Van három nagyon jó barátnőm. Velük megbeszélek majdnem mindent, ami nyomja a lelkem, örömet okoz, vagy csak úgy érzem, nem maradhat bennem.

Mindegyikük teljesen más személyiség.

Egyikük a tűz, másikuk víz, harmadik levegő.

Nagyjából tudom előre, hogy a megéléseimre milyen választ kapok tőlük. Van, hogy ezt vagy azt inkább el sem mondok, vagy szelektálok feléjük, mert inkább elkerülöm a reakciót, tudva, az nem kedvemre való lesz.

S nem azért, mert nem szeretem az igaz szavakat, hanem hajlamos vagyok befolyásolva lenni. Tudom, nem jó, és tanulom hosszú ideje, hogy magamat figyeljem, és azt cselekedjem, ami nekem jó. No de ez az önismeret és őszinteség lényege, hogy én legalább felvállalom, hol tartok ebben a ...

Új jelenséggel, mondatokkal találkozom mostanában.

Mármint eddig is volt ezekhez szerencsém, csak gyenge, kevés tudású, megfelelési kényszeres, bizonytalan voltam, s észre sem vettem, milyen sunyik és gyilkosak tudnak lenni.

• Majd meglátogatlak.
• Majd felugrom.
• Majd felmegyek segíteni. Majd én megcsinálom.
• Te most azt érzed, gondolod, hogy, s azért írod, mondod, mert
• Csináld azt, hogy..
• Ne csináld azt, amit..
• Stb.

Nyilván azért jönnek szembe ezek, mert dolgom van velük.

Csak azt nem tudtam, hogy segítség ahhoz, hogy kilépjek a komfortzónámból, útmutatás, vagy épp gyakoroljam a NEM-et. Úgyhogy kicsit megrekedtem mostanában, tapasztaltam, vártam, kivártam. 

Jó ideig elkezdtem azon idegeskedni, hogy jajj, mi ...

A minap a munkahelyemen megállapítottam, hogy „Jé, de jó, végre nem érzek semmi büdöset!” – érzékeny ugyanis az orrom az ottani sok illatszerre, amivel dolgozunk, most pedig a nátha miatt nem igazán ért el semmi az idegrendszeremig.

Milyen jó lenne, ha ez máskor is így lenne, gondoltam hirtelen felindulásból.

Ha soha, senki nem érezne szagokat, akkor nem kellene parfümöt, dezodort, és egyéb kemikáliákat használni. Nem szaglásznánk magunkat, másokat, megszűnne egy nagycsomó kellemetlenség, idegesség.

Aztán jött a gondolat: Oké, de akkor oda lennének a jó illatok is! Engednéd?

Ha csak szépek lennének a virágok, de nem illatoznának? Ha a sütemény illata elveszne? 

S elgondolkodtam.

Csak azért, mert olykor ...

A napokban öngyilkos lett egy 16 éves fiú, mert nem bírta tovább elviselni a kínzásokat.

Videóra vették, ahogy alázták, és ki tudja, hány eset volt, amiről felvétel sem készült.

Szörnyű tragédia, ezt senkinek sem szabadna átélni, egyszer sem, nemhogy rendszeresen.

Ám, most a videós portálon azokról a kamaszokról látom a mocskolódó felvételeket, a halálukat kívánva, akik ezt okozták. Akik ezeket a felvételeket töltögetik, és szidják a qrva anyjukat, és szinte üldözésbe kezdtek ellenük.. Kérdezném, ti mivel vagytok különbek?

Ha így folytatódik, akkor még 1-2-3 gyerek kerül vonat elé, vagy vesz be gyógyszert, vagy szenved el maradandó károsodást.

Jobb lesz így?

Tényleg ez a megoldás, hogy gyűlöletre ...

Hétfő reggel van, induljon hát a hét!

Adnék néked most valamit, e jeles napon

Kedves idegen, ott a túloldalon.

Ajándékom ingyen van ugyan,

De cseppet sem értéktelen, bóvli kacat.

S csak abban bízom, lesz, kinek majd te is

Tovább adod naponta édes morzsákat szórva

Az unalmas hétköznapokba!

Hogy mi ez a rejtélyes dolog,

Mi el van mélyen ásva gyakran a rohanó világunkban,

Pedig ha ez ott lenne minden egyes gyermekben, felnőttben,

Ki utcára lép, kapcsolódik a többi emberrel,

Valahogy fényesebb lenne a nap, még a köd alatt is.

S ez az ajándék, nem más, mint a kedvesség!

S hogy kinek mi az pontosan,

Azt megmondani helyetted én nem tudom,

Hiszen mindenkinek más ér el a szívéig,

S ő maga is ...

