Nyár a szívben

Honnan tudjuk, hogy jók vagyunk az életünkben? Hogy az aktuális életszakaszunkban jól állunk lelki egészség terén?

Azt hiszem onnan, ha a hétköznapokat lélekből mosolyogva éljük meg.

Alig vártam, hogy leüljek pötyögni. Pedig még tárva-nyitva az ajtó, mert befüstöltem, ám felöltözve maradtam,mellényben, bakancsban, és úgy írom most e sorokat. Nincs hideg, még így sem, vagy legalábbis nem fázom se testben, se lélekben.

Fél tábla csokit, és néhány szaloncukrot a mai nap is elfogyasztottam. Bűnöző napok vannak egy ideje. Elfogadtam, élvezem, ami a nyelvemnek és lelkemnek jót ad, a testemnek pedig majd máshogy kedvezek: volt napközben saját termésből borsófőzelék, berkenyés-almás ivólé, százfűszeres csirke, kollagénes vitaminbomba. Lehet-e rossz egy nap, ha ennyi minden kerül az ember gyomrába, éhezés helyett?  

Ahogy jöttem fel a lépcsőn az imént, elmosolyodtam: mintha nyár lenne. Sötétedésig a kis kinti paradicsomban, elengedve időt, egyéb fontos tevékenységet, mert most ezt szeretném csinálni, ez tölt fel, és persze jó lesz vele haladni. Az estebéd megvár a nap eltűnése után is, nasiztam, hogy legyen energia, a kutyákat pedig holnap kárpótolom egy kiadósabb sétával.

Ma alig vártam, hogy hazaérjek, és mehessek ki ténykedni.

Régóta nem voltam így odakint. Valahogy elsuhantak a hideggel a napok, bár biztos, hogy csináltam eközben is hasznosat, hisz nem az ágyban fekszem naphosszat. Merthogy milyen fárasztó is az!?

Ezt szeretem igazán. Odakinn, az életet.

Igaz, hogy több réteg ruhában, bakancsban voltam odalent, és ahogy most akartam begyújtani, inkább füstölt, mint égett, úgyhogy a kályha melegét mára elengedtem. Jó lesz az elektromos radiátor, ma is. Érdekes telek, hogy úgy vagyok el napokat fenn a házban, hogy be sem gyújtok arra a kis időre, ami munkából hazaérve, a napi rutint befejezve és az ágyba mászásig eltelik.

Nemlátásig kinn voltam a kertben, hosszú hetek óta először Petőfi rádiót hallgattam (mennyi új és ismeretlen zene!), élveztem a naplementét, és írtam közben a jegyzetet a telefonba, ha olyan ihletett gondolat suhant át a szellővel kísérve a fejemben, amit érdemes lehet kifejtenem később.

Szedtem fel a karókat, melyek nyáron még a paradicsomot, uborkát és egyebet tartották, tekertem fel takaros karikába a villanypásztor zsingeket, melyekre kúszott fel a bab, s metszettem apróra az elszáradt növényi részeket, mely takarni és táplálni fogja a földet, hol néhány hónap múlva új sarjak szökkennek majd a magasba.

Befejeztem az eltervezett feladatot: az uborka háló első adagját is felcsavartam egy deszkára. Ezt már napok óta körbe dolgoztam, nézegettem, mindent is előre vettem, félve attól, hogy gubancba csavarja nyugalmam. És nem! Ment minden, mint a karika, azaz..uborka háló felcsavarás!

Éreztem, rendben a lelkem, mert nem idegesített fel, csak békés nosztalgiával juttatta eszembe az elmúlt szezont. És már most alig várom, hogy újra helyet keressek neki, ha itt az ideje és tarthassa majd a roskadásig telt uborka tömegeket, ahogy idén is tette. Hát hogy lehetne rossz a nap, ha ég a tettvágy az emberben, és látja KÉPzeletben, mit szeretne teremteni szépen lassan?

Ma remek nap volt, pedig dolgoztam, egy olyan helyen, ahol pár éve sosem gondoltam volna. Lett volna okom bosszankodásra, mégsem tettem. Könnyedén ment más fele a figyelmem, nem álltam bele egy rossz mondatba sem. Fogadtam, kerestem azokat a kedves gesztusokat, melyek áramlottak a környezetemben. Jó sokat mosolyogtam, és még pirultam is. Lehetne hát rossz a nap, ha ennyi apró kellemesség ér egy naptól elzárt helyen is?

Néztem, hallgattam ma az embereket. Van, kiben ott az élet, látom, érzem, és örömmel üdvözlöm, mint ritka sorstársat a tömegben.

De oly sokan vannak, akik kényszeresen mosolyognak, ha teszik is egyáltalán, és csupa bánat az arcuk. Sokaknak pedig élet sem igazán csillan fel a szemükben.

Hogy lehetne nekik mosolyt, nyarat csempészni a lényükbe? Olyan jó lenne, ha a jókedvet egy pillantás alatt ráragaszthatnánk a másikra!

Tudom, van, kiknek nehéz teher nyomhatja vállát, és sok a bú, a baj, mit megoldani kell éppen. Mindig, mindenki nem lehet vidám, hisz a rossz érzés is érzelem, mit adott helyzetben megélni érdemes, hogy ne cipelje tovább az ember, mint feltétlenül szükséges.

De mi van azokkal, akik csak egyszerűen vakok az élet apró örömeire? S vágyakoznak a nagy dolgok után, melyek talán sosem jönnek el.

Pedig ott vannak azok, akkor is, ha letaposod, és akkor is, ha mosolyogva megragadod.

Ma csudiszép nap volt. Nekem is, neked is.

Te mit éltél meg belőle?