Ülök a laptop felett, előtt, az emeletes ágyam alatt a beépített asztalnál.

Most itt van a leghűvösebb. Télen pedig a legmelegebb.

Az asztalon körülöttem könyvek, ékszerek, fonalak, lehorgolt, de még nem eldolgozott kis apróságok, mondhatni rendetlenül, de én inkább művészi elrendezésnek nevezem.

Velem szemben képek rólam, kiskoromból. Csacsik, kutyák, kecskék vannak rajta, meg az egyik nővérem. Csak néha nézek fel rá, mert mostanában ritkán ültem ide.

Egy nyár eltelt, mikor inkább kint voltam, vagy odavoltam dolgozni. Húzós volt, elfáradtam.

A napokban ültem le ide ismét, és kezdtem el újra pötyögni, horgolni.

S van egy tükör is velem szemben, abban nézem most is magam.

Nézem, figyelem mit látok, mit ...

Mondjuk, halljuk. Vígasztalunk, magyarázunk vagy támadunk e szavakkal.

Ez egy igen nyamvadt, sunyi, vagy felszabadító mondat. Attól függ, honnan és mikor, milyen helyzetben nézzük.

Mert mindig a saját valóságunkban vagyunk, mindannyian. Még akkor is, ha szinte harcolunk azért, hogy a másikéban legyünk, hogy megértsük, kiszolgáljuk, kimagyarázzuk, vagy épp kiforgassuk a sajátjából.

Nehéz hely a saját valóságunk. Sokszor olyan ellentétes, szövevényes, színes, békés, üres, telt a többiekéhez képest.

Nekem sokáig nem nagyon volt saját valóságom. Még most is csak alakul, ha őszinte akarok lenni magamhoz és hozzátok. Mármint, nyilván éltem, gondolkodtam, cselekedtem, hisz nem egy ágyhoz kötve agyhalottan ...

Ó, ott van ő.

Hanna. Milyen szép ma is, hogy mosolyog! Boldog.

Csak az én szívem facsarodik olykor, mikor belegondolok, az én oldalamon is vonulhatna, ha nem félek időben lépni. És most késő. Egyelőre legalábbis. Mert ott van ni, nem messze tőle a pasija. Az a fasz Jóska. Aki ahelyett, hogy összetett kézzel hálálkodna, hogy ilyen párja lett, továbbra is Tinderezik sunyiban. Azt hiszi, ettől menő, pedig a többiek is csak a fejüket csóválják, és nem értik, hogy lehet ekkora gyökér. És a legundorítóbb, hogy nekünk mutogatja cigiszünetben, milyen buxákra nyom igent, meg kikkel írogat. Nem sokan vannak, egyik sem olyan szép, mint Hanna, de ott vannak. És nem Jóskán múlik, hogy nem jön össze olykor egy-két dugás, hanem a csajokon. ...

Mindannyiunk életében előfordulnak büdös emberek.

Ha a miénkben nem, akkor lehet épp mi magunk vagyunk azok, csak a szagvakság okán már nem érezzük saját kipárolgásunkat. (Igen, tudom, most megszagoltad magad..)

Többféle büdösség fordulhat elő, a természetestől a pokoliig.

Mindannyian élünk, létezünk, mozgunk, erőt fejtünk ki, dolgozunk, vagy a negyven fokban simán csak egy helyben állva izzadunk. Vannak szerencsések, akik mindig jó illatúak ennek ellenére is, mert jó a genetikájuk, étkezésük, anyagcseréjük, és vannak, akik a legnagyobb igényesség, odafigyelés mellett is csak nehezen tudják legyőzni a testszagukat. Izzadni nem szégyen, de ha szaga van, az kellemetlen.

És bizony egy munkahelyi környezetben ez hatványozódik, ...

Azt reméltem, nincs meg a számod.

Tudod, hogy legyen egy átlátszó kifogás, miért nem hívlak inkább fel, ahelyett, hogy írjak. Megnéztem, megvan. De felhívni mégsem foglak.

Mert el akarom mondani neked azt, ami bennem van, és tudom, választ a telefon vonal végén sem kapnék őszintét, hisz ismerünk már annyira, te erre képtelen vagy. Csak a csend volt mindig, és a fejvágás, ha bármit jeleztünk, baj van. Ha az állatokkal méltatlanul bántál, ha velünk nem törődtél, ha hazugságot terjesztettél, és számon kértünk. Mellkasodon összetett kézzel csendben maradtál és magadban háborogtál. Mint a tenger, mibe visszahullik a szakadó eső, pedig a felszálló pára saját magából indult útjára.

