Ez itt a legszebb muffin – Kérem!
Kisül egy tepsi muffin. Van 3 darab csálé, 6 közepes, 2 nagyon szép, és egy teljesen tökéletes.
Melyiket veszed el először, Te kedves, önfeláldozó, előzékeny Nő, Feleség, Anya, Gyermek, Szomszéd, Munkatárs?
Igen, tudom. Az első háromból a legcsúnyábbat.
Mert neked jó lesz az. Maradjon meg a többi, a szép, a nagyobb másnak.
Akkor is, ha a két éves gyerekednek teljesen mindegy, hogy néz ki, mert úgyis csak szétmarcangolja és csurgó nyállal keni be, és végül a kutya nyalja le a kezéről.
Akkor is, ha a bántalmazó Anyádnak, Anyósodnak viszed át egy részét, akinek még a legszebb is kicsi, száraz, tejjel épp ehető lesz.
Akkor is, ha a Párod kettőt gyűr be egyszerre, úgy, hogy még a papírt is te húzod ki a szájából..
Női szemszögből írom, mert az vagyok, és szerintem a legtöbb sorstársamhoz hasonlóan leginkább ránk jellemző ez az egész életet átívelő hátrasorolás. Mindig mi vagyunk a sor végén, miénk a maradék, ha jut egyáltalán még a sor végén nekünk valami szétfolyt, száraz, csúnya sütemény.
Ez így is épp elég szomorú, ki kóstolta már e dolgot, de keserítem még egy nagy adag gőzölgő, barna kupaccal:
Nem mások teszik ezt Veled, hanem Te saját magaddal.
És csodálkozol, hogy ott vagy az Élet helyzeteiben, te mindent megteszel másokért, odaadod szíved, lelked, minden elképzelhető jó tettet, és végül mégis csak a morzsák maradnak neked.
És nem érted, mivel érdemelted ezt meg?
Értsd meg kérlek, itt és most: mindez magadnak köszönhető!
Te sütötted ki ezt az égett tepsit, nem egy éjjel, hanem egy egész élet alatt. Ha magadnak nem Te vagy a legfontosabb, másnak, miért gondolod, hogy majd az leszel?
Nem lesz, ki a legszebbet a te szádba gyűri, bizonygatva, hogy Anya, márpedig ezt Te érdemled, hiszen minden morzsájába a szíved beletetted!
Nekem is kellett sok-sok év, az üres tálak fölött korgó gyomorral a többi embert csalódottan bámulva, hogy rájöjjek, nem ők a ragadozók, attól, hogy én préda vagyok.
Megküzdöttem az első lépésért, szakemberrel, vezetett meditációval, nyiladozó akarattal, de megtanultam, van, amit igenis megérdemlek.
És mi van, ha így önzőnek néznek?
Te Kedves Nő, hidd el, az első visszavágások csupán az elkényeztetett másik fél gyenge reakciója lehet, mert érzik, hogy az Erő benned, mint élesztő a langyos tejben, épp most futott fel. S félnek, ha Te innentől kezdve tiszteled, becsülöd magadat, akkor előttük ezentúl két út állhat: felemelnek Királynőnek, vagy kifutnak a kelesztőből, és keresnek másik Cselédet?
De ne feledd, Neked a saját örömöd, vágyad legyen a középpontban. Érezd magad, kezdj apróbb tettekkel, és figyeld gyomrodban a kis örömök, elégedettség ínycsiklandó morzsáit, miként tesznek erősebbé. Jobb Ember, Feleség, Anya is így leszel, hidd el! Ha boldog vagy, nem lehet nálad jobb a Te saját kis tepsidben.
Én kezdetben még suttyomban, a sütő előtt állva gyűrtem be a legszebb, tizenkeddik muffint, s mikor kérdezték, hát te már ettél? Sejtelmes mosollyal válaszoltam: Igen, ettem. Csendben, kissé szégyenlősen, de bízva abban, hogy helyesen tettem.
S azóta, ha nem is mindig, de vannak alkalmak, mikor nem engedek a belső vágyból, ha valami igazán megtetszik.
Mert tudom, hogy megérdemlem, tettem azért, hogy jó ember legyek.
És az egész tepsi süteménybe beletettem mindent, mi a szívemben van, hogy finom legyen a Családnak, Barátoknak, még annak is, ki ugyan nem a kedvencem, de egy finomság hátha kicsit megolvasztja sressztől görcsös, beteg gyomrát.
De ha kisült az Élet egyik remekműve, a forró, gőzőlgő süteményből elveszem, ami nekem jár:
Az ott a legszebb, kérem! Megérdemlem.
Hidd el, Te is!
Vedd el, kérlek!
