Aki pusztít, az nem látta még a fa mögött az erdőt

Munkám végeztével ledőltem a frissen kaszált fűbe.

Fejem megpihent a renden, s a nap felé fordultam, mely így kilenc körül még a fák mögött járt csupán. De néhol átszűrődött, és csiklandozta arcomat. Élvezni akartam, nem elbújni előle.

Gondoltam, meditálok kicsit, úgyis rám fér a lelassulás, pihenés, száradás, mely a munka után jogosan ki is járt.

De alig érte még a testemet a fű, szemem még be sem csukhattam, mikor figyelmemet egy repülő siserehad elragadta. Kivenni őket pontosan, kik voltak ők, nem tudtam, mert szemüvegem maszatos volt már, és gyorsan repültek, s bújkáltak. De mégis ott voltak, teljes erőbedobással. Ágról ágra röpködtek a kismadarak, talán ...

Nem tudom, mikor és hol lett belém kódolva az, hogy nemet mondjak a testi örömökre. Talán, ez így sosem volt tabusítva, szimplán nem volt megismertetve, természetesen kezelve. Szó sem esett róla, tehát nem is létezik. Gondolhattam sokáig. Aztán persze kamaszként a hormonok már játszottak rendesen, és megtettek mindent, hogy a lehetőségekhez képest pótolják a hiányt. Már, ahogy egy lány ezt megtehette: Sokszor inkább fejben, gondolva, álmodozva, félve, pironkodva, mint tettleg a párnák között esetleg.

Nőként vannak szinte tabutémák, viselkedésformák, élethelyzetek, ahol csak azért kell máshogy viselkednek, vélekedned, megnyilvánulnod, mert a társadalom nagy része (amibe a hozzád hasonló visszábbfogott nők is beletartoznak) elvárja ...

Qrva nehéz beszélgetni

(Igen, az alábbi írásban trágár szavak találhatóak. Kérem, akinek zavarja a fülét, ne is olvassa el, mert erre vonatkozó negatív kommenteket olvasni meg én nem akarok. Szóltam, lapozhatsz, vagy a témára reagálhatsz, ám a stílust illetően: maradj csendben.)

Jó ideje foglalkozom önismerettel a saját kis tyúkszaros életemben, de még mindig jönnek elő újabb és újabb árnyalatok, amiken én magam is meglepődök. Tisztában vagyok vele, hogy ezek korábban is ott voltak, csak nekem nem volt rálátásom, érdekeltségem, figyelmem benne. Vagy szimplán nem penderültem olyan tükör elé, ami visszaadta volna azt, amit én is csináltam éppen.

Merthogy bevallom, én abból tanulok legtöbbet és legalaposabban, amit hibázok, ...

Ezt már megbeszéltük (!)

Hallottam a minap. Valóban. Én mégis újra szóba hoztam.

S bizony, elgondolkodtam, mi nők miért rugózunk továbbra is a dolgokon, míg a férfiak miért tudják letenni egyik pillanatról a másikra a dolgot. Mert valljuk be őszintén, ez, ha nem is mindannyiunkra, de sokunkra érvényes: nekünk ez nem megy. És bizonyosan a férfiaknál is van, aki visszatér még a konfliktushoz, feszegetni, de ez a ritkább jelenség.

Nem voltam rest, felismertem gyengeségem, és legjobb barátnőmhöz fordultam segítség ért: te is csinálod, vagy csak én vagyok ilyen? S belemerülve e komoly dilemmába, kezdtünk el együtt gondolkodni rajta. Mert mi nők egymással szinte mindent megbeszélünk. Sokszor. Újra és újra, unásig. Míg minden ...

Kívülről látom olykor magam

Apacsomat simogattam. Eszembe jutott közös életünk néhány mozzanata. A majd 12 év alatt bőven gyűjtöttünk emlékeket, jókat és rosszakat.

Például mikor sétáltunk haza. Egyik kezemmel a biciklit tartottam, szatyrostul, másikkal őt próbáltam tartani, de nagyon nehezen ment. Éjjel volt, a Puskáson jártunk csupán még. Mintha szemlélőként látnám, ahogy haladunk. Egy elszánt dühös lány, meg az őt rángató, többi kutyára ugató nagy barna medvéje. Előtte zavart haza. Blöffölni próbált, fenyegetett, manipulálni, betörni akart. Nem hitte, hogy ez lesz. Hogy inkább nekiindulok, így, minthogy meghunyászkodva ottmaradjak. Vele. Hogy két rossz közül ő a nagyobbik. S merek dönteni, és nekiindulni. Nem ...

