Megfelelési kényszer

A kép forrása: Pixabay

Ma együtt dolgoztam egy hölggyel, aki egy hete van a munkahelyen, és még nem ment el pisilni.

Azt mondta, hogy mert nem volt rá idő.

Hazudott.

Nem azért, mert akart, hanem mert az igazságot nehéz kimondani, felvállalni, és megküzdeni vele.

Pontosan tudom, miért nem ment ki.

Mert félt attól, hogy mit gondolnak majd róla a közvetlen munkatársai, hogy újoncként már „lébecol”. Vagy akik előtt át kell sétálnia a csarnokon. Vajon feltűnik valakinek? Észrevétlen, vagy épp mindenki őt nézi? Van, aki mosolyog, s van, ki rideg szemmel végigméri. Bármi legyen is, inkább marad a helyén, s nem mozdul.

Meg hát amúgy is lassan halad, sok hibát vét. Nem gondolta volna, hogy ...

Mondd, tetszem neked? Ha igen, miért?

Rúzsos ajkak, cicás szemek, huncut tekintet,

Mit arcom vetít most neked.

De nézd csak, mi van a képernyő mögött!

Saras gumicsizma, munkás gatya!

Hisz feladat van a mai nap is,

Melynek során a külső vajmi keveset számít.

Bizony teli a padlás üres, felszínes szavakkal,

Csakhogy tettekre ritkán lehet ezeket váltani,

Merthogy fázni, éhesnek lenni akkor is fogok

Ha szép vagyok.

Beszélek hát valamiről, mi újfent

Felhergelt, s tudom, nem csak engem

Bosszant alkalomadtán, hanem jó néhány

Remek nőt, ki hiába teljesít tetőfokon,

Akkor is csak azt látják, jó a feneke.

S most ezt az érzést megfogalmazván

Kiteszem az oldalra, kivillanó cickók ...

..avagy te kikaparod a gesztenyét?

A minap gesztenyét gyűjtöttem, s mint egyedi akupunktúrás gyógymód, szabadította fel gondolataimat egy-két hidegrázós kézszúrás. S arra gondoltam, vajon, ha kőgazdak lennék, akkor is itt görnyednék és dolgoznék vele ily sokat és kellemetlent, vagy akkor megvenném háztól a méregdrága bio-t, és elégedetten hátra dőlnék, tejszínhabbal fogyasztva a meleg szobában?

Mi az, amit akkor is így csinálnék, mint most, vagy az egész életem teljesen máshogy telne, messze attól az úgy élvezett, vágyott élettől, ahol most vagyok? Rosszabb ember lennék akkor? Lustább, tohonyább, lelkileg kevésbé edzett, folyton koszos, foltos kezem helyett műköröm remekek mutatnák jellemem? Jobban megfelelnék a ...

D(cs)inálások, avagy pillanatképek egy szingli nő életében

Mivel félek a magasban, ezért ma felmásztam a tetőre.

(Szerencsére Anyámnak nincs F@cebookja, úgyhogy nem őszül meg jobban, és ami a fontosabb: nem b@sz le úgy Istenesen. Pedig van AZ A HANGJA, ami áthallatszódna a 400 km-en, digitális eszköz segítsége nélkül is, és azt kívánod, inkább lapáttal verjen, mint kiabáljon.. )

No, szóval tető.

Nem csak úgy meghalási szándékkal gondoltam felmászni rá (szerintem az nem is sikerülne, csak erősen retardáltra verhetném így magamat a betonhoz), hanem meg kellett oldani egy helyzetet, és hát ki, ha én nem..?

Kellett most már valami kihívás amúgyis, úgy éreztem.

Túl jó most az életem, úgy érzem, minden próbatételt ...

Első benyomás

Mikor első pillantásra úgy tűnik, hatalmas kincset találtál, ám, ahogy a felszínre kerül, kiderül, hogy mégsem, és ez csak a látszat volt.

Ismerős az érzés?

Igen. Tudom. Mindannyian járunk így, akár viszonylag gyakran is.

No de milyen összetett ez a téma, gondoltam, kifejtem magamnak ezt az eszmefuttatást. Ha mélyre ások és nézegetem, ismerkedem a gondolatokkal, melyek megbújnak néha egy-egy élethelyzetben, akkor könnyebben tudom alkalmazni, helyesen, jól a való életben. És akkor újabb fűszál kerül a helyére a szívünk körüli Kertben, s még ha kicsi is, de fontos szerepe van. Nagy a tét! A boldogság, béke, teremtés udvarában minden egyes apró darabnak hatalmas jelentősége van.

