„Nőként sokat sejtető, kétértelmű posztokkal és incselkedéssel babráljak…” – szólt a részlet az egyik tartalomkészítő srác oldalán, akit amúgy követek, és kedvelek, mert értelmes, vicces sztorikat, írásokat tesz közzé. Elért egy nagyon szép számot a követőket illetően, amit szerintem megérdemel, és biztos vagyok benne, hogy lesz több is. Nála is jó azt látni, hogy igenis van még igény a szöveges formátumra, mert van, aki szeret olvasni. Ehhez írta ezt a részletet, biztos vagyok benne, hogy nem bántó szándékkal tette bele, simán lehet nem rám gondolt közben (szoktunk néha egymás posztjaira kölcsönösen reflektálni) habár érzek benne némi …valamit, amit lehetne boncolgatni, de nem teszem. Mert a posztom lényege most nem az ...

Tegnap láttam tiktokon egy videót, amit Anyakivan tett fel(link a kommentben, hogy teljes képet kapjatok). Bemutatva egy szitut, ahol egy túláradóan kedves, kérdezgetős, beszélgetőt típus találkozik egy olyannal, aki csendes, nem kérdez vissza, láthatóan csak éppenhogy eltűri a szitut. Elolvastam a kommenteket. Érdekes volt.

Rengeteg volt a hozzám hasonló nézőpont, akinek ez a helyzet a túloldalról szokott megjelenni, amiben roppant kellemetlenül lehet magunkat érezni. És régen simán belementem az udvarias visszakérdezésekbe, meghallgatásokba, de.. Már nem. Ha nem kérdezek, az azt jelenti, hogy vagy nem érdekel a másik személye, még annyira sem, hogy megkérdezzem, ő hogy van, vagy szimplán nincs kedvem beszélgetni, senkivel sem, egységesen. ...

Tegnap megnéztem a Futni mentem új magyar filmet.

Bevallom, a híre megelőzte. Meséltek róla, milyen kedves, bájos, humoros, és a moziban való megnézést követően majdnem neten is megnézte volna az illető még egyszer. Férfi nyilatkozta ezt.

S olvastam kritikákat róla, ami a nők ábrázolását, bemutatását mutatja feminista szemmel. Nők írták.

No, gondoltam, ideje, hogy legyen nekem is egy önálló véleményem róla, nézzük csak meg izibe!

Én híve vagyok az internetnek, a szabad információ áramlásnak, az új nézőpontok befogadásának, és megfelelő mérlegelésének. Hiszem, hogy ezek nagy kincsek és hatalmak a kézben. Mert segítenek meggátolni azt, hogy olyan dolgokat nyomjanak le a torkunkon, romantikus, hétköznapi aspektusban, ...

De. Mindig minden szól rólad is. Szerintem. De kifejtem.

Egyéni megéléseket írok le, mert minek általánosítani, ha van saját is, eredeti, hiteles. Biztos lesz olyan, aki tud hozzá kapcsolódni, mert ő maga is tapasztalta, érezte, átélte, s biztos akad olyan is, aki egyáltalán nem, vagy csak tagadja, előttem és maga előtt is talán.

Én magam is szoktam mondani, és hallani ezt a mondatot.

Ez ilyen modern kori varázsige lett szinte. Ha valaki beszólt neked, bántott, passzivan agresszivkodott, átgázolt, cukkolt, bármi, jön a vigasztalás, magyarázat, megnyugtatás: Róla szól(t), nem rólad. Hagyd.  

Véletlenül sem az állítom, hogy ne lenne megfelelő helye, ideje, alkalma, mikor tényleg ennek van létjogosultsága, és ezzel érdemes kezelni ...

Nem akar komoly kapcsolatot, házasságot, azaz elköteleződni.. Nem is felnőtt igazán, hisz képtelen felelősséget vállalni!

Nem akar gyereket.. Milyen önző, és mennyire nem képes felelősséget vállalni!

Ismerős mondatok? Oké, ezt ritkán hallod/mondod közvetlenül szemtől szembe, de ott van a társaságokan, beszélgetésekben, pusmogva elmondott váll mellett fűzött kommentárokban. Vagy az internet szabad küzdőterében: a kommentszekcióban.

Régen, fiatal(abb) koromban, mikor még ragaszkodni akartam a megszokott, társadalmilag előírt úthoz, s komoly párnak való férfit kerestem, számtalan alkalommal találkoztam olyanokkal, akiken valahogy éreztem: nem akarnak megállapodni, elköteleződni. Nem mindenki volt ilyen, természetesen, voltak sokan ...

