Ismerős mondat, igaz? Mint mondó, és mint halló fél, egyaránt hallhattad.

Mostanában többször is volt szerencsém, többféle szituációban is találkozni e bűvös mondattal. Gondoltam, merengenék rajta egy sort, s erre invitállak benneteket is e néhány percben. Nyomás, hibáztatás helyett csak beszéljünk róla, anélkül, hogy megmondanám, mit csinálj ahelyett, hogy kimondanád egy vita során ezt a pajzsként használt mondatot.

Mivel nem vagyok szakember, csak magára figyelő átlagember, így a magam nevében írok a továbbiakban leginkább. Te behelyettesítheted a saját igazad, meggyőződésed, egyetérthetsz vagy ellenezheted. A lényeg, és a siker ...

Szeretem, mikor nevetnek mellettem az emberek

Mikor az addig komoly, feszült arcból egy mosoly

Indul útnak, akár égen a hullócsillag, úgy ragyog

Fel olykor ritkaság számban egyeseknek.

S mikor én okozom ezt, dicsőséget érzek

Valahogy úgy, ahogy egy kisgyermek,

Mikor valami ügyeset tesz, s örömujjongást kap.

Ilyen jutalom számomra is, ha valaki nevet,

Vidámabb lesz, ha csak egy percre is, de általam.

Lehet addig tart csupán, míg lép néhányat,

De a kölcsönös örömérzés emléke megmarad.

És legközelebb már talán eleve mosollyal fogad,

S a komoly, rideg álarcot előttem  szép lassan elfelejti.

Hol húzódik a határ az egyéni tapasztalás, a saját valóság, a hangoztatott igazság és a másik oldal között?

Született egy viccnek szánt poszt, igaziból több is, mely alatt egyesek parázs vitába kezdtek. S látom, újfent meglepődve, mennyire más egy-egy ember valósága, mint a másik társa tapasztalása.

Egy ATM készpénzfelvételi limitjén, egy Lidl-es kandallóventilátoron, egy boldogság mentalitáson, és sok egyéb apróságon képesek úgy összekülönbözni, mintha bizony életünk legfontosabb dolga volna.

S a probléma még csak nem is azon van, ha elmondja egyik, hogy neki csak ekkora volt a maximum limit, többet nem adott ki a gép, vagy hogy a számítást és meleg áramlást nem teljesítette a fémből készült ketyere, ...

Előre szeretném leszögezni, ez az én egyéni, saját véleményem.

Valami miatt, ha az ember általánosít, azt sem szeretik sokan. Mondjuk, azt meg még kevésbé, ha valaki ki meri mondani és nyilvánítani a saját véleményét. Na, ezért teszem inkább ezt. 

Azt hiszem, mikor magamról és néhány nézőpontomról írok, sokan magukra ismernek esetleg, akik viszont nem merik, akarják megtenni, velem ellentétben. De ha néhány dologról, amik létező jelenségek ma Magyarországon, nyilvánosan beszélünk, elég sokan, elég gyakran, és elég nagy nyomatékkal, akkor talán egy nap ezekben érdemi változás is lehet.

Mert ma, hazánkban nagyon sok nő nem akar szülni. Aminek oka van. És ha ezekre végre tényleges intézkedésekkel, megoldásokkal, ...

Úristen, úristen! Írt! Ő írt! Ezt nem hiszem el!

Szinte kiáltottam önkívületi állapotban, a boldogság és a megdöbbenés keverékével. Többször is ellenőriznem kellett, hogy a komment tényleg tőle érkezett-e, nem pedig egy álprofilról.

Nem is emlékszem, hogy akkoriban mikor ért utoljára ilyen öröm, érzelem hullám. Vagy ért-e egyáltalán? Át tudta-e valami szakítani a magamra húzott semlegesség burkát, vagy visszapattant rólam, a rossztól kezdve így az öröm is? Igen. Azt hiszem, nem volt akkoriban más, ami ezen lendített volna. Jó taktika volt, életben tartott a nehéz időkben.