Reggel láttam egy videót, ahol egy csávó beszélt arról, mi az a 3 tulajdonság, amitől férfiatlan egy férfi.

No, gondoltam meghallgatom. De már az első résznél kiégett az agyam.

Aszongya: Ha a randin a nő fizet. KIVÉVE, ha a nő nem érdemli meg, MERT FEMINISTA. :D

Nem háborodtam fel, nem lettem dühös. Csak egyszerre sírtam és nevettem, hogy a mai világban ezt így kimondja valaki. Nyilván megnéztem a komment szekciót.. :D És volt olyan női felhasználó (elvileg) aki azt írta, hogy én nem vagyok feminista, és hát az ura mennyire jól gondoskodik róla, stb….

Kérdem én: mióta szitokszó a feminista kifejezés? Miért hiszik egyesek, hogy attól, hogy valaki feministának vallja magát, azzal farkat ragasztott a szeméremdombjára?

...

Avagy lehet, hogy nem haszontalan, csak nincs még helye

Tegnap megint pakolásztam, rendezgettem a portát. Majd lesz előtte-utána képsorozat, mert hát megfogadtam, hogy a háttérben lévő, esetleges negatív dolgokat is prezentálni fogom. Hogy a valós, hiteles kép így kerek egésszé önazonos módon szerepeljen nektek is.

Merthogy vannak kupis, még nem odaért, nem rendbe tett részek, amik ugyan bökik a szemem, de hát mindig van valami valós vagy vélt fontosabb. Ha zavar is, nem mindig van alkalmam, erőm, akaratom megerőszakolni magam, hogy megoldjam, s megyek tovább mást csinálni.

Ma pedig, mikor a fűrészport használtam épp fel, rájöttem, hogy a zsák, amiben ez volt, néhány hete már a placc egy részén kiszakadva várta, hogy ő is sorra ...

Előszél

Látom, hallom: közeledik.

A dombokon túl settenkedik.

Morajlik, gyűlik, fenyeget,

Szinte észrevétlen körbevesz.

Előszele szinte belemarkol

Kiengedett fürtjeimbe.

Kiráz a hideg, ahogy hűs

Leheletét nyakamon érzem.

Félek tőle, mégis akarom!

Álljak meg, vagy fussak el,

Kiszáradjak vagy ázzak el?

Mihez kezdjen az ember

Irányíthatlan érzelmeivel?

Kell egyáltalán dönteni?

Nem elég csak kívárni?

Ha életet hoz, nem mindegy,

Hogy vihar lesz, vagy szerelem? 

A virágok úgyis nőni fognak,

Ha a záporban meg is áznak.

Leszek bimbó, legyél eső,

Én az illatommal, színeimmel,

Te az erőddel kápráztass majd el.

S ki tudja?

Ha villámcsapással hatolsz belém,

Talán ...

Szinte minden porcikámat zúzták már össze. Szavakkal, melyek egykor mázsás kövekként ütöttek léket önbecsülésem vékony kérgén.

A minap kezem barnaságát dícsérték, s így csókot lehelt rá a bók, a kedvesség. Tudta, hogy a munka, a nap okozta, mely így jellemem kezében tartható ékes bizonyítéka lett.

S én, a bennem élő, bókkal még olykor nehezen boldoguló, kezdtem el mondani:

Volt, aki ötvenévesnek saccolta munkától megedzett, néhol vastagabb bőrű kézfejem.

Majd rájöttem: alig van olyan porcikám, amit szájára ne vett volna valaki. Féltékeny, megkeseredett, kikosarazott, érvekkel nem rendelkező, erőszakos, eszköztelen ismeretlen, vagy ismerős emberek.

A céltábla közepén nagy orrom, mely pirosságával még inkább ...

Írd meg a befejezést

Ha készen vannak a tervek, a cselekmény, akkor alkosd meg azt a lezárást, amit megérdemel a főhős, vagy amire vágyna, a szíve mélyén.

Olvastam. Egy ideje már tanulok az írásról. A Patreonos bevétel egy részét visszaforgatom, magamba. Tudás szerzésbe, fejlesztésbe, tartalom bővítésre. Írkászolással teremtem meg a majdani valódi írás lehetőségének alapjait. Vagy másét, majd kiderül. Szép kerek az áramlás, azt hiszem. Én legalábbis elégedett vagyok vele.

Most a befejezés résznél álltam meg egy pillanatra.

Az emberek mindig hangoztatják, hogy legyenek célok, motivációk. De az nekem valahogy nem a véget, befejezést jelentette, hanem az úton levést, a hajtóerőt, a jövőbe áramló jelent.

Nyilván ...