Először féltem, mikor kúszol majd be hozzám

A kerítés alatt, deres nyomot hagyva

Kedvenc virágaim megkésett bimbói végén.

Hogy viselem majd itt léted, csontig hatoló

Erős, kegyetlen, rideg személyedet.

Ám, rövid itt tartózkodásod után, melyet meg és túléltem,

Hamarosan újra kisütött a nap, s meleg lett minden,

Százszorszéppel borítva zöld szőnyegem szélét,

Mely igazi sztárvendégként az erdőig kísér.

Most újra itt vagy, de már ismerősként érkeztél.

Megmutattad, mire számítsak, ha velem vagy.

S azt is megtapasztaltam, hogy

Előbb utóbb újra elhagysz, ezért hát ne aggódjak,

Csak fogadjam el, hogy te ilyen vagy.

Nélküled az élet melegebb, lágyabb, vidámabb,

De ha itt vagy, ...

Óvodás voltam, emlékszem, merthogy torna dresszt kellett volna felvenni másnap. De elhazudtam, hogy véletlenül otthon hagytam. Pedig nem volt véletlen, direkt csináltam. Tudtam, ha az óvónők meglátják a lábszáram, a zúzódásokkal, színes csíkokkal, baj lesz. Pedig még csak óvodás voltam.

Emlékszem, a padlásra menekültem. Fájt a fejem, ahol a hajamba markolva rántotta a bőrt. A lábam, fenekem égett mindenhol, ahol elverte a felmosó nyéllel, egészen addig, míg el nem törött. Fém volt, vagy műanyag? Nem emlékszem, csak azt tudom, hálás voltam, hogy nem fa. Akkor engedett el, szerintem maga is meglepődve, meddig robbant dühe. Mi volt a bűnöm? Ha jól emlékszem, édesség került az ágy alá, vagy szekrénybe, mert a névnapjára akartam ...

Nyár a szívben

Honnan tudjuk, hogy jók vagyunk az életünkben? Hogy az aktuális életszakaszunkban jól állunk lelki egészség terén?

Azt hiszem onnan, ha a hétköznapokat lélekből mosolyogva éljük meg.

Alig vártam, hogy leüljek pötyögni. Pedig még tárva-nyitva az ajtó, mert befüstöltem, ám felöltözve maradtam,mellényben, bakancsban, és úgy írom most e sorokat. Nincs hideg, még így sem, vagy legalábbis nem fázom se testben, se lélekben.

Fél tábla csokit, és néhány szaloncukrot a mai nap is elfogyasztottam. Bűnöző napok vannak egy ideje. Elfogadtam, élvezem, ami a nyelvemnek és lelkemnek jót ad, a testemnek pedig majd máshogy kedvezek: volt napközben saját termésből borsófőzelék, berkenyés-almás ivólé, százfűszeres ...

Délután fát vágtam, egészen addig, míg le nem bukott a nap bíbor, narancs fényekkel kísérve, mintegy jelezve, a mai műsornak vége kell lennie, s adjam át a színpadot az esti szereplőknek. A cinkék is utolsókat szemezgették a csurig töltött etetőkről, a közelben élő hollók is vonultak vissza éjjeli alvóhelyükre

Kellemesen elfáradtam, s mosolyogtam a helytálló mondáson: a fa kétszer fűt, legalább.

Kezem hozzászokott az új szerszámhoz, melyet a napokban kaptam, egy ismerős idegentől, meglepetés gyanánt. Megtisztelt azzal, hogy az örökségben maradt kasza kalapáló készletet nekem ajánlotta, látva, hogy szeretem ezt a fajta nem épp nőies csecsebecse típust. S a csomagban lapult még e kis balta, sarló, kalapács és patkó. Szép ...

Lehet-e érteni ahhoz, amit nem csinálunk?

Vagy épp abban van a tehetségünk, hogy úgy döntöttünk, nem fogjuk csinálni?

Kifejtem!

Néhány héttel ezelőtt volt egy beszélgetésem az egyik bartánőmmel, aki szóvá tette, hogy úgy beszélek párkapcsolati dolgokról, hogy nem tudok felmutatni mondjuk egy összefüggő, 10 éves kapcsolatot.

