatos kapcsolatok sem optimálisan alakultak. S mi van ebben oly ördögi, mit egyesek a mai napig elítélnek?

Hiszen régen is meg volt ennek a módja: A tollfosztások, kukorica törések idején nagyjából ugyanezek játszódtak le. Összegyűltek a lányok, asszonyok, legények, férfiak, és:

 „régi meséket elevenítettek fel, megbeszélték a falu életét, szájukra vették az egykori, a mostani s a reménybeli eseményeket” Forrás: az internet

Majd ezeket a némi, paraszti hagyományos megoldásokat követte az internet betörését megelőzően a könyvek, újságok, kisebb hobbikörök által kínált megoldás.

S manapság ott tartunk, hogy az internetnek köszönhetően már nem kell csak a faluban élő emberekre támaszkodni, hagyatkozni, vagy a papírba vésett, talán már rég újragondolt véleményeket dogmának tekinteni.

Nekem nem csak a fiatalságomban, hanem jelenleg is sokat segít, hogy ekkora szabadság, ekkora nyitottság, ilyen rengeteg tudás, tapasztalat, nézőpont van, amivel megfelelő hozzáállással én is gyarapodhatok. Mert akarok. Jobb, okosabb, nyitottabb, megértőbb, informáltabb lenni, mint amennyire akár tegnap voltam.

S az internet a közösségi médiával épp annyira tud hitelesebb lenni, mint hiteltelenebb is, akár hajdanán. Mert biztos vagyok benne, hogy régen is voltak magukat megjátszó, túlzóan jó oldalukat mutató, vizet prédikáló ám bort ivó emberek, s nagy okosságokat előadó öregek beszéltek, miközben a tettek emögött igencsak elmaradtak. Tartja a mondás, hogy messziről jött ember, azt mond, amit akar.. De ehhez még messziről sem kell jönni, nem igaz? Nézzünk csak a szomszédba, a családunkba, vagy akár a tükörbe, s gondoljunk bele: hitelesek teljesen a lefestett képek?

S annyira elképzelhetetlen, hogy az, aki messze van tőlünk, ismeretlenül, az talán mégsem hazudik, túloz, és az, amit elmesél nekünk egy vlogon vagy podcasten keresztül, az az ő szemszögéből hiteles, és igaz? Nem lehet az, hogy két ellentétes szerepben élve ne tudnánk egymástól valami hasznosat hallani, s elraktározni? Nőként én egy idős férfitől, vagy egy kamasz fiútól is simán tanulhatok valami olyat, ami értékes lehet. Ahogy középkorú férfiak is hallhatnak hasznosat kamasz lányoktól, vagy homoszexuális férfiaktól.

Ami talán a legfontosabb, s amit jó szem előtt tartani: Mindent szűrőn keresztül fogadjunk be! Halljuk meg, ha releváns számunkra, de ne kövessük el azt a hibát, hogy ráfüggünk valakikre, vagy nézetekre határtalan. Legyünk szkeptikusak, gondolkodóak, tegyünk fel kérdéseket, és mérlegeljünk. Hiszen minden külső információ, adat, történet, nézőpont azt a célt kell, hogy szolgálja, hogy hozzánk tegyen, építsen, fejlesztsen minket. Nem pedig azt, hogy híveket, bábukat, csak követésre alkalmas figurákat gyúrjon belőlünk.

S tudom, hogy vannak olyanok, akik függetlenebbek, már gyerekkortól akár. Akiknek a külső hatások csak színessé teszik az életüket, és árnyalják a világot. S talán ők lesznek egykor a legnagyobb vélemény vezérek. Hogy hitelesen-e, vagy nem, az már másik kérdés lehet.

Ám vannak olyanok is, akik könnyebben támaszkodnak másra, mert még nincsenek meg a szilárd alapok, nem hiszik el, hogy az ő személyük is egy lehet. Egy azok között, akiknek saját véleménye, élménye, megélése van. Mert azt gondolják, hogy mindenki más normális, értékes, csak ő nem. S keresik azt az ideát, közösséget, embereket, hiteket, amihez kapcsolódva szilárdabb lehet az ő élete is.

Én is ilyen voltam.

Támaszkodtam a családra, még ha máshogy gondoltam is kicsi koromtól kezdve dolgokat. – S talán életreszóló lehetőségeknek mondtam nemet, mert nálunk ez vagy az nem volt szokás..

