Új jelenséggel, mondatokkal találkozom mostanában.

Mármint eddig is volt ezekhez szerencsém, csak gyenge, kevés tudású, megfelelési kényszeres, bizonytalan voltam, s észre sem vettem, milyen sunyik és gyilkosak tudnak lenni.

• Majd meglátogatlak.
• Majd felugrom.
• Majd felmegyek segíteni. Majd én megcsinálom.
• Te most azt érzed, gondolod, hogy, s azért írod, mondod, mert
• Csináld azt, hogy..
• Ne csináld azt, amit..
• Stb.

Nyilván azért jönnek szembe ezek, mert dolgom van velük.

Csak azt nem tudtam, hogy segítség ahhoz, hogy kilépjek a komfortzónámból, útmutatás, vagy épp gyakoroljam a NEM-et. Úgyhogy kicsit megrekedtem mostanában, tapasztaltam, vártam, kivártam. 

Jó ideig elkezdtem azon idegeskedni, hogy jajj, mi van, ha egyszer itt lesz a kapuban valaki, akihez semmi kedvem, és be kell engednem, mert úgy illik.. De hát talán épp ezt kell gyakorolni.. Magamhoz engedni embereket, nyitni, virtuálból a valóságba lépni.. 

Milyen kifogást találjak ki, hogy anélkül tudjak nemet mondani, hogy megbántanám? - akiről tudtam, éreztem, hogy baromi sok, ellenszenves, akaratos? 

Majd én megcsinálom! - de hiszen én akarom, mert ha nem terhelem, nem nő a pálma! 

Fogadjam meg a másik (kéretlen) tanácsát, mert talán az én megoldásom nem jó? - de hiszen köze hozzá semmi, nekem meg tényleg pont így a jó! 

Tényleg nem kellene azt csinálnom, ami nem tetszik neki? Igaza van? - de hiszen az én értékrendem is jó, a szándékom tiszta, csak hát én más úton indultam el, ami viszont nekem tetszik... Nem lehet több jó út is a cél felé?

S jöttek szépen a testi tüneteim, attól függően, mikor, miben érintettek ezek a „határátlépések”.

Hiszen baromi könnyű azt mondani, küldd el a pics@ba, nincs igaza, ő a bunkó, gondolhatod helyesnek a te oldaladat stb. Csak hát nem úgy lettünk ám nevelve, szocializálva. Még akkor is oly sok a béklyó, ha amúgy már elég szabadon élsz.

És nagyjából egy hete, a betegség utáni időszakban, mikor a plafonon volt az idegrendszerem, jött egy olyan erős kérdés, sugallat mélyről, hogy szinte taglózott. Talán a Skorpió volt az üveghegyen, vagy miaszösz (asztrológiát olvasom, értem, ám értelmesen tovább nem adom.. :D) , de valami tuti nagyon durrogott az égen, mert régen tapasztaltam ilyen „ideget”. Sőt, ilyet még nem is.

Hát, volt is, akit kicsit eltarolt, amit mondanék, hogy sajnálom. De nem. Valószínűleg a két oldalnak most így kellett találkozni. Mindenki kicsit túl sok volt, és villámlott. Tanultam belőle, egy hete kb. kussban vagyok, hogy ne égjen fel körülöttem a bozótos.. :D

S a kérdések, melyek morajlottak az eddig nekem kellemetlen helyzeteket illetően: Ki a f@szom hívott? Ki a franc kérdezett? Miért döntesz helyettem? Miért akarod megmondani, mit gondolok, mit csináljak?

Isten látja lelkem, nem gondolom én magam tökéletesnek, van épp elég gyarló bűnöm (oh, és hányat visszafogok!?), tanulni valóm, de ha túltolod az önismeretet, akkor a fene nagy empátia miatt mindenkire gondolsz, tekintettel vagy, csak egy idő után saját magadra nem. És elfelejtesz ösztön szerint is cselekedni, mikor valójában pont arra lenne szükség. S én pont így jártam. Olyanokon is gondolkodtam, megoldást kerestem, amikre valójában az én oldalamon max a határok húzásával tudok hatással lenni. És néha be kell vágni azokat az ajtókat mások orra előtt, ha már annyira bedugdossák a réseken..jobb esetben a képüket, rosszabb esetben amcsi filmek példájára a p@csüket próbálnák egyesek.

