Nem tudom, mikor és hol lett belém kódolva az, hogy nemet mondjak a testi örömökre. Talán, ez így sosem volt tabusítva, szimplán nem volt megismertetve, természetesen kezelve. Szó sem esett róla, tehát nem is létezik. Gondolhattam sokáig. Aztán persze kamaszként a hormonok már játszottak rendesen, és megtettek mindent, hogy a lehetőségekhez képest pótolják a hiányt. Már, ahogy egy lány ezt megtehette: Sokszor inkább fejben, gondolva, álmodozva, félve, pironkodva, mint tettleg a párnák között esetleg.

Nőként vannak szinte tabutémák, viselkedésformák, élethelyzetek, ahol csak azért kell máshogy viselkednek, vélekedned, megnyilvánulnod, mert a társadalom nagy része (amibe a hozzád hasonló visszábbfogott nők is beletartoznak) elvárja ezt tőled. S ha mégis ellent mondasz, kiállsz a sorból, hangodat emeled, akkor bizony jön a gát: Hohó, neked ezt nem! Nem lehet! És bizony nagyon sokáig visszafordulsz, mint egy vert egyszemélyes sereg, s tudomásul veszed. Nekik lehet, neked nem.

S ezekben leginkább a férfiak az érdekeltek. Nem mindegyik, persze, hiszen tisztelet a kivételnek. Ti ne is vegyétek magatokra ezeket. De leginkább ők a haszonélvezők, érdekeltek abban, hogy az a rendszer fent maradjon. Ami már nagyapáink idején sem működött megfelelően, csak úgy mellékesen. Hogy a hagyományos szerepek igenis megmaradjanak, noha a világ változott, és szinte a feje tetejére fordult velünk. De hát ők a feléjük billent mérleg nyelvéből nem szívesen adnak ki előjogokat, úgyhogy már korán kezdik a kondícionálást.

Játszál kislányként kedvesen, aranyosan, bájosan, csúnyán ne beszélj, verekedni meg se próbálj, ha húzzák a hajadat, örülj neki: tetszel a kisfiúnak, csak hát ő így jelzi. S ezt elvárják tőled nem csak hétévesen, de negyvenesnek is.

Élj illőn, legyél szép, csinos, add nehezen magad, hogy az értéked megmaradjon. De annyira elérhetetlen ne legyél, hogy ő elkapni ne tudjon. Légy tapasztalt és odaadó szerető, aki mindig tettre kész, s ha kevesled az időt, ami adatott: Hisz neked is ugyanannyi jutott. Aztán persze ha kalandozol, kimondod, mit és hogyan akarsz, ne adj Isten, válogatsz, szülni, házasodni nem akarsz: mekkora ribanc vagy. A pornó függőség nem betegség, a teljes merevedés úgyis fáj, de ha vibrátort használsz, nem vagy egészséges meg amúgy is hozzászoksz, haza ne hozd.

Menj, tanulj, de csak annyit, hogy hülye se legyél, mert az kínos lenne, de nála okosabb-képzettebb  se, mert akkor hol a tekintélye? Amúgy se szólj bele politikába, közügyekbe, oktatásba, semmi olyanba, ahova ugyan munkát beleteszel, de azt hiszed, számíthat a szavad.

Menj, dolgozz 8-10 órát, keress pénzt te is, mert eltartani egyedül a családot nem tudná, de ha többet keresnél, mint ő, a fasza egyből összemenne, és kezdődne a méregetés. Meg amúgy is: hova ez a nagy függetlenedés, önálló kereset? Úgyhogy azt se csináld, mert vagy merevedés, vagy pénz. Ja, hogy ennek legalább örülsz, mert végre neked is hoz hasznot, élményeket, szabadságot valami? Nincs veled baj, csak megsúgom.

Munkád után végezd el a házimunkát, légy a gyerekekkel, szervezd le a nyaralást, a számlákat fizesd be te, a családi események a te fejedben legyenek naprakészek. Hogy ő mit csinál addig? Pihen a munka után, hiszen elfáradt, lenyírja a füvet, ha már térdig ér, s lemossa a kocsit, ha már nagyon kell. Jó biznisz, nem? Nem neked persze, hanem neki

S a sort még folytathatnám sokáig. Jó néhányat biztos ti is írnátok..