Barátnőkre, kik két oldalt mást és mást mondtak, s ha párkapcsolati problémám akadt, saját magam daráltam a három oldal között, miközben éreztem, hogy pont arra a véleményre, megélésre nem figyelek, akire kellene: Magamra. Pedig hát életem középpontja nem én vagyok?

Ideákra, ahol azt hirdették, menj, keress sok pénzt, vegyél magadnak szép dolgokat, s élj felhőtlen, nem baj, ha mások kárára teszed. – Pedig nekem kamaszként sem számított, hogy gazdag legyek.

Vagy térj vissza a földanya hitéhez, egyél csak biozöldséget, kerülj minden világit, maradj otthon asszonyként háztartásban, a férfi dolga, hogy eltartson. Miközben éreztem, hogy a függetlenségem utáni vágyam, jogos igényem épp rabigát érez. S végeredményben én szeretem az élet modern lehetőségeinek egy részét. Nem fakírkodni akarok ugyanis, hanem szépen, boldogan, egyensúlyban élni.

Patriarchátusban felnőtt férfiakra, és ezekbe húzott asszonyokra, kik szerint a nő egyetlen, tiszta, erkölcsös élete az lehet, ha elköteleződik korán, gyermeket szül, és nem enged a belső vágyainak. A természet ellen nem mehet, kizárt! Szex csak úgy, mert megkívánja? Még ha felelősen teszi, de nem a párjával, akkor is bűnt követ el? Beszélni dolgokról, amiről mindenki szeretne nyíltan, őszintén, mert érdekli, mert problémája van vele, de hát mégsem illik, szájukra vesznek akkor? Még a végén megoldás, fejlődés lenne, akkor meg bomlana a jól bevált rendszer..?

Tudod, van egy nagycsomó dolog, amit régen biztosnak gondoltam. Rendíthetetlen bizalommal, egyenes vonalon követtem, mert azt ismertem, arról hallottam.

Aztán szép lassan történt az ébredés, a felismerés, a kinyílás, a kérdések feltevése, a kritikus gondolkodás beépítése az életembe. Ha nem jövök el a hegyre, lehet akkor is sikerül. Csak nem így, ilyen intenzíven, természetesen, kívánatosan.

Tollfosztásra nem mennék akkor sem, ha megtehetném. Nem hiába nem tartozom közösségabe sem. Mert nem akarok olyan emberek közé bezárva lenni, akiket noha ismerek, de nem becsülök esetleg, akik az elveim ellen vétkeznek, és hiteltelennek tartok bizonyos dolgokban. Biztos akadna egy-két ember, akivel rezonálok, de vele megoldanám a kapcsolódást akkor, mikor az összes többi nincs ott. Mert nem vagyok rákényszerítve. Szabad vagyok, és ez bizony hatalom.

Ha nem lenne az internet, ahol kiélhetem magamat, akkor sem mennék emberek közé kiéhezve. Mert noha milliónyi adat van idefenn az éterben, ugyanúgy igyekszem szűrni, mérlegelni, mint a való életben, hogy mi az, ami hasznos, értékes, s mi az, ami nem. És használom az agyamat. Befogadásra és mérlegelésre egyaránt.

És ami régen nem ment, az manapság már természetes szinte: Nem hiszek semmiben és senkiben. Még abban sem, hogy kőbe vésve ilyen maradok én magam akár.

De azt a bizonyos belső ént sikerült kiásni a sok gomolygó gondolatból, idegen véleményből, és egy nap ott állt csupaszon, pőrén a minden és semmi közepén. Itt vagyok: én. Építsük fel magunkat. S elkezdtem hordani az ismeretek homokszemeit, amiket akár az interneten, akár a könyvekben, vagy emberektől személyes kapcsolatokból ismertem meg. Vagy nem ritkán a kertben, a természetben fújta a szél a helyére a szükséges tudást. Néha van, amit visszabontok, mást pedig fánglival hordok fel, hogy gyorsabb legyen.

S én roppantul élvezem a szabadságot, amit ez az élet ad nekem. Hallgatok, olvasok, de mondok, írok is. Hiszen már tudom, hogy nekem is van hozzá jogom. Mert én is egy vagyok. Magamnak normális. Te pedig, ha hallgatsz, olvasol engem, mérlegelj, és felelősen dönts, mit viszel magaddal innen, a #hegyilánytól. De levizelni az éppen épülő falamat ne próbáld meg.

Kivéve, ha nem akarod a következményeket viselni, s a machete hangját suhanni hallani.