Elegem van az erős nőkből!

Mit vagy annyira büszke magadra, hogy fát vágsz, ásol vagy más férfimunkát végzel?

Ez nem a nő dolga. Farkat növesztettél, te ostoba!

Nem kellenél nekem soha, mert az én nőm legyen finom, csendes, gyámoltalan hölgy, ki meleltt érzem, igazán kellek!

Ha mindig ilyen határozott, erős vagy, elijeszted a pasikat, és egyedül maradsz öreg korodra!

Látom e mondatokat nálam, és más erős nőknél is, akik büszkén vállaljuk, hogy ilyen is van.

Félnek, ódzkodnak, megvetnek minket egyesek, úgy, hogy nem is ismernek minket, és egy lépést sem tettek meg a mi cipőnkben. Csak azt nem értem, miért e negatív vélemény azokról, akik nyíltan vállalják: teszünk a saját életünk alakulásáért.

Balgaság azt gondolni ugyanis, hogy az a nő, aki egyszer képes volt erőssé válni, ne lenne képes arra is, hogy gyengéd legyen. Ez a kettő nem kizárja, hanem segíti egymást ugyanis.

Azért vagyunk erősek, s azért ütünk, vágunk, harcolunk, hogy előre haladjunk.

Hogy egy nap már ne csak csákányozzunk a kertben és izzadjunk, hanem a virágok között, a padon ülve csodáljuk azt, amit a két kezünkkel létrehoztunk egyszer.

Házam volt sokáig csupán, ahol csak a szükséges, kell, muszáj, funkcionális létezett. Mert ez szolgálta a túlélésem, életem, így haladhattam egyik lépésről a másikra, afelé a kép felé, ami a fejemben már akkor is létezett, és a tettekre motivált. Az otthon, a kívánt élet, a remények és álmok felé, amit nem elég vízionálni, hanem bizony tenni is kell érte.

S mikor teszed, csinálod, olykor harcolsz, erős vagy, és férfi munkát végzel, mert ezekhez épp ez szükséges.. Jön a vád: nőietlen vagy.

Rossz a taktika: fogj egy pasit, csinálja ő, elijeszted a másik nemet, elpazarlod az idődet.

Tudod mit gondolok erről? S azokról, akik ezeket az erős nők fejére vetik?

Hogy én félek, ódzkodok tőletek, és nagyívben kerüllek benneteket. A túl gyenge emberektől, és a túl erősöktől egyaránt, kik nem ismeritek a másik végletet, csak támadjátok azt, aki álmodozás helyett cselekedni mer.

S becsülöm azt a gyenge embert, aki egy nap ráeszmél, hogy az élete tőle függ igazán, és erőt gyűjtve nekiindul a küzdelmes nagyvilágba. És gyakorol, ha elbukik, kudarcot él át, akkor is feláll, és ha picikét is, de előre halad. S aki egy nap eljut oda, hogy erős ember lesz, ha kitart. S ha most még féllábon is, de egyensúlyozik, és aki előtte jár, azt példaként figyeli, ahelyett, hogy átgázolva rajta, dobbantónak használná fel, mint egyesek.

S becsülöm azt az erős embert is, ki nem felejti el, honnan indult hajdanán. Ki tudja, milyen az élet a vagyon, kényelem, lágyság túloldalán. És akit épp kőkeményen dolgozni, küzdeni lát, azt inkább bíztatja, vállon veregeti, és nem pedig köpködni kezdi.

Tudod, mikor erős nőt kritizálsz, elfelejted, hogy van olyan oldala, ami előtted örökre rejtve marad. Lehet, hogy fürge, gyors, határozott, és küzd, ha kell, akár ellened is, de mikor eléri a szintet, amit kitűzött, akkor bizony képessé válik leengedni. Hogy ehhez mennyi idő, erő, vízhólyag kell a tenyeren? Talán előre még ő maga sem tudja.

De egyszer csak eljön az idő, mikor észreveszi: lazíthatok.

