Utolsó körök

Őszül az idő, szinte egyik napról a másikra cserélt helyet a rövid ruha a kabáttal. Első didergős hajnalunkon még alig hittük el, és felvettük még a véknyabb ruhát. Meleg lesz még délután, hisz tegnap este még papucsban jártunk idekint. De elindulván otthonról, éreztük, ennyi volt már, nem remélhetünk több kósza lenge napot. Hát tényleg vége, ennyi volt a nyár? Szinte meglepődünk, pedig így is haladékot kaptunk, mely hetekig tartott. Most pedig október közepére jár.

El kell fogadnunk hát, nincs több időnk ebből az évszakból.

Még van egy kis ereje a napnak, mikor kint ténykedünk a kertben. Jó hozzánk a Teremtő, nem jeges zuhanyként önti ránk a hideget. Csak mutatja, a hűs szellővel, hideg talajjal, mire képes, jobb lesz erre figyelned, Ember.

Nincs több időd már.

A kiskert tulajdonosok utolsó hajrát fújva, hordják be, mi még a kertben termett. Ha zöld is a paradicsom, füge, jó lesz az még valamire, szedjük csak le. Ni, ott egy pirosló koktél szemecske, amott egy beérett paprika. Kis tálat a babnak. Nahát, nem fér bele, irány egy másikért. Ebből újra lesz pár üveggel, micsoda meglepetés. De leszedjük, mind, mit ad még a kert, mert nem mehet kárba semmi, ki tudja, mikor jön újra a tavasz.

Járjuk az ösvényeket, körözünk, nézzük, mi a legsürgősebb, mit végképp nem hagyhatunk ott. S noha csak tíz percet terveztünk itt tölteni, végül a sötét is itt talál minket. Mintha nyár volna újra. Csak a szúnyogok hada tűnt el végre, eszmélünk rá hirtelen..

Látni, hogy a paprika ismét virágzik. Pont én mondjam el neki, ki ültette, gondozta, hogy már késő.. Nem fejezheti be természet adta rendeltetését, mert az ő ideje véget ért. Nem. Inkább csak végig simítok rajta kedvesen, és megköszönöm azt, amit eddig nekem termett.

Ő még nem tudja, hogy nincs több ideje már.

Üres tállal a fügefa alatt nézelődök. Már nem telik meg pár lépés után. Bebújok, nyújtózkodok az utolsó barnuló darabokért. S felriasztok madarat, zümmögő rovarokat, melyek már lassan, szinte lomhán libennek arréb egy következő ágra.

Mert ahogy mi, úgy az állatok is utolsó hajrában vannak, a mi kertünkből még ők is utoljára falatoznak.

Lódarázzsal egymásra nézve, ugyanazt a gyümölcsöt kinézve:

Én: A-a, ki ne találd, Enyém!

Ő, más körítéssel nem is kísérve: Enyém!

Én, nemes egyszerűen és szerényen viselve a vereséget: Jó, legyen tiéd, nekem már így is van elég!

S folytatjuk bogarászó gyűjtögetésünk még egy kicsit. Tudja ő, én, a madarak, méhek és egyéb lények: Nincs már idő több, ez már csak ráadás.

És felidézve a nyár pörgős napjait, vár még ránk egy kis pucolás, darabolás, befőzés. De már más a hangulata, hiszen tudjuk, ez már csak a potya, miért mégiscsak kár volna, így megy még a kamra utolsó utáni sarkába.

Sétálunk, s közben gondolkodunk, bizakodunk, hogy a nyári munkánk meddig tart vajon ki?

Miből kell pótolni a készletet, miből marad még évekre, s mi az, miből végül semmi sem jött össze?

És ezekkel az érzésekkel nézünk körbe, végezvén a további kert körüli teendőnket még egy egészen kicsit, hisz süt a nap.

Lehet, hogy nincs már időnk. De csak a nyár fogyott el, nem az élet.

Jön a következő időszak, mely, ha nem is burjánzva, de teremni fog.

Kerek répát, céklát, salátát, miegymást.

S kertünkön kívül sem áll meg az élet.

Hozzá hasonlóan van, mi ugyan letermett, esetleg hézagosan telítette kamránk, vagy talán teljesen hiányzott, de szereztünk hozzá eszközöket, módszereket, melyekből jövőre egészen máshogy lehet.

A dolgunk csupán az, hogy tanuljunk a hibáinkból, ápoljuk kedves virágként lelkünket, szívünket, testünket, és tudjuk, hogyan védekezzünk a kártevők ellen! S ha a megkímélt, tápanyaggal dúsított talajunkra jó magot vetünk, tiszta vízzel locsolunk, akkor, ha jő a meleg idő, a szikrázó nappal, mi magunk is az égig törhetünk, akár a kedves napraforgónk, mely épp a fekete magokat érleli. Nem magunknak, hisz nem mindent azért teszünk. Gondolnunk kell másokra is. Madarakra, pillangókra, ismerősökre, barátokra, s olyanokra, kiket ugyan még nem ismerünk, de lehet, hogy hamarosan nagyon is megszeretünk.

Az idő egyszerre véges és végtelen.

Ha rosszat teszünk, akkor elfogy kérlelhetetlen. Ám ha jót cselekszünk, soha véget nem érhet.

Így éld hát meg, saját szeretet kerted.

S  vess számot már most, mi volt a nyáron, s mi vár rád télen.

Készülj fel ezekből, mire eljön újra az, mi most ért véget.