Tegnap megint beszéltem Anyuval. És ...

Régen is voltak üzenetek, amelyekre

Válasz végül sosem érkezett.

Háborúk, postakocsik, galambok idején a kézzel írt táviratok

Gyakran tűntek el örökre megválszolatlan.

Vagy, jóindulatúan gondolhatták, hogy

A túloldalon a legény időközben meghalt,

Ezért maradt el a fontos válasz,

Amire a szerelmes hölgyek tűkön ülve vártak.

Manapság ilyen már nem létezik,

Lovak helyett a leveleket az internet kézbesíti,

Izgatott éjszakai pötyögés mellett

Alakulnak a bimbózó virtuális szerelmek.

Ám, mindig ez sem lesz happy end,

Mindannyian ismerjük a kézbesített,

De nem megnyitott, vagy a rosszabbik,

A látta, de nem válaszolt állapotot.

Legyünk őszinték, mind a két oldalon ...

Ismerős mondat? Te inkább hallani vagy kimondani szoktad?

Bevallom, mióta mostanság túl sokat hallottam az idősebb generációtól, leginkább munka kapcsán de az élet más területén is, azóta én magam alig használom. Mert a szokás szó szinte a fülembe szúr.

Mert egy keretbe rendezne, amiből kitörni szinte tilos lenne.

Van benne jószándék gyakran, s régi korok, tapasztalatok, bejáratott szokások ismerete, ami – amíg te magad tapasztalatlan és kezdő vagy, rendkívül hasznos lehet. Ám, mikor elindulsz a saját utadon, és a magad rendszerét akarnád kézre állóan bejáratni, az Én így szoktam mondat egész egyszerűen megakaszt.

Mert a világ változik, emberek jönnek és mennek, új tárgyak, eszközök, eszmék és ideológiák ...

Olvasd kérlek el a bejegyzést. Becsszó, napok óta gondolkodom jobb címen, hogy ne bántsa némely ember szemét.. De az az igazság, hogy nekem tetszőbb, illőbb nem volt, úgyhogy ez marad.

Ruha és ember, férfi és párkapcsolat. Vezetés közben most ezek a témakörök olvadtak össze a fejemben. Nem tudom, talán a zalai levegő hat így rám, vagy csak tényleg kezdek megőrülni, de egész úton ezen gondolkodtam. Ezeken IS, mert nyilván még sok más is belefért a kis időbe, hisz nőből vagyok, de most csak erről írok.

Ültem tehát a kis autómban, és vezettem Kanizsára. Egy lenge kis nyári ruhában. Amit mondanám, hogy szeretek, de talán egyszer vagy kétszer volt rajtam, szóval csak nagyon tetszett, de nem merültem még bele. Eddig ugyanis..nem ...

Csalódás

Csalódtál bennem, mert máshogy cselekedtem

Mint amit a fejedben elképzeltél, mint helyes tett?

Csalódni igazán csak abban lehet

Ki ígéretet tett, s nem tartotta be.

Ám, ha szó sem esett arról, mire vágysz te,

S mit tudnék én nyújtani önszántamból,

Az nem a másik ember hibája

Csak a saját projekcióid összeomlása.

Melyet nem köszönhetsz másnak

Mint saját magad balgaságának.

Ezért hát ne vetíts a másikra semmit

Mi ezen a síkon valójában az agyadon kívül nem is létezik.

Nézd és érezd, mit ad szívből a másik,

S ha nem elég, vagy épp sokallod,

Dönts saját belátásod szerint: menj vagy maradj,

Hisz ő valójában nem kényszerít rád semmit.

A gond ott van, ...

Tegnap este borsófőzeléket vacsoráztam. Cukroborsóból, amit ügye héjastól tettem el. Így bizony előfordulhatott, hogy nem kívánt lakók is maradtak a héjakban elbújva.

Amiből egyet sikerült is észrevennem tegnap. Olvastam közben az új könyvem, csak néha felpillantottam, merre van még a tányérban étek, hogy arrafelé haladjon a kanál. És tessék, bumm. Egy kukac.

Fintorogtam, átfutott az agyamon, hogy már itt is van?? Majd kivettem, és ettem tovább. Nem mondom, hogy nem gondoltam rá, mit rejtenek még a további kanalak, és hogy hány van, amit esetleg már megettem evés közben.. De azért éhesebb voltam annál, és többre értékeltem a munkámat, ami a tányérig juttatta a borsót, minthogy fogjam, és feladva a vacsorát, kiöntsem. ...