Mondjuk, halljuk. Vígasztalunk, magyarázunk vagy támadunk e szavakkal. Ez egy igen nyamvadt, sunyi, vagy felszabadító mondat. Attól függ, honnan és mikor, milyen helyzetben nézzük. Mert mindig a saját valóságunkban vagyunk, mindannyian. Még akkor is, ha szinte harcolunk azért, hogy a…

Mindannyiunk életében előfordulnak büdös emberek. Ha a miénkben nem, akkor lehet épp mi magunk vagyunk azok, csak a szagvakság okán már nem érezzük saját kipárolgásunkat. (Igen, tudom, most megszagoltad magad..) Többféle büdösség fordulhat elő, a természetestől a pokoliig. Mindannyian élünk,…

  Ismerős mondat? Te inkább hallani vagy kimondani szoktad? Bevallom, mióta mostanság túl sokat hallottam az idősebb generációtól, leginkább munka kapcsán de az élet más területén is, azóta én magam alig használom. Mert a szokás szó szinte a fülembe szúr. Mert egy keretbe rendezne, amiből…

  Olvasd kérlek el a bejegyzést. Becsszó, napok óta gondolkodom jobb címen, hogy ne bántsa némely ember szemét.. De az az igazság, hogy nekem tetszőbb, illőbb nem volt, úgyhogy ez marad. Ruha és ember, férfi és párkapcsolat. Vezetés közben most ezek a témakörök olvadtak össze a fejemben. Nem…

Csalódás Csalódtál bennem, mert máshogy cselekedtem Mint amit a fejedben elképzeltél, mint helyes tett? Csalódni igazán csak abban lehet Ki ígéretet tett, s nem tartotta be.   Ám, ha szó sem esett arról, mire vágysz te, S mit tudnék én nyújtani önszántamból, Az nem a másik ember hibája Csak…

  Tegnap este borsófőzeléket vacsoráztam. Cukroborsóból, amit ügye héjastól tettem el. Így bizony előfordulhatott, hogy nem kívánt lakók is maradtak a héjakban elbújva. Amiből egyet sikerült is észrevennem tegnap. Olvastam közben az új könyvem, csak néha felpillantottam, merre van még a tányérban…

  Felvettem egyik kedves kis ruhámat, és elindultam a kertbe. Ez azok közé a ruhák közé tartozik, amit nyilvános helyre nem vehetek fel. Ránézésre semmi extra, de felvéve épp akkor és ott villant pikáns részleteket, ami úgy gondolom, nem jár csak úgy akárkinek. A tükörnek, vagy a társnak igen,…

  Majd rájössz. Én szóltam. Majd úgy végzed.. Hányszor hallom, olvasom az ilyen és ehhez hasonló mondatokat. Idegen, gyakran arc nélküli emberektől, és természetesen javarészt férfiaktól... Akik olvasva a blogot, azt gondolják, ismernek, és noha még a nevemet se tudja sok, s a jelenemet sem…

  Érezted már ezt? Hogy kész, vége, csak úgy vagy. Egy feladat, egy mű, egy szakasz teljesítve.. És szétnézve, tanakodva új utat kellene kezdeni. De nem, nem azt teszed, hanem inkább a régihez, a készhez ragaszkodsz, akár erőszakosan is? Mert az ismerős, komfortos, azonnali eredménnyel kecsegtető?…

  Értem még sosem rajongtak. Eddig. Emberek legalábbis nem. Állatok igen. Emlékszem az első ölelésre a csacsinktól, aki csak velem tette ezt, senki mással. Kislány voltam, alig értem el a nyakát, de ő átölelt. Nem tettem ezért semmi különöset, csak szerettem. Néha kitakarítottam a helyét, és füvet…