Tengeri csillag pasasok

A tengeri csillag póz típus legtöbbünknek ismert fogalom. Viszont én ezidáig leginkább nőkre olvasva hallottam ezt. Ebbe a szerepbe beleképzelni bevallom, nem tudtam sosem magam.. De az, hogy ezzel a minőséggel nőként találkozzak, férfiakat illetően, pláne nem hittem volna..

Talán a korral, a tapasztalattal, és a magasabb igényekkel, önismerettel jár, de ez a hiány mára megváltozott. S ha nem is rendszeresen, de bizony tapasztalom. És bevallom őszintén, nem igazán fekszik nekem, s ha tehetem, némi próbálkozás után bizony ott is hagyom ezeket a legényeket.

Ők azok, akik elfekszenek az életben, az ismerkedésben, nagy ágyban, hanyatt, csendben és várják a csodát. A kényeztetést, a figyelmet, a törődést, legyen ...

Hinni vagy nem hinni?

Néhány napja láttam munka közben egy puzzle-t, ami megállított, elbűvölt néhány pillanatra. Ha valamikor úgy találkozom vele viszont, hogy megvehetem, megteszem. Mert annyira szemléletes, mély, és magamra vonatkoztatva őszinte-leíró volt. Egy lány, bolygó lufikat tartott a magasba, gyönyörű színekkel körbeölelve, felhőkkel, naprendszerrel. Annyira összetett, tartalmas, egyszerre kissé mélabús, ugyanakkor energiától duzzadó volt, hogy megragadt bennem.

Ez az a kép. Forrása az internet. 

Nekem ugyanis lufi volt a jelem az oviban, s ezt a szimbólumot egész életemben hol gyengébben, hol erősebben éreztem. Manapság ismét növekedett bennem az érzet, és látva ezt a képet, felébresztette bennem az érzelmeket, ...

Mostanában akaratlanul is a jövőm körül forognak a gondolataim. Mi lesz, ha..? Hiszem, tudom, gondolom, hogy miért lenne rossz, ha jó is maradhat? De azért nagyon gyakran eszembe jut.. Mi lesz, ha..? És ha mégis igen, akkor most mit tehetek meg, amit akkor már nem lehetne?

S azért írok végül erről, mert ha megírom, szinte biztos, hogy nem következik be. Tudjátok, mint mikor végre meséltek a barátoknak, családnak az új párotokról, akivel egészen addig minden szuper, haladtok előre, összhangban, szerelemben. Úgy érzed, itt az ideje nem csak megélni, hanem végre el is mondani.. S akkor, általában már másnap robban a bomba: eltűnik, meggondolja magát, ghostingol, félremegy, és társai. Mindenesetre ami volt, elmúlik. Gondoltam, ha most beszélek ...

„Nőként sokat sejtető, kétértelmű posztokkal és incselkedéssel babráljak…” – szólt a részlet az egyik tartalomkészítő srác oldalán, akit amúgy követek, és kedvelek, mert értelmes, vicces sztorikat, írásokat tesz közzé. Elért egy nagyon szép számot a követőket illetően, amit szerintem megérdemel, és biztos vagyok benne, hogy lesz több is. Nála is jó azt látni, hogy igenis van még igény a szöveges formátumra, mert van, aki szeret olvasni. Ehhez írta ezt a részletet, biztos vagyok benne, hogy nem bántó szándékkal tette bele, simán lehet nem rám gondolt közben (szoktunk néha egymás posztjaira kölcsönösen reflektálni) habár érzek benne némi …valamit, amit lehetne boncolgatni, de nem teszem. Mert a posztom lényege most nem az ...

Tegnap láttam tiktokon egy videót, amit Anyakivan tett fel(link a kommentben, hogy teljes képet kapjatok). Bemutatva egy szitut, ahol egy túláradóan kedves, kérdezgetős, beszélgetőt típus találkozik egy olyannal, aki csendes, nem kérdez vissza, láthatóan csak éppenhogy eltűri a szitut. Elolvastam a kommenteket. Érdekes volt.

Rengeteg volt a hozzám hasonló nézőpont, akinek ez a helyzet a túloldalról szokott megjelenni, amiben roppant kellemetlenül lehet magunkat érezni. És régen simán belementem az udvarias visszakérdezésekbe, meghallgatásokba, de.. Már nem. Ha nem kérdezek, az azt jelenti, hogy vagy nem érdekel a másik személye, még annyira sem, hogy megkérdezzem, ő hogy van, vagy szimplán nincs kedvem beszélgetni, senkivel sem, egységesen. ...

