Szeretek séta közben gyűjtögetni.

Tobozt, fát, érdekes kavicsot, bármit, amivel úgy gondolom, később még dolgozni tudok. Persze, 99%-uk még csak várakozik a polcon, a dobozban, hogy új életet kapjon. Tudom, hogy eljön majd az ideje, mikor pont ők, pont akkor kellenek, amikor én magam is eljutok oda, hogy időm, ihletem lesz az alkotásra. Úgyhogy szorgalmasan gyűjtöm, mint egy kislány, a morzsákat, amiket az élet elém szór. Jó lesz az még valamire alapon.

Ezeket a morzsákat nem csak kapjuk, hanem mi magunk is adjuk, akár tudunk róla, akár nem.

Tegnap megkaptam életem egyik legkedvesebb születésnapi ajándékát. Valami olyat, amiről talán nincs két éve, hogy ha nem is hülyeségnek gondoltam, de valami olyan távoli, érthetetlen dolognak, amivel nem tudtam mit kezdeni. 

Tudjtátok mi az?

Komposzt wc!

Drága barátaimtól kaptam meg tegnap este. Velem utazott az anyósülésen. Az anyag egy része innen származik, újrahasznosítás is történt a születése közben. És a férfi energia, precizitás, amivel készült, megkoronázta ezt.

A történet ott kerekedik ki igazán, hogy épp ez a számomra kedves pár volt az, aki először a fülembe, elmémbe szórta az önnfentartás, természetes élet morzsáit. Van, ami egyből megtetszett, és nyitott elmével fogadtam, de volt, ami nem. Ez volt az. Hogy vödörbe sz@rtok? Normálisak vagytok? -volt nagyjából az első reakció, és utána sem nagyon tudtam mit kezdeni vele, sokáig.

Aztán, ahogy elkezdtem nyitni, kertészkedni, vegyszermentességet kialakítani az otthonomban, egyre sűrűbben elém került ez a fogalom, a vízönellátás, tápanyag körforgás, és spirituális vonalon is. Egyre többet olvastam, néztem videót, és elfogadtam. Magamnak még azért nem akartam, de értettem végre a lényegét, nagyjából.

Aztán ideköltöztem, és ott volt tervnek egy kinti budi (itt még angol wc lett kialakítva korábban), de végül csak elmaradt. És egyre jobban utáltam, hogy a drága, értékes, nemesebb felhasználásra való esővizet a wc-n húzzam le. Mert kár érte. Éltetnie kell, nem egy aknában döglődnie.

(Majd csinálok egy videót az előnyeiről, felhasználásáról, úgyhogy ezt most nem fejtem ki bővebben. :)  )

És pár hónapja megrendeltem a vödröt hozzá, hogy majd összeeszkábálok valamit.. Aztán újra csak telt az idő, forgattam néha a fadarabokat, de rájöttem, hogy férfire kellene bízni. Úgyhogy kihasználtam a szülinap kártyát, és így nem restelltem magam, amiért újra szegény Gyulát kérem meg arra, hogy segítsen..

És tegnap megkaptam! Ma pedig már használtam! És az enyém. Imádom.

Arra jutottam, magamban gondolkodva, és más kedves új-régi ismerőseimmel beszélgetve, hogy talán az egyik legkisebb és leghasznosabb dolog, amit tehetünk, ebben a felfokozott, kissé őrült világban, hogy morzsákat szórunk. Lehet, hogy adott élethelyzetben nem tud a másik mit kezdeni azzal, amit mondunk, mutatunk, mesélünk, de talán, egyszer, egy kis idő múlva, vagy akár több év távlatából eszébe jutunk, hogy igen, én ezt már hallottam, láttam, tