Szinte minden porcikámat zúzták már össze. Szavakkal, melyek egykor mázsás kövekként ütöttek léket önbecsülésem vékony kérgén.

A minap kezem barnaságát dícsérték, s így csókot lehelt rá a bók, a kedvesség. Tudta, hogy a munka, a nap okozta, mely így jellemem kezében tartható ékes bizonyítéka lett.

S én, a bennem élő, bókkal még olykor nehezen boldoguló, kezdtem el mondani:

Volt, aki ötvenévesnek saccolta munkától megedzett, néhol vastagabb bőrű kézfejem.

Majd rájöttem: alig van olyan porcikám, amit szájára ne vett volna valaki. Féltékeny, megkeseredett, kikosarazott, érvekkel nem rendelkező, erőszakos, eszköztelen ismeretlen, vagy ismerős emberek.

A céltábla közepén nagy orrom, mely pirosságával még inkább ...

Írd meg a befejezést

Ha készen vannak a tervek, a cselekmény, akkor alkosd meg azt a lezárást, amit megérdemel a főhős, vagy amire vágyna, a szíve mélyén.

Olvastam. Egy ideje már tanulok az írásról. A Patreonos bevétel egy részét visszaforgatom, magamba. Tudás szerzésbe, fejlesztésbe, tartalom bővítésre. Írkászolással teremtem meg a majdani valódi írás lehetőségének alapjait. Vagy másét, majd kiderül. Szép kerek az áramlás, azt hiszem. Én legalábbis elégedett vagyok vele.

Most a befejezés résznél álltam meg egy pillanatra.

Az emberek mindig hangoztatják, hogy legyenek célok, motivációk. De az nekem valahogy nem a véget, befejezést jelentette, hanem az úton levést, a hajtóerőt, a jövőbe áramló jelent.

Nyilván ...

Mint ismét felmerülő kérdés, hogy miért nem párkapcsolatra gyúrok inkább önkifejezés helyett, gondoltam adok rá egy töredék választ nektek. Végülis, amennyire jogos, annyira nincs is hozzá közötök. Aki eddig nem értette, lehet ugyanúgy nem is fogja, aki meg eddig is átlátta, neki nem hiszem, hogy újat rejtenek majd e sorok. De rajtam ne múljon.. Meg hát, ma még úgysem öntöttem semmit a nyakatokba. Épp itt az ideje. Készüljetek, kifejtem. 

Állandó jegyzetekkel magam körül létezem, és lubickolok.

Tudom, hogy semmi extra, nem tökéletes, olykor érthetetlen, egyeseknek bosszantó és pökhendi, másoknak életszagú és hiteles, kedves, vicces, bőgni való, vagy vágyakat korbácsoló. De engem feltölt és kiürít, mikor hogy tartja kedvem ...

anyám!

De felb@szott ez a film.

Nem felkavart, nem értetlenkedést váltott ki. Hanem F@LBASZOTT.

Norbi az egyik Tiktok live-ban írta javaslatnak, és mivel a minap esett az eső, be voltam zárva, gondoltam horgolás, telefonozás közben beteszem.

Nem olvastam róla semmit, nem néztem előzetest. Nagy nehezen sikerült egy online verziót megtalálni, két kattintással a feladása előtt, és elkezdtem nézni. Jennifer Lawrence volt benne a női főszereplő, nem is néztem utána így többet: legyen.

Pozitív csalódásként ért Javier Bardem megjelenése a nyitó jelenetben: No, egész jó kezdet. Őt is kedveljük.

Aztán elkezdtem nézni. Általában képtelen vagyok a filmre koncentrálni, ha egyedül nézek valamit. Most sem ment. Illetve hasznosítani ...

Sz3x az első randin

A minap, mikor a szélső ágyásokat gyomláltam, ástam, kapáltam, és vetettem be, podcastet hallgattam, összekötve a kellemest a hasznossal.

Egészen pontosan az Egy asztalnál című csatorna: nők és férfiak – a randizásról 1. részét.

Nna, gondoltam, ha már úgy alakult az életem, hogy újabban ebben benne vagyok, hátha hallok róla valami tanulságos at.

Nem így lett. Vagy mégis?

Aki akarja, hallgassa végig. Én kiragadok belőle egy szeletet, ami akkor megütötte a fülemet.

Az, aki lefekszik az első randin, könnyen kaphatónak minősül-e a másik szemében? – szólt a kérdés.

A koncepció az, hogy három fiatal lány, és három fiatal srác beszélget külön asztalnál, nem vegyítve a nemeket.

És innen ...

Mert nem érti.

Mert eddig megkapta. Természetesnek gondolta.

Most pedig megváltozott az egyensúly. Te borítottad fel. Te hálátlan nőszemély.

S nem érti. Fel sem fogja. Ha eddig működött, most miért változtatni rajta?

Neki így volt kényelmes, kielégítő és tökéletes.

Ja, hogy neked nem? Az nem az övé.

Az a te megélésed, s mint ilyen, számára ismeretlen, érdektelen.

Ő adjon a sajátjából, hogy neked kicsit több legyen? Nem akar. Mert az feláldozott haszon, kényelem, s könnyen kellemetlen munkával járhat, s ezt mindaddig kerüli, míg..

Míg nem látja azt, hogy elszakadt a kötél. Akkor aztán csomózgatni kezdené. Néha még sikerül, máskor nem. Attól függ, mennyire lengett ki a mérleg annak idején.

Értsd meg őt. ...

Mosolyogva indultam el dolgozni. Ugyan tudtam, hogy hosszú és fárasztó nap lesz, de nem tehetek róla: vigyorogtam.

Olyan jól éreztem magam délelőtt, jókat nevettem.. Miatta, ha be akarom vallani, legalább saját magamnak.

Napok óta beszélünk, reggel-délben-este, és annyira egy rugóra jár az agyunk, hogy hihetetlen. Végre valaki, aki nem csak normálisan néz ki, de van humora, szarkazmusa és megfelelő helyesírása is!

Gábornak hívják, 45 éves, és a közeli nagyvárosban lakik, autószerelő. Neten, az egyik főzős csoportban találtuk meg egymást. Először csak a kommentjei stílusa tűnt fel, ritkán, ám annál erőteljesebben. Majd, miután nagyjából az ötödik értelmes, de valahogy vicces-meghökkentő kommentjét, és saját posztját is ...

Visszafelé sétáltunk.

Négyesben. Ahogy mindig szoktunk.

Lenéztem a lábamra, és gyorsan át is suhant a gondolat, ami mindannyiszor, ha tükröződő felületben, vagy épp szemtől lábban látom: Jesszus. Milyen csálé. S mostanában még inkább. Romlott a télen.

Gondoltam egyet, és erőszakolt figyelemmel a balra koncentráltam, és egyenesbe állítva mentem tovább. Pár lépés kellett csupán, hogy kényelmetlen legyen. Az egész lábszáram befeszült, más izmok kezdtek el dolgozni, és lassítanom kellett. Már amennyire a két kutyával a póráz végén lehetett. Abnormálisnak éreztem a normálist. S felvetődött, hogy van ennek vajon értelme? Jót teszek vele? Segít rajta hosszútávon, ha mintegy kínzás, olyan mozdulatot, tartást erőltetek, ami ...

Írok a jóról.

Kértétek. Íme egy. Ami olyan kis semmiség volt, mégis egy apró nap fénypontja lett.

Ráadásul olyannal történt, akinek még a nevét sem tudom. Mégis rendszeresen játszottunk. Már tudtam a tánclépéseket. És egy idő után már vártam, a lehetőséget kutattam, hogy megtörténjen.

Először csak épp, hogy mintegy kötelesség, ami belé írva volt, megtette. A buszon történt, a hátsó sorok között. Előtte tán tucatszor lehettünk egy helyen, egy időben, mégis elmaradt a dolog. Mert ő hátul, én pedig elől voltam. Épp elég volt ez ahhoz, hogy meghiúsuljon az, ami később oly üde színfolt lett. Nekem legalábbis.

De megtörtént az első, mikor egy nap leghátulra keveredtem. Előreengedett. Én meglepődtem, de ...

Amíg rá figyeltem,

Úgy éreztem,

Jó volt minden.

De ahogy magamba néztem,

Ráeszméltem: közel sem.

Hajlamos vagyok

A hiperfókuszt arra a személyre tenni

Aki őszintén, szívből érdekel engem.

De a hibát ott követtem el régen,

Hogy ezáltal saját magamról megfeledkeztem.

S míg neki adtam mindenemet:

Figyelmem, kérdéseim, érdeklődésem,

Mosolyaim, gondolataim teljes körét,

Nekem végül nem jutott semmi.

Órák, napok, hónapok teltek el,

S azt vettem észre egyszer csak,

Hogy én teljesen felolvadtam.

S mintegy kísérő személy, aki őt szolgálja ki

Érdeklődés hiánya miatt észrevétlenné váltam.

S míg nem voltam rendben magammal,

Évekig képes voltam ilyen helyzetekben maradni.

Mert azt ...