Tegnap megnéztem a Futni mentem új magyar filmet.

Bevallom, a híre megelőzte. Meséltek róla, milyen kedves, bájos, humoros, és a moziban való megnézést követően majdnem neten is megnézte volna az illető még egyszer. Férfi nyilatkozta ezt.

S olvastam kritikákat róla, ami a nők ábrázolását, bemutatását mutatja feminista szemmel. Nők írták.

No, gondoltam, ideje, hogy legyen nekem is egy önálló véleményem róla, nézzük csak meg izibe!

Én híve vagyok az internetnek, a szabad információ áramlásnak, az új nézőpontok befogadásának, és megfelelő mérlegelésének. Hiszem, hogy ezek nagy kincsek és hatalmak a kézben. Mert segítenek meggátolni azt, hogy olyan dolgokat nyomjanak le a torkunkon, romantikus, hétköznapi aspektusban, ...

De. Mindig minden szól rólad is. Szerintem. De kifejtem.

Egyéni megéléseket írok le, mert minek általánosítani, ha van saját is, eredeti, hiteles. Biztos lesz olyan, aki tud hozzá kapcsolódni, mert ő maga is tapasztalta, érezte, átélte, s biztos akad olyan is, aki egyáltalán nem, vagy csak tagadja, előttem és maga előtt is talán.

Én magam is szoktam mondani, és hallani ezt a mondatot.

Ez ilyen modern kori varázsige lett szinte. Ha valaki beszólt neked, bántott, passzivan agresszivkodott, átgázolt, cukkolt, bármi, jön a vigasztalás, magyarázat, megnyugtatás: Róla szól(t), nem rólad. Hagyd.  

Véletlenül sem az állítom, hogy ne lenne megfelelő helye, ideje, alkalma, mikor tényleg ennek van létjogosultsága, és ezzel érdemes kezelni ...

Nem akar komoly kapcsolatot, házasságot, azaz elköteleződni.. Nem is felnőtt igazán, hisz képtelen felelősséget vállalni!

Nem akar gyereket.. Milyen önző, és mennyire nem képes felelősséget vállalni!

Ismerős mondatok? Oké, ezt ritkán hallod/mondod közvetlenül szemtől szembe, de ott van a társaságokan, beszélgetésekben, pusmogva elmondott váll mellett fűzött kommentárokban. Vagy az internet szabad küzdőterében: a kommentszekcióban.

Régen, fiatal(abb) koromban, mikor még ragaszkodni akartam a megszokott, társadalmilag előírt úthoz, s komoly párnak való férfit kerestem, számtalan alkalommal találkoztam olyanokkal, akiken valahogy éreztem: nem akarnak megállapodni, elköteleződni. Nem mindenki volt ilyen, természetesen, voltak sokan ...

Ugatnak a kóborkák a komment szekcióban rendszeresen. Kitartóan visszatérve, vagy időnként erre vetődve, éhesen egy kis figyelemre, tesztoszteron túltengésben, de könnyebbülésre képtelen. Viszket nekik itt is, ott is, szájpadlásukra csont szorult, teherként cipelve bolhákat, kullancsokat, nyüveket. Éhesek, fáznak, érintésre vágynak, de nem találják a módját, hogy méltó otthont találjanak, ahol szeretve és megbecsülve vannak. Ha sziréna hangját hallják, bosszankodnak, ahelyett, hogy örülnének, hogy a hangjelzésnek köszönhetően időben elugorhatnak a többmázsás kerekek alól, új esélyt kapva a boldogulásra. Nem. Ők kommentekben a semmit ugatva fárasztják magukat, ahelyett, hogy tartalékolnának, és figyelnének, hátha valami jó dolog ...

Reggel olvastam Móra Ferenc és Kalmár Ilona (Kica) szerelméről, ami az író halála előtt másfél évvel fogant. S melyet egyikük sem élhetett meg nyíltan, megérdemelten. Mind a ketten egy aggyal, logikával megköttetett házasságban, vagy kapcsolatban élt, szerelem nélkül, csupán kényelemből, a kornak megfelelő elrendezésben.

Szerintem szerelem nélkül nem érdemes kapcsolatot, házasságot indítani. Persze, hosszú távon önmagában az is kevés. De tartaléknak, megélésnek ott kell, hogy legyen az elején. S hogy a felmerülő problémák el tudják-e mulasztani, oltani a lángot, már más kérdés. De hiszem, hogy egy rövid, lángoló dolog is ezerszer többet ér, mint egy akár évtizedekig tartó nihill, mely kötelességek, kényelem és ...