Aki hasonlóan gondolja, annak ...

Magamnak sütöttem ki ezt a receptet, saját ízlelésre. De oly édes emlékeket idézett, gondoltam jó lenne megosztani veletek, hátha nektek is okoz néhány kedves, merengő percet ez a kis szösszenet.

Fogadjátok hát oly jó szándékkal, akárcsak egy érett nagymama kínálná nektek ebéd után a családi asztalnál, porcukorral megszórva saját finomságát.

Az első ízlelés varázsa

Nemrégiben olyan élmény esett meg velem, mit étkezés során még nem figyeltem meg.

Barátnőm fügekenyérrel kínált, melyet akkor nemrég készített. Lelkendezve, éhesen, gyorsan egy szeletet el is fogadtam. S ahogy az ajkaim elé került, még mielőtt beleharaphattam volna, meglepően tapasztaltam, mintha már azelőtt belém hatolt volna aromája, egész ...

Van nekem egy gyűrűm. 

Mindig, minden körülmények között hordom. Ha kint vagyok a kertben, ha tésztát gyúrok, ha vezetek, ha a takaró alatt kucorgok, ha ölelek, ha ütök. 

Hiszem, hogy nem görcsösen, hanem meleg, békés szeretettel ragaszkodom hozzá. Eljátszottam már a gondolattal, mit éreznék, ha elhagynám egyszer? Hiányozna, de elfogadnám, hogy így kell lennie. Azért persze vigyázok rá, hiszen együtt élünk oly régóta. És becses ajándék volt sok évvel ezelőtt.

Hogy kitől? Magamtól.

Filléres ajándék, fizikai síkon mára semmit nem ér, hiszen sima nemesacél. Van ezüst gyűrűm is, ami a fiókban várakozik hiába, ezt a kedvest legfeljebb a valódi karika válthatja le egyszer, ha nem csak saját magammal leszek ...

Utolsó körök

Őszül az idő, szinte egyik napról a másikra cserélt helyet a rövid ruha a kabáttal. Első didergős hajnalunkon még alig hittük el, és felvettük még a véknyabb ruhát. Meleg lesz még délután, hisz tegnap este még papucsban jártunk idekint. De elindulván otthonról, éreztük, ennyi volt már, nem remélhetünk több kósza lenge napot. Hát tényleg vége, ennyi volt a nyár? Szinte meglepődünk, pedig így is haladékot kaptunk, mely hetekig tartott. Most pedig október közepére jár.

El kell fogadnunk hát, nincs több időnk ebből az évszakból.

Még van egy kis ereje a napnak, mikor kint ténykedünk a kertben. Jó hozzánk a Teremtő, nem jeges zuhanyként önti ránk a hideget. Csak mutatja, a hűs szellővel, hideg talajjal, ...

Magamnak írtam, rólam.

Gyorsan, írásos bizonyítékként az esendőségre, míg meg nem magyarázom magamnak, hogy csak az éhség beszél belőlem. Leírtam, bevallom, mert így lehet: felismerni, megérteni, fejlődni, hitelesnek maradni. Azt hiszem, Újhold idején lehet igazán magunkba nézni. Most ez van itt, nekem legalábbis. Ezt hozta a szél..

Ahogy a virágmagok a szellő szárnyán, legyen úgy ez az iromány is..

Felteszem az asztalra, hátha a szél elfújja oda, ahol a mag talajt fog, és megfogan, s a hasonló gondolat mentén kihajt a cselekvés. Hisz annyi minden száll az utakon. Nem csak a szemetet kavarja össze, hanem a sok magot is, melyet mi magunk vetünk el.

S  jó sok magból több virág nő, s több méhecske, pillangó lakhat jól vele..

...

A széna illata

Szeretem a szénát. Ezt a szép, zöldes, sárgás föld kincset, melyet a nyár ad nekünk.

Nem csak a világ egyik legjobb, legtermészetesebb illata van, hanem valami mély, ősi ereje, energiája is. Látva a bálákat, ahogy a síkságon, vagy épp napjaimban már a domboldalon sorakoznak, türelmesen várakozva, napozva a hazaszállításig, mindig odavonzza a tekintetem.

És megértem, mit érezhet a büszke Gazda, aki végignézve a területen, amit a Teremtőtől használatba kapott, elégedetten mosolyog: a munka beérett, a tél biztosítva lesz.

Mikor mulcsolok a kertben, s a tenyérnyi szalmába fúrom orrom, érzem illatát. A több féle növény aromája mellett ott bújik meg minden, ami volt, és ami lesz, minden marok széna ...