Számos alkalommal találkoztam én is a gátakkal, amit a világban kaptam a harmincas éveimig. Férfiaktól, de még gyakrabban asszonyoktól, akik ebben benne élnek. Hogy nem illik egy nőnek, nem érdemlem meg, örüljek annak, ami van. Ha ilyen leszek, nem kellek majd senkinek. Fogd be a szád, ne uszíts, ne hergelj, a rendszer ellen ne lázadj. Simulj már végre alá a Normálisnak. Én pedig gyenge voltam, féltem, valahova tartozni akartam, követtem azt az illemet, amit hinni nem, csak tudni véltem. Belül buzgott valami, de a csúcsponton mindig visszafordultam. S a gát, amire a Nem volt írva, mindannyiszor bent tartott.

De aztán egy nap, máshogy alakult. Én voltam hevesebb, vadabb, akaratosabb, vagy a gátat irányító személyzet veszített a figyelméből? Nem tudom.

De a hang a fejemben hiába mondta, hogy Nem!, most elnyomta ezt az enyém: NEM a nemre! Igen nekem végre. Mert Akarom. Nem fordulok vissza. Ismerem már ezt az oldalt, és nincs ínyemre. Ha beledöglök is, de feljebb és feljebb mászok, és kiszabadulok. Ennél rosszabb lehet? Majd én eldöntöm, nekem mi legyen!

És nem értek utol, még ha nyújtóztak utánam, kurjantottak is a kutyáknak, hogy ők visszazavarjanak. Talán nem is kergettek mindig. Néha csak pislogtak, hogy ilyen is lehet? S én nekiindultam a következő pályának. Lehet, hogy újabb zsilipek vártak, különböző nehézségi fokkal, akadályokkal, de addig taktikáztam, kerülgettem, vagy épp mentem neki erővel, hogy azon is átjutottam.

S azóta is találkozom ilyen pontokkal, és a hozzájuk tartozó őrséggel, változó intenzitással. Néha megtorpanok, és leülök stratégiát olvasni, tanulni, gyakorolni. Megnézem, hogy eleve erre kell-e mennem, tényleg akadály-e ez nekem, vagy ha amarra fordulok is jó lesz nekem? Nem harcolok már mindig, mert nem kell. De ha az utamat keresztezik, megteszem. S nem félek.

Annyi akadály van, amit le kell nőként küzdeni. Ami kívülről ér minket, s gyakran orvul mászik a lelkünkön, tudatunkon keresztül a testünkbe.

Megfékezve, megakadályozva vágyainkat, álmainkat, sarjadó céljainkat.

Hiszem, hogy ha eleget küzdök a saját életemben, s minden csatából egy szuvenírt elviszek, vagy egy lapra leírom, egy nap, kiállítva valahol, mások már csak mosolyognak, ha előtte állnak: Régen ilyen is volt. De jó, hogy véget ért az akkor. És az az egyensúly, ami most még mindig messze az egyenestől, talán nemsokára beáll végre.

Ha elég sok nő mond végre nemet a Nemre, s elég sok férfi mondja azt: Igen. Neked is lehet, neked is jár, ami nekem, nem vagyok különb, csak más.. Akkor talán egy nap békés csend is lehet.

Mindenesetre életem során számos alkalommal találkoztam azzal, hogy a csúcsponthoz közeledve egy zsilip tartott ezen az oldalon. S magamban hallottam egy szót: Nem! S máris vége lett a kínálkozó lehetőségnek. Hiába minden ostrom, próbálkozás, a vége mindig visszafordulás lett. Micsoda világ ez, ahol az örömök forrásánál is külső hangok irányítanak, s fosztanak meg attól, ami mindenkinek alanyi jogon járna?

S talán mióta a lelkem szabaddá vált, azóta kezdett megváltozni ez is. Ha hallom is még halványan a Nemet, mikor közel járok, már nem parancsol nekem. Mert mosolyogva mondom azt, hogy: Akarom. S végül jó is lesz nekem.

És bizton állíthatom, saját tapasztalat alapján, hogy két igennel lesz a legboldogabb egyensúly mindkét nemnek.

 Írta Dia, a #hegyilány, fent a hegyen, ahova eljutott sok-sok NEMet mondással a nemre.