11.11.

A kép forrása: Pixabay

E különleges dátumra esik a szingliség világnapja.

Szerintem különleges szám az EGY, nemha négy van belőle egyszerre! Többek között 11-es karakter vagyok én magam is a numerológiában, ami számomra sok megértést adott.

Úgy érzem, valahogy ezt a két dolgot: a szingliséget, tehát az EGYedül levést, és a sok EGYest mégis kicsit EGYmáshoz közelíteni volna jó. Na de hogy? Hogy lehet EGY, vagy két, vagy még több valamiből közöst összehozni? 

Hogy lehetne megfogalmazni azt, milyen EGYedül lenni?

Hisz a szivárvány összes árnyalata nem tudná megfesteni, milyen ebben az állapotban élni.

Hogy írhatnám le viszonylag érthető szavakkal, megfelelő ívvel azt, mikor EGYszer ...

Megfelelési kényszer

A kép forrása: Pixabay

Ma együtt dolgoztam egy hölggyel, aki egy hete van a munkahelyen, és még nem ment el pisilni.

Azt mondta, hogy mert nem volt rá idő.

Hazudott.

Nem azért, mert akart, hanem mert az igazságot nehéz kimondani, felvállalni, és megküzdeni vele.

Pontosan tudom, miért nem ment ki.

Mert félt attól, hogy mit gondolnak majd róla a közvetlen munkatársai, hogy újoncként már „lébecol”. Vagy akik előtt át kell sétálnia a csarnokon. Vajon feltűnik valakinek? Észrevétlen, vagy épp mindenki őt nézi? Van, aki mosolyog, s van, ki rideg szemmel végigméri. Bármi legyen is, inkább marad a helyén, s nem mozdul.

Meg hát amúgy is lassan halad, sok hibát vét. Nem gondolta volna, hogy ...

Mondd, tetszem neked? Ha igen, miért?

Rúzsos ajkak, cicás szemek, huncut tekintet,

Mit arcom vetít most neked.

De nézd csak, mi van a képernyő mögött!

Saras gumicsizma, munkás gatya!

Hisz feladat van a mai nap is,

Melynek során a külső vajmi keveset számít.

Bizony teli a padlás üres, felszínes szavakkal,

Csakhogy tettekre ritkán lehet ezeket váltani,

Merthogy fázni, éhesnek lenni akkor is fogok

Ha szép vagyok.

Beszélek hát valamiről, mi újfent

Felhergelt, s tudom, nem csak engem

Bosszant alkalomadtán, hanem jó néhány

Remek nőt, ki hiába teljesít tetőfokon,

Akkor is csak azt látják, jó a feneke.

S most ezt az érzést megfogalmazván

Kiteszem az oldalra, kivillanó cickók ...

..avagy te kikaparod a gesztenyét?

A minap gesztenyét gyűjtöttem, s mint egyedi akupunktúrás gyógymód, szabadította fel gondolataimat egy-két hidegrázós kézszúrás. S arra gondoltam, vajon, ha kőgazdak lennék, akkor is itt görnyednék és dolgoznék vele ily sokat és kellemetlent, vagy akkor megvenném háztól a méregdrága bio-t, és elégedetten hátra dőlnék, tejszínhabbal fogyasztva a meleg szobában?

Mi az, amit akkor is így csinálnék, mint most, vagy az egész életem teljesen máshogy telne, messze attól az úgy élvezett, vágyott élettől, ahol most vagyok? Rosszabb ember lennék akkor? Lustább, tohonyább, lelkileg kevésbé edzett, folyton koszos, foltos kezem helyett műköröm remekek mutatnák jellemem? Jobban megfelelnék a ...

D(cs)inálások, avagy pillanatképek egy szingli nő életében

Mivel félek a magasban, ezért ma felmásztam a tetőre.

(Szerencsére Anyámnak nincs F@cebookja, úgyhogy nem őszül meg jobban, és ami a fontosabb: nem b@sz le úgy Istenesen. Pedig van AZ A HANGJA, ami áthallatszódna a 400 km-en, digitális eszköz segítsége nélkül is, és azt kívánod, inkább lapáttal verjen, mint kiabáljon.. )

No, szóval tető.

Nem csak úgy meghalási szándékkal gondoltam felmászni rá (szerintem az nem is sikerülne, csak erősen retardáltra verhetném így magamat a betonhoz), hanem meg kellett oldani egy helyzetet, és hát ki, ha én nem..?

Kellett most már valami kihívás amúgyis, úgy éreztem.

Túl jó most az életem, úgy érzem, minden próbatételt ...