Illetve másik mondat, ami szintén el szokott hangzani, máshonnan: Könnyű neked, mert nincs gyereked.

Főleg az első mondat húzatta be velem a féket, ami a nagy számat illeti, mert hát, valljuk be, igaz. A leghosszabb kapcsolatom két év körül volt, és noha ilyen, vagy kicsit rövidebb távból volt még több, azért való igaz, hogy az igggazi hosszútávfutásban nincs tapasztalatom. Én mindig is ...

Ma igazán hiányoztál.

Napok óta nélküled élek, létezem..bár mára eljutottam oda, hogy szinte csak vegetáltam.  

Eddig olyan jól ment minden, igaz, most fokozatosan engedtelek el. Tavaly ilyenkor megpróbáltam veled szakítani, de két nap testi fájdalom után feladtam, és újra hozzád fordultam megnyugvásért. Akkor még nem tudtam, hogy függő lettem, tőled. Hiszen olyan csendesen, kitartóan, napról napra lopakodtál be az életembe, hogy már teljesen természetes lett, hogy hozzám tartozol. Hiszen veled indítani a reggelt olyan csodás volt mindig. Együtt gondolkodtunk, terveztük a napot, s te indítottál útra igazi kirobbanó energiával feltöltve.

Egy röpke pillantást vetettem rád ma reggel. Mosolyra húzódott ajkam, nagy levegőt vettem, ...

Vannak emberek, akik nem találják a helyüket a világban. Nem jobbak, vagy rosszabbak, mint mások. Csak, mások.

Mennyivel könnyebb és nyugodtabb lenne, ha be tudnának simulni a rendszerbe, ha nem tűnne fel nekik a hiba, ami minden mögött ott van. Ha a némi jó ellensúlyozni tudná a sok rosszat, de legyintve elfogadnák, mint az átlag emberek, hisz mindenki ezt csinálja, akkor ennek így kell lennie.

Munka? Beállni a sorba, ahol arctalan hatalomnak termelnek vagyonokat? Életcélnak azt, hogy minden évben a szűkös élet mellett két hét habzsi dőzsi legyen a homokos parton, drága ruhákkal, ékszerekkel, autókkal kompenzálva a kisebbségi érzést? Hitelre, CSOK-ra gyereket nyakra-főre termelni, jelzáloggal terhelt palotákban a gázcsapot letekerve ...

Mérhető-e, ami boldoggá tesz?

Ha igen, ezrek, százezrek vagy milliók fedik le?

Vagy beéred te is az élet apró örömeivel?

Nézem a megelevenedett erdőt,

Melyről mint szél fújta levelek

Szállingóznak a cinke seregek,

A naponta kétszer töltött madáretetőkre.

Négyezer forint volt egy zsák napraforgó

Mit a napokban vettem utánpótlásra.

Elég lesz egy kis ideig: hetekig vagy hónapokig?

Nem tudom, csak azt, hogy veszek még, ha kell nekik.

Mert az ő boldogságuk megér nekem ennyit.

S mert az ő örömük az enyémbe vegyül,

Akár látom őket, akár csak tudom: itt vannak ma is a Zug körül.

Mi okoz még számunkra örömöt?

Séta a családdal, beszélgetés a barátokkal,

Finom falatok az ...

Tegnapelőtt vezetés közben újabb emlék sejlésem volt.

Kamaszkoromban, az első igazi vagány, új biciklimet a nővéremtől kaptam meg, ha jól emlékszem, alsós negyedikes koromban. Nekem ez nagyon nagy szám volt, mert előtte mindig csak a tesók levetett ruháit, biciklijeit kaptam meg, és mind béna volt, és inkább szégyent éreztem miattuk.

Ám, ettől a bicajtól büszke voltam. Ezüst váz, váltós, jó vastag kerekekkel, és végre kosárnak sem volt helye, mint eddig – hiszen Anyámnak minden plusz felület kellett volna bevásárlás során, még az enyémen lévő is. Na, ez viszont maga volt a menő járgány.

Jó ideig használtam, és egyre inkább gyengült itt-ott, láncot és gumikat kellett már rajta cserélni. Végül, ha jól emlékszem, 15 ...