14 éves voltam, épp elkezdtem a középiskolát. Kislány voltam még, aki még csak belecsúsztatta a lábát az életbe. Akkoriban kezdődött el ...

Miért élek így?

Tegnap kérdezték.

Olyan nehéz elmondani, miért.

Van rövid válaszom egyeseknek, s van kissé hosszabb másoknak.

De hogy saját magamnak hogy mesélnék róla, most vagy majd évek múlva visszaemlékezve erre a számomra izgalmas kalandra?

Hogy mondhatnám el, hogy hiperérzékenyként mennyire zavarnak az ingerek, amik a külvilágból általam irányíthatatlanul bombáztak, mikor a városban laktam?

Hogy nem tudtam az utcára menni csak úgy, hogy ne kapott volna el a szomszéd néni, hogy Szerbusz Édesem, képzeld mi történt.. És már mesélte is, hiába húztam már fel az ablakot, hogy dolgomra mennék..

Mikor Maci, a szomszéd kutyája az ablakom alatt ugatott éjjelente, és én hiába üvöltöttem már ki, hogy fogd már be, se ...

Gyors, gyors, lassú

Táncolni bevallom nem tudok, habár szeretek. De a tánclépéseket megjegyezni, és lekövetni sosem tudtam. Ugyanúgy, ahogy ismerkedés során sem voltam soha nagy taktikás, mert egész egyszerűen nem éreztem célravezetőnek. Mikor hajdanán, fiatal felnőttként néha megpróbálkoztam vele, akkor is a saját csapdámba estem bele: én szenvedtem idehaza, kétségek, agyalások között hánykolódva, várva arra, mit és mikor lép majd a másik oldalon, a kiszemeltem. És ha nem úgy lépett, ahogy én elképzeltem, vágytam vagy logikusnak gondoltam, akkor felkorbácsolódtak a rossz érzések bennem. S olyankor szinte biztos, hogy én sem optimálisan, helyesen cselekedtem ezt követően.

Nekem, mint én magam és mások is észrevették, gyakran ...

Elegem van az erős nőkből!

Mit vagy annyira büszke magadra, hogy fát vágsz, ásol vagy más férfimunkát végzel?

Ez nem a nő dolga. Farkat növesztettél, te ostoba!

Nem kellenél nekem soha, mert az én nőm legyen finom, csendes, gyámoltalan hölgy, ki meleltt érzem, igazán kellek!

Ha mindig ilyen határozott, erős vagy, elijeszted a pasikat, és egyedül maradsz öreg korodra!

Látom e mondatokat nálam, és más erős nőknél is, akik büszkén vállaljuk, hogy ilyen is van.

Félnek, ódzkodnak, megvetnek minket egyesek, úgy, hogy nem is ismernek minket, és egy lépést sem tettek meg a mi cipőnkben. Csak azt nem értem, miért e negatív vélemény azokról, akik nyíltan vállalják: teszünk a saját életünk alakulásáért.

...

Mindjárt, mindjárt sikerül!

Érzem, közel a pont, amire úgy vártam. Hol izgatottan, hol kíváncsian, vágyakozva vagy olykor elbizonytalanodva..

Már egy ideje érzem, hogy közeledik. Átfutott az agyamon, hogy talán már el is értem, csak egy nemlétező tökéletes élet ábrándját kergetem, s észre sem vettem? Miközben már pont ott vagyok, ahol akartam?

Ezért hát eddig úgy gondoltam, adok még időt magamnak.

Még nem írom meg neki, hogy ott vagyok, amiért olyan keményen dolgoztunk nem is olyan nagyon régen.

Volt ugyanis valaki, még az előző életemben, aki olyan nagyon sokat jelentett nekem, és akivel olyan kemény munkát végeztünk, mint amit csákánnyal, lapáttal, semmilyen más eszközzel sem korábban, és talán azóta sem.

Fél ...