Tegnap megnéztem a Futni mentem új magyar filmet.

Bevallom, a híre megelőzte. Meséltek róla, milyen kedves, bájos, humoros, és a moziban való megnézést követően majdnem neten is megnézte volna az illető még egyszer. Férfi nyilatkozta ezt.

S olvastam kritikákat róla, ami a nők ábrázolását, bemutatását mutatja feminista szemmel. Nők írták.

No, gondoltam, ideje, hogy legyen nekem is egy önálló véleményem róla, nézzük csak meg izibe!

Én híve vagyok az internetnek, a szabad információ áramlásnak, az új nézőpontok befogadásának, és megfelelő mérlegelésének. Hiszem, hogy ezek nagy kincsek és hatalmak a kézben. Mert segítenek meggátolni azt, hogy olyan dolgokat nyomjanak le a torkunkon, romantikus, hétköznapi aspektusban, normalizálva helyzeteket, cselekedeteket, amelyek valójában nem is azok.

Megnézve a filmet, ezt érzem. Hogy bemutat négy nőt, az életüket, a sorsukat, a hétköznapjukat, amit sok ezer másik nő él ugyanígy idehaza. És a szerelem, a család köntösébe bújtatva ottmarasztalja az életekben azt a fajta ártó rendszert, amit épp nagyon sokan mások ezekért a nőkért is téve rombolna le. Ám folyton falakba ütközve, amit a patriarchátus rendszere épített fel.

Mert mi történik? Zajlik a négy nő élete, munka-család-próbálkozások-gyász közben, s bizony a képernyőre kerülő jelenetekben vajmi kevés boldogság, elégedettség, egyenlőség, megoldási kulcsok vannak.

Az anya egy mindenbe beleszóló, erőszakos, az ő gondolkodásmódja szerint gyerekeit irányítani akaró valaki lett, akit magát is ugyanebbe a sorsba száműzte anno a férje. Ő a tipikus, aki feladta az életét, szabadságát azért, hogy kiszolgálja az urát, alárendelve ennek a gyerekeit is, akikkel ezáltal alig törődött. Mégis elvárja, hogy első szavára ugorjanak teljesíteni a kívánságát annak az apának, aki valószínűleg ugyanazt a semleges karaktert képviselte a családban, mint ezer másik otthonban, az elérhetetlen, érzelmekre nem reagáló apák. A különbség, hogy közülük mások kocsmában, a műhelyben, túlórázva, szeretőnél töltik a feles időt, nem bakancslistát hajszolva. S mikor ez az anya nemet kap a lányoktól, számítóan, hátba támadva őket, mégis elrendezi, hogy sikerüljön a terve.

A lányok:

A legnagyobb karrierhajhász, szingli, saját magát téve tönkre lassan, elsősorban idegileg, másodsorban párkapcsolatilag, s tudjuk, idő kérdése, hogy a gyönyörű nő egy nap testileg is beteg legyen, ismerve a stresszes élet következményeit. S nem a munkával van a gond, itt sem, hanem a közeggel, ami negatív, bántalmazó, cseppet sem etikus és barátságos. De nem, nem erre van kiélezve a történet, hogy dolgozni, karriert építeni lehet, de tudatosan kell jól választani, jó közeget keresni, mert ott teljesülhet az élet számos fontos szegmense, nem kell csak az egyik, vagy csak a másik között dönteni. Hiszen egy ember számos számára fontos dolognak áldozhat időt, energiát. Ha nem a család, hát a művészetek, sport, utazás, miegymás is szóba jöhet. Ez a fajta munkahely, amit a film bemutat, semmit nem tesz lehetővé igazán. De nem, nem ez lett előtérbe állítva, hogy ne hagyjuk az elnyomást, a basáskodó férfiakkal van a baj.. Hanem, hogy a nőnek a helye nem lehet ott a férfiak között.. S végül persze kiderül, hogy felejtse csak el: karrier és család egyszerre nem lehet, válassza csak az otthont, mint a normális asszonyok.

A középső összejött az első jöttmenttel, aki ráadásul a tanára volt. Romantikus vagy pedofil gyanús? Vagy legalábbis sokat elárul arról a hatalmi szerepben tetszelgő férfiről, aki diákjával jön össze, és fel is csinálja. S a nő elkezdi a családos életet, gyereket szülve, összesen kettőt. A három hím úgy a nyakára nő, hogy cselédként él a saját otthonában. Mindent neki kell csinálnia, nem becsülik, nem tisztelik, s nem is értékelik. Érvénytelenítve, megalázva van, akkor is, mikor támogatásra, bíztatásra szorulna. És ettől ő szenved, látszik. S ahelyett, hogy a film érzékenyítene arra, mekkora szükség lenne a férfiakra is odahaza, részt venni a házimunkában, a felelős döntésekben, az érzelmi életben, mondjuk megoldási kulcsokat adva a kézbe.. Mert a nőnek is szerepe lenne, hogy ne tűrjön, ne szolgáljon, hanem önbecsülést építve határokat húzzon. Nem. Itt a végén is csak annyi sikerül, hogy végre megkéri a nő kezét, és ezen kívül megoldva semmi sem lesz. Több ezer nő robotol ugyanígy odahaza, túlterhelve magát, megalapozva a kapcsolat elhidegülését, és esetleg egy tényleges szerető megjelenését valamelyik oldalra. Mikor mi nők azt hajtjuk, egyenlőséget akarunk, ilyesmire gondolunk. Mert nagy teher ám az otthon, család irányítása, amelyet azért nem fog fel sok férfi, mert sohasem csinálta, és vállalta fel a részét belőle. Tisztelet a kivételnek, mert természetesen vannak már ilyenek is, egyre többen.

A legkisebb pedig sodródik az életben. Annyira vágyik a szeretetre, amit odahaza nem kapott meg, hogy bármelyik jöttment hülyével összeállt, méltatlan helyzetekbe hozva magát. Mert a szülők elhanyagolták, mert nem kapta meg ő sem azt a biztonságot, ami alanyi jogon járt volna neki. S az anyjától és a testvéreitől meg is kapja rendszeresen, hogy semmire sem vitte, a párkapcsolati élete pedig úgyis mindig csődbe megy.

Látunk egy férfi alakot is, aki a nagyobbik lány pasija lesz. Még szimpatikus is lehetne, hisz kedves, esendő, az erős nőtől kissé elgyengülő férfi képét festi le.. Aki amúgy otthon hagyja a kisgyerekét, rendszeresen, felügyelet nélkül, konkrétan hivatalos személyként veszélyeztetve a saját gyerekét, a munkája miatt. Ha a kislány mondjuk magára gyújtja véletlenül a lakást, és meghal, akkor is olyan romantikus lett volna a dolog? Vagy ha nem a lányt pécézi ki magának, hanem a szomszéd bácsit, srácot, akiről kiderül, hogy pedofil hajlamai vannak? S ráveszi olyanra a kicsit, ami örök életére megnyomorítja lelkileg? Jujj, ilyen nem lehet, azt gondolod? Biztos nem azért bukkannak fel rendszeresen leleplezett gyermekbántalmazások, abózusok, mert nincs ennek realitása.. Nem, romantizáljuk el ezt is, egy szerelmi szálat fűzve bele abba, hogy mekkora felelőtlenek képesek lenni a szülők.

Szóval, ha nem lenne tudatom, tapasztalatom, rálátásom a mai kor rendszerére, és nem tudnám, hogy mekkora ellenállást mutat a férfi társadalom a női egyenjogúsággal szemben, azt mondtam volna, tényleg aranyos kis film. De így nem tudom ezt rámondani. Nem aranyos, nem teljes, hanem szimplán a mai magyar valóságot mutatja be. Megoldási kulcsok helyett, felhívva a figyelmet arra, mi is az igazi probléma. Igen, a nőknek. Mert a nőknek mindig valami bajuk van.

Hiszen a házimunka az ő dolguk, a karrier a férfiaké, de persze dolgozni ők is menjenek, hisz kell a lovetta a gyerekekre, szórakozásra, házra, kocsira és mindenre. S mivel a konzervatív értékek oly menők, maradjunk csak meg a hagyományos szerepeknél: anyukának még a virslit is meg kell főzni a fiúknak, miközben ők meccset nézve bambulnak. Ez a normális, ez az élet rendje. Fogadjuk csak el.

És öltöztessük romantikus köntösbe, hiszen a végére minden filmben happy end lesz.

Elvileg.

Mert itt hogy lesz happy end? Megtanulta a leendő férj, hogy hogy szeresse szépen, segítően a feleségét? Fog végre felelősséget vállalni a kapcsolatukért? Feláll a kanapéról, és megtanul végre felnőtt módjára gondoskodni magáról? Vagy már azért is tapsolni kellene, mert az önfejlesztése csúcspontjaként levágja a lábkörmét?? De mivel gyűrű lett az asszony kezén, így aztán minden rendben van? S a következő 18 évre ismét csak elégedjen meg vele? Hisz megkapta, amire vágyott? Mehet is vissza vacsorát főzni és kiszolgálni a családot..

Hát a nagylány mihez kezd? Rendbe tette magában, hogy remek élet várhat rá, hiszen okos, ambíciózus, sikeres a szakmájában, és rengeteg lehetőség várhat rá? Csupán annak a módját és helyét kell kiépítenie, ahol ez szerető környezetben, békében sikerülhet? Vagy meg kellett tanulnia, hogy egyszerre így, ekkora lendülettel a karrier és az élet nem működhet? Adja fel hát, legyen csak valahol segéd?

Az anya vajon viszi tovább azt a viselkedést, ahol a saját akaratát a többiekre erőlteti? Mert ha már a férje meghalt, jöhet ő is? S amit eddig ő szolgált ki, most elvárja, hogy a lányai is ugyanezt tegyék? Meddig szól bele az életükbe, jószándékba burkolva azt, amit valójában ő tartana helyesnek, s követendőnek?  

Megannyi kérdés maradt nyitva. S lehet azt hinni, hogy épp ez volt a film célja. Gondolkodásra, elmélkedésre ösztönözni a nézőket. Csakhogy ez Magyarország, a funkcionális analfabéták melegágya. Kutatások vannak, hogy hányan nem értik azt, amit olvasnak, látnak. S tapasztaljuk ezt a közösségi médiában is rendszeresen.

Az a baj, hogy személy szerint nem hiszem, hogy ez ilyen eredményeket ér el, legalábbis túl keveseknél. Leginkább ott, ahol ez a fajta családi dinamika eleve már nem működik, mert a férfiak is rájöttek arra, hogy az egyenlőség bevezetése nem támadás a férfi nem ellen, hanem segítség a nőknek. Igen, érezhetik, hogy rájuk így több teher hárul, de felismerve, hogy ez mérlegként működik, így lesz végül egyenesben az inga. Nem pedig, mint évszázadok, évezredek óta, a férfiak felé nyomva az előnyöket, akár csak a filmben. Tehát az átlag néző erre nem jön rá, mert nincs elég információja, eszköze arra, hogy felismerje: máshogy is lehetne.

Nem. Ők azt látják, és a sok rabigában szenvedő, főző, mosó, takarító nő is, hogy ni, itt ez az aranyos film, akár rólam is szólhatna. Ez az élet rendje, el kell fogadni. Hiszen végül ők is milyen boldogan esznek az asztalnál, akár egy nagy, elégedett család.  S gondolja: ez a dolga. Majd a történet végén talán ő is boldog lehet. Ha megkapja a gyűrűt, amire annyira vágyik. Vagy felnőnek a gyerekek, a férje néha megdícséri, vagy az anyja végre kimondja: büszke vagyok rád.

S leél majd egy egész életet, a hétköznapokban leginkább robotolva, dolgozva, güzülve, néhány boldogságmorzsával tengődve. S nem, nem látja, hogy van arra lehetőség, hogy a történet közben is elégedett, önazonos és boldog legyen.

Mert azt nem mutatja meg neki senki. Mert a filmek romantizálnak, egy illúziót festenek, akárcsak a közösségi média, a politika. S így szépen elérik, hogy továbbra is normalizálódjon az a dinamika, ami noha régen okkal épült ki, akkor sem feltétlenül helyesen, de a mai napig szilárdan tartja magát az emberek fejében.

Ám, ahogy a filmben is ott a fiatal, kedves, modern fiú, aki értelmes, érzelmes, jót akar, főz is, céljai is vannak, és szeretni is tud.. Úgy vesznek azért körbe minket is olyanok, akikben ott van az a jövő, amire okkal várunk, vágyunk sokan, s amiért emelünk rendszeresen szót. S vállaljuk a konfliktust, az egyenlőség melletti kiállást, és akár a szakítást is. Mert méltatlan helyzetből kilépni, ha megoldani nem sikerül, néhány randi után is, és akár 18 év után is joga van az embernek.

S nemtől függetlenül az, aki rugalmas, nyitott, jobbat akar, sikeres és boldog lehet. Egyedül is!

És ezeket az embereket, ha már egyszer feleszméltek és öntudatukra ébredtek, már visszahúzni nem lehet. Észreveszik az intő jeleket, amiket a másikon, a médiában vagy a filmekben látnak.

S nincs más megoldás, mint nyitottnak lenni a világra. Mert élni máshogy is lehet, mint amit eddig normálisnak képzeltél el.

S így a vége előtt is boldogság várhat rád, hidd el.  

És aki azt gondolja, hogy ni, már megint: a sz@r is ízetlen ezeknek a feminista nőknek.. Annak igaza van. A sz@rnak sz@r íze van gondolom. Ezért nem esszük.

S ezért mondunk nemet minden olyan helyzetnek is, aminek már a bűze messziről érződik.

És én itt a filmben bizony érzek némi kula szagot, a nagy romantikus kép mögött.

Ha te nem.. Akkor fújd ki az orrod, nyisd ki a szemed.. Hátha végre te is megérzed.