S a házból, amiért eddig harcolt, gürcölt, szép lassan otthont varázsol. A korábban begyűjtött kincseket: ágakat, terméseket, elmentett pinterest ötleteket felhasznál, és egy-egy kedves sarkot  élettel, bájjal tölt fel, s mosolyogva lép tova, ha jártában-keltében meglátja.

A testet, amit eddig fizikai munkára használt, már szépíteni, ápolni, díszíteni kezd, s már nem csak az izmok látványát csodálja, hanem a kelme lengését, az ékszer egyediségét is, mit szeretettel visel.

A kertet, amiben eddig ásott, csákányozott, izzadt, hogy kialakítson, már egyre többször csodálva, szeretettel nézi: sikerült, élni kezdett. S alig várja, hogy jövőre kis padon ülve csodálja az élet millió megnyilvánulását, mit saját kézzel indított el.

Tudjátok, ezekre gondoltam, miközben egy nap alatt mindent is csináltam.

Kemény munkával megkeresett százezreket fizettem ki egy kis klímára, szorgos nőként takarítva utána. Szépítettem a kis sarkokat, kreatív energiáknak engedve utat, és büszkén mosolyogva: végre ide is eljutottam.

Álltam a kertben, nézve a gyönyörű virágokat, ásóval szedve fel a burgonyákat. Csákányozva a szőlőtőkéket, ásva a kiürült ágyást is, ha már süt a nap, egye fene, gyorsan kész lesz az!

Gondos gazdaként betakartam, finom, puha szénával, amit én magam kaszáltam.

S a krumplit, amit én vetettem, estére meg is sütöttem.

S kiskutyáimat, cicámat számtalanszor megszeretgettem, a fákon kopogtató harkályt, s felettem szálló lepkét, méhecskét milliószor megcsodáltam.

A kedves kommenteket, üzeneteket hálás mosollyal olvastam, soron következő posztjaimat lelkesen írtam, már az est leszállta után.

Erős vagyok? És ijesztő? Nagy ívben kerülsz, mert sok vagyok? Gyenge nőhöz képest túl erős, ám férfias nőnek viszont túl lágy? Hogy is van ez? Cimkézni próbálsz, de csődöt mondasz?

Nem te félsz inkább attól, hogy van, ki meri vállalni: erő nélkül nincs lágyság, s fordítva is így van?

Tudod mit? Én büszke vagyok arra, hogy ilyen vagyok.

Olykor túl erős, néha túl érzelmes, és egyre többször vagyok: középen. S ez jó nekem.

S hiszem, hogy ez csak azt zavarja, s teszi erőszakosan, támadóan szóvá, aki nem volt még igazán a túlparton, és nem ismeri a hatalmat, melyet ezek a megtapasztalások adnak.

Félelemből, megalkuvásból, kényelemből, megszokásból, társadalmi elvárásból, kisebbrendűségi érzésből, vagy bármi másból.

Mert én bakancsban, izzadtan is képes vagyok ölelni, örülni, mosolyogni, szeretni.

Ám szoknyában is tudok kaszálni, cipelni, magamért kiállni, ha kell.

És egy erős férfi is lehet tudatos, ölelhet, bújhat, szerethet, lágyulhat.

Ha elértél valaha a két végletre, pontosan tudod, mekkora kincs, tudás van a birtokodban: választhatsz, előveheted azt, amire épp igény, szükség, lehetőség van. Nem hiány ez, hanem ajándék.

S jól teszed, ha félsz tőlem, és a hozzám hasonlóktól.

Legyen az erős nő, vagy tudatos-érzelmekre képes férfi, bárki, ki kilóg a sorból.

Mert pimaszul mutatjuk a tükröt neked, ami böki a csőrödet.

Mégpedig: hogy így is lehet.

Kell hát neked valami más kifogás, igaz?

Vagy mit szólsz ahhoz, ha ehelyett végre más megoldás születne?

Talán érdemes lenne elindulni a túlpartra..

Nemde..?