Határok, szabályok, pofátlanságok

Hányszor gondolunk arra, hogy bizonyos dolgok mennyire alapvetések, egyértelműek, világosak? Illetve milyen természetességgel várjuk el azt a másiktól, hogy betartson olyan szabályokat, ne lépjen át olyan határokat, amiket lehet nem is ismer, lát, értelmez? És mennyire fel vagyunk háborodva, mikor nem ez következik be?

Legyen az egy telekhatáron át érkező pofátlanság, egy facebook csoport tagságának kérdése, egy számunkra releváns oldal követése, párkapcsolati/családi/munkahelyi viszonyok témaköre, vagy bármilyen más területen lévő dolog. Elvárunk dolgokat, teljesen jogosan néha. Aztán mikor mi vagyunk a túloldalon, már csak értetlenül pislogunk, hogy jé, tényleg nem egyértelmű a dolog ...

Figyelj oda a részletekre

Tegnap használatba vettem az ajándékba kapott sarlót. Miközben hátul elkezdtem vágni vele a száradt füvet, ami tavalyról még megmaradt, több gondolat is átsuhant az agyamon.

Klaudia ügyebar nem fordul kétszer

Első: ki ne ugorjon valami a fűcsomókból, mert sikítás lesz. (Oké, valójában ez volt: besz@rok, ha vavlami rám ugrik!) 

Második: egy rosszul irányzott lendítéssel kivéreztethetném magam. Ugyanis jobb kézzel suhintottam, ballal pedig rendeztem a füvet. Ha nem koncentrálok, simán úgy belevághattam volna a csuklómba a pengét, hogy nem érek el a házig.. Egy pillanat műve volt, és úgy nyugtáztam magamban, hogy akkor nagyon figyelni kell.

Este pedig, ahogy a megrakott taligával mentem ...

Ez itt a legszebb muffin – Kérem!

A kép forrása: Pixabay

Kisül egy tepsi muffin. Van 3 darab csálé, 6 közepes, 2 nagyon szép, és egy teljesen tökéletes.

Melyiket veszed el először, Te kedves, önfeláldozó, előzékeny Nő, Feleség, Anya, Gyermek, Szomszéd, Munkatárs?

Igen, tudom. Az első háromból a legcsúnyábbat.

Mert neked jó lesz az. Maradjon meg a többi, a szép, a nagyobb másnak.

Akkor is, ha a két éves gyerekednek teljesen mindegy, hogy néz ki, mert úgyis csak szétmarcangolja és csurgó nyállal keni be, és végül a kutya nyalja le a kezéről.

Akkor is, ha a bántalmazó Anyádnak, Anyósodnak viszed át egy részét, akinek még a legszebb is kicsi, száraz, tejjel épp ehető lesz.

Akkor is, ha a Párod kettőt gyűr ...

  A kép tavaly készült a házhoz vezető hegyi útról. 

Tegnap HegyiYeti élő adását néztem, ahol egy felhasználó írta neki, van egy lány, aki felköltözött a hegyre, és párt keres. Keressen meg, hátha…

Egyből magamra ismertem, és kicsit megrémültem. Nem azért, mert javasoltak neki, hanem mert félreértelmezés történt. Valószínűleg nem a túloldal hibája, hanem az enyém. Mert félreérthető vagyok, talán gyakran. Azt is tudom, miért!

Mert én magam sem tudom, mit akarok. Nincs kijelölve egy keret, határ, nagy terv, ami alapján élek, haladok, ha közvetítek valamit, az gyakran ellentétes. Mostanában eljutottam oda, hogy ezen én magam remekül szórakozom, és kíváncsian figyelem, a reggeli gondolat, elképzelés helyett az esti ...

Tudsz-e játszani? 

Néha játszd el, hogy elepedsz, és nagyon akarod

Mondj csupa szépet, csábítót, női fülnek valót.

Szedj virágot a mezőszélről, mondván,

Erdőn-mezőn vágtál át azért a különlegességért,

Mi a csokor díszeként piroslik, akár a mosolygó ajkam.

Néha játszd el, hogy már reggel rám gondolsz,

Hogy alig várod, hogy újra élőben láthass.

Csinálj úgy, mintha érdekelne a véget nem érő

Női hablatyolás, néha hümmögj, kérdezz párat,

És kész is van a kezdeti ráhangolás.

Mert nekünk nőknek szükséges, hogy a fejünk, szívünk, 

Legyezgetve legyen, ahhoz, hogy meg tudjuk adni magunknak, s

Majdan ha szerencséd van, neked is, amire te magad is epekedsz.