Ugatnak a kóborkák a komment szekcióban rendszeresen. Kitartóan visszatérve, vagy időnként erre vetődve, éhesen egy kis figyelemre, tesztoszteron túltengésben, de könnyebbülésre képtelen. Viszket nekik itt is, ott is, szájpadlásukra csont szorult, teherként cipelve bolhákat, kullancsokat, nyüveket. Éhesek, fáznak, érintésre vágynak, de nem találják a módját, hogy méltó otthont találjanak, ahol szeretve és megbecsülve vannak. Ha sziréna hangját hallják, bosszankodnak, ahelyett, hogy örülnének, hogy a hangjelzésnek köszönhetően időben elugorhatnak a többmázsás kerekek alól, új esélyt kapva a boldogulásra. Nem. Ők kommentekben a semmit ugatva fárasztják magukat, ahelyett, hogy tartalékolnának, és figyelnének, hátha valami jó dolog ...

Reggel olvastam Móra Ferenc és Kalmár Ilona (Kica) szerelméről, ami az író halála előtt másfél évvel fogant. S melyet egyikük sem élhetett meg nyíltan, megérdemelten. Mind a ketten egy aggyal, logikával megköttetett házasságban, vagy kapcsolatban élt, szerelem nélkül, csupán kényelemből, a kornak megfelelő elrendezésben.

Szerintem szerelem nélkül nem érdemes kapcsolatot, házasságot indítani. Persze, hosszú távon önmagában az is kevés. De tartaléknak, megélésnek ott kell, hogy legyen az elején. S hogy a felmerülő problémák el tudják-e mulasztani, oltani a lángot, már más kérdés. De hiszem, hogy egy rövid, lángoló dolog is ezerszer többet ér, mint egy akár évtizedekig tartó nihill, mely kötelességek, kényelem és ...

Miért nem vágyok társaságra, közösségre, pedig úton-útfélen azt hallani, hogy életben és biztonságban csak úgy lehet boldogulni? Elmesélek egy megélést, ami segít megmagyarázni, érzékeltetni. Ez csak egy esemény két arca, de ezzel a jelenséggel számos alkalommal találkozom a hétköznapi életben.

A Gyüttmenten voltam a nyáron, látogatóként. Volt ott egy nő, aki fellépett, illetve beszélgetést tartott az egyik ha nem is főszervezővel, de olyannal, akinek a nevét ott a szakmában sokan ismerik és elismerik. Az első előadás volt, ahol részt vettem. S amit ott láttam, hallottam, élesen lefestette a való világban zajló, nekem nem tetsző dolgokat. A nő ugyanis kedves, okos, csendes, bölcs, bájos ősasszony szerepet viselt, már, ami a ...

Reggel épp tiktokon pörgettem egy kicsit, mikor megálltam egy videónál, ahol egy lány beszélt valamiről. A téma most kevésbé érdekes, mint inkább maga a jelenség: interneten keresztül hallgatunk meg embereket, nemtől, kortól, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül. Véleményeket, sztorikat, múltbeli eseményeket, álmokat, terveket, boldog és szomorú pillanatokat, kirohanásokat, tanácsokat, lifehackeket, recepteket, párkapcsolati-családi-baráti-munkahelyi témákban, gyakorlatilag hála az internetnek, bármit kereshetünk, s találhatunk.

Régen, sok évvel ezelőtt, mikor az első vlogok berobbantak, én őszintén szólva ostobaságnak tartottam. Miért hallgatnék meg idegen emberektől bármit is? Kit érdekel, milyen a napja, mit élt át, mit ...

Na de, milyenekből? Jókból, rosszakból? Megéltből vagy vágyottból? Mi lett volna, ha félmondatokkal hajtjuk álomra a fejünket este? Vagy de jó, hogy akkor, ott, abba belementnem piruló mosolyokkal

Néha feljön kérdésnek, számonkérésnek, támadásnak az oldalon: De jó lesz majd arra emlékezned, hogy kapáltál meg írkáltál a hegyen.. Miközben ő ki tudja, hogy él, s milyen emlékeket visz a jövőbe, amiket inkább elfelejteni szeretne, nem pedig álmatlanul forgolódva visszaidézni.

Mi már az emlékekből élünk. Mondta egyik kedves kolléganőm, mikor a férfiakról beszélgettünk. Nem búsan, keserűn, csak reálisan. Mert abban az életciklusban már mások az igények, nem pedig a vad éjjelek. De békés, elégedett, mert annak idején, ami ...