Figyelj oda a részletekre

Tegnap használatba vettem az ajándékba kapott sarlót. Miközben hátul elkezdtem vágni vele a száradt füvet, ami tavalyról még megmaradt, több gondolat is átsuhant az agyamon.

Klaudia ügyebar nem fordul kétszer

Első: ki ne ugorjon valami a fűcsomókból, mert sikítás lesz. (Oké, valójában ez volt: besz@rok, ha vavlami rám ugrik!) 

Második: egy rosszul irányzott lendítéssel kivéreztethetném magam. Ugyanis jobb kézzel suhintottam, ballal pedig rendeztem a füvet. Ha nem koncentrálok, simán úgy belevághattam volna a csuklómba a pengét, hogy nem érek el a házig.. Egy pillanat műve volt, és úgy nyugtáztam magamban, hogy akkor nagyon figyelni kell.

Este pedig, ahogy a megrakott taligával mentem lefelé, a bokám bicsaklott meg többször is. Akkor is átsuhant, hogy egyetlen reccs, és jó pár hétre ledőlhetek. A nem is tudom hova, hiszen az emeletes ágyra nem hiszem, hogy gipsszel felmásznék.

És újfent eszembe jutott a kérdés, amit meg szoktam kapni másoktól? Nem félsz odafenn, egyedül?

Én pedig még mindig, ezek után is azt gondolom, hogy nem. Nem félek. Nem arra koncentrálok, hogy milyen baj történhetne, mert akkor az egész életem egy bukdácsolás lenne.

Ha azt nézném, mikor csíp meg egy lódarázs, mikor esek le a meredek lépcsőn, mikor csúszik meg a kezem az ágy korlátján, mikor áll a penge a lábamba, mikor esik egy ág a fejemre, mikor mászik egy idegen az erkélyre, mikor ront nekem egy vadkan az erdőben, mikor zabálja le egy csiga a friss veteményem, mikor áll a balta a sípcsontomba, mikor.. Sorolhatnám, hogy itt a hegyen mik történhetnének, amik életellenesek, vagy legalábbis erősen károsítanák békés kis jelenemet. A város szerintem egy fokkal sem különb, csak más lehetőségek rejlenek a katasztrófára.

Nem gondolok ilyenekre.

Csak arra, hogy szükséges valami, mert elterveztem, vágyom rá, és meg kell oldani.

Vehetném a szénát mulcsolni. De az pénzbe kerül, és igyekszem olyanokon minden forintot megfogni, amit én magam is meg tudok oldani. És így legalább teljesen bio. A kondibérlet pedig finoman szólva is ki van váltva, a szoláriummal kézenfogva..

Úgyhogy reggel kapaszkodva az ágyba, lemásztam. Minden lépésemre ügyelve sétáltam le az emeletről, nehogy félrelépjek a lépcsőn. Megfentem a sarlót, és úgy használom, hogy minél kisebb eséllyel okozzon balesetet. Figyelem, ha zümmögést hallok, nehogy rámtámadjon, máskülönben köszönök neki és minden jót kívánok. Szeles időben az erdőbe nem megyek, taligát a göröngyös úton lassan, rugalmasan tolom. Ajtót zárok éjjel, bár tudjuk, nem csak sötétben áll fel a rosszfiúk Jancsija. Vetek bőven salátát, táncsak marad nekem is, kurjantva sétálunk az erdőben.. Na jó, néha hangosan énekelve.

Mióta itt vagyok, máshogy figyelek. Jelenben vagyok, megélem a pillanatot? Mindfulness a hegyen?

Tudom, hogy koncentrálni kell, mert egy rossz lépés, és oda a testem, lendületem. Vigyázok én magamra, mert belőlem itt csak egy van. S magamnak én vagyok a legfontosabb. Hisz ezért élek így, mert erre vágytam. Megkaptam, megdolgoztam érte. Élvezni akarom, még sokáig.

Régen a paraszt is ezért volt ellenség a hatalom szemében. Megtanulta viselni magát, és átlátta az összefüggéseket. Nem akart másra támaszkodni, mert amit csak lehetett, megoldott ő maga.

És lehet, hogy ott lesz néha egy-két szálka az ember kezében, fáradtság a testében, olykor kisebb baleset is éri, ami pont jó lesz arra, hogy megtanulja saját kárán, mielőbb nagyobb baj éri, mit csináljon máshogy legközelebb. De évről évre fejlődik, keze kérgesedik, izma erősödik.

És a nap végén elkönyvelheti, mint én magam is, hogy hát rengetegszer a Szerencse is közrejátszik, mintha segítséget kapna fentről. Szegény embert az ág is húzza, a jó embert pedig a Teremtő is támogatja.

Ettől függetlenül jelmondatom: Segíts magadon, Isten is megsegít! Nekem általában beválik..