S végül ha ...

Nagyjából két éve, még a városi házam előtt a járdán sepregetve elbotlottam, valami kósza betoncsücsökben. Abban a pillanatban szólt a mondat a fejemben: De szerencsétlen vagy!

Ám, akkor a saját hangom mögött elősejlett egy ismerős, mély hang is. És ott, a járdán fizikailag az utcán állva, lélekben a régi házunk portáján a porban levegőért kapkodva feküdtem.

S miközben a pánik határán, talán kilenc éves lehettem, elhangzott ugyanez a mondat: Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen?

Apám mondta, fölöttem állva.

Majd segítség nélkül átlépett rajtam, és ment a kapuhoz, ahol épp akkor csengettek. Én pedig még percekig lent maradtam, várva azt, hogy újra legyen hely a levegőnek, és hogy elmúljon a fájdalom.

Volt egy ...

Életük, itt.

Erről már akartam írni korábban, csak valahogy megragadt a lelkem egy kis zugában, hogy majd.. De tegnap láttam egy kedves kis képet, ami annyira a szívemig hatolt, és ami annyira fedi a valóságot, hogy megihlettett.

Illetve, nem tudok horgolni jelenleg, a metszőollóval történt kis afférom óta, mosogatni meg nincs kedvem, úgyhogy míg nincs odakint kicsit melegebb, inkább írással foglalom el magam. :D

Így, aki a reggeli kávé mellé szeretne olvasni, megteheti. Kicsit hosszú lesz a szöveg (mily meglepő..? :D), de talán sikerül átadni azt, miért tartom az életem ezt az oldalát fontosnak. Mert nekem egyelőre a kutyák, macska miatt ad még egy csodás részt, másnak viszont talán a gyerekekhez kapcsolódhat ez az életforma, ...

Napjaim egyik fénypontja, mikor Hopi elém jön.

Leparkolok a kocsival nem messze a háztól, munka után néha fáradtan, és legtöbbször még ki sem szállok az autóból, de már virít a fehér mozgó folt a zöld fűben. Vagy a saját udvarunkról jön, vagy a szomszéd házból, ahol szeret nyugodtan, kutyapuszimentesen aludni. Mire kipakolok, már kis lábát szedve odaszalad hozzám, és törleszkedik, felcsavarodik a lábamra. Majd elsétálva a házhoz, egyszer-kétszer megállunk: ő cukiskodva hempereg a homokban, fűben, én pedig teszem alá a lovat, és gügyögök neki, dögönyözöm. És együtt megyünk a csaholó kutyákhoz, akik szintén nagyon vártak már haza.

 Emlékszem, milyen boldogság töltött el, mikor az első néhány alkalommal ezt ...

Elköteleződés – magunkkal

Nehéz szavakba önteni, milyen az, mikor te kerülsz a középpontba. Nem máséba, hanem a sajátodba!

Az elején még jönnek a szokásos lelkiismeretet, neveltetést pöckölő belső bizonytalanságok. Leginkább valaki más hangján bent felszólalni: Csak fel kellene hívni végre; Illene visszakérdezni, pedig nem érdekel: És te hogy vagy?; Hallgatok, figyelek, mikor lélekben már rég máshol vagyok; Válaszolni kéne az üzenetekre, pedig 90%-a csak a feladónak tehermentesítés; Bizonyos témákról inkább ne írj, mert úgyis belekötnek; El kell menni családi/ismerősi körbe, mégha gyomorideg van benned, akkor is stb.

Nekem ezek és társaik, neked biztos más mondatok vannak, mik felúsznak, ha elkezdesz mást helyesnek ...

Bepillantás a lelkem egy zugába

Horgolok. Reggel, délben, este. Nem unom meg, legfeljebb felbosszant, hogy ha nem sikerül egy amúgy egyszerűnek mutatkozó minta, mint a 3D-s szív. De nem csodálkozom. Iskolában, matek példákat illetően is a könnyűeket elrontottam, a nehezeket megoldottam. Néha fordítva van összerakva a fejem. Én már tudom, ti még csak sejtitek..

Horgolok. És majd nemezelek. És majd varrok. Fát csiszolok. Ültetek. Metszek. Figyelek. Meghallgatok. És.. Sok mindent tervezek, belső, szívből jövő vággyal.

Éveken keresztül mentettem el a mintákat, még odahaza, 400 km-re, és vártam a pillanatot, mikor lesz majd rá időm. De sosem jött el, mert folyton rohantam egyik munkából a másikba, várt a házimunka, a kert, minden ...