A kép forrása: Pixabay

Mindennek két oldala van. Vagy több. Vagy ha a labdát nézzük, akkor ..annak nem is tudom, milye és mennyi van..?!

S itt nem akarok én másokat hibáztatni, mielőtt azt hinnétek! Dehogyis! Beismerem gyengeségeim, még fejlődni várakozó dolgaim, hiszen ha én rendben vagyok, más viselkedése szinte nem is számít. Saját magamat erősítem, tessékelem, javítgatom, nem mást hibáztatok. Viszont van, amit fel kell ismerni, és a helyén kezelni. S nem magunkat megerőszakolni, hanem a határainkat jó erősen meghúzni.

Talán valójában a másik a tapintatlan, ha hívás nélkül be akar állítani. Én még akkor is nehezen megyek, ha hívnak, nemhogy invitálás nélkül bárkire rárontsak. Mert nem illik, és mert bunkóság. Csak szólok.

S a vélemény is egy olyan dolog, amit jobb, ha megkérdezünk, hogy elmondhatjuk-e, mielőtt megtesszük. Jajj, ebben régen fene rossz voltam, bevallom. Ám, rengeteget fejlődtem ebben, s erre büszke vagyok. Most már nagyon a képembe kell tolni a dolgokat, nagyon közömnek kell hozzá lenni, nagyon igazságtalanságot kell éreznem a hallottakban, hogy elmondjam, én mit gondolok. Mert kezdek rájönni, hogy ami nekem jó, az a másiknak nem biztos, hogy az lenne. Nehéz volt, de már élem is, nem csak gondolom ezt a tanulságot. Véleményem attól még persze van, hajjaj… De ha nem picsognak, sírnak a rossz dolgokon, hanem élik a maguk kis életét, jól, akkor teljesen elfogadom, ha más..másmilyen. Igen, ha panaszkodnak, de nem tesznek, az még továbbra is gyenge pontom..

Noha megérteni másokat, sokszor továbbra sem tudok, maradéktalanul, de elfogadni, igen.

És távolságot tartani.. Na, azt is egyre jobban.

S gyakorlom, hogy szépen szólva jelzem, asszertíven, hogy a lába az ajtóban maradt, amit épp becsuknék.. Nem, semmiképpen sem magamat elnyomva, kelletlenül beengedem.

Ő pedig ekkor választhat, a túloldalon, fejlettségi fokának megfelelően. Vagy kihúzza a lábikóját, s elfogadja, hogy az orra előtt, de becsukódik nyikorogva.. Még, már, egyelőre, végleg, attól függ, az élet hogy alakítja..

Vagy úgy beb@aszom az ajtót, hogy a küszöbön fog ripityára törni a lábfeje.

De mivel kedves és nő vagyok, ügyebár, elnézést fogok kérni, még így is, amiért hülye volt, és ezt kellett tennem. De megteszem, ha nem ért a szép szóból. Először magamat, s csak utána a másikat nézem jelenleg.S abban sem vagyok biztos, hogy szerzetesi nyugalommal kezelném ezt valaha. Neem, ahhoz túl sok a daliás Dia.. 

Fránya dolog ez az önismeret, élet. Mennyi „alapdolog”, ami valahogy mégiscsak harcok, gyakorlás árán lesz végül egyszer valóban az. Olyan sok kis dolgon csúszhat el. Ám ugyanennyin fejlődhet is.

Attól függ leginkább, az ajtó melyik oldalán állunk éppen.

Ám, ha egyszer bevágódik dörrenve előtted, óvatosabban fogsz legközelebb ott ácsorogni.

Legalábbis jó lenne, akár a határon innen, akár a határon túl vagy.

Én mindenesetre figyelek, amennyire tudok.

S kopokog, mielőtt belépek. S aki enélkül lép be: először sokkolok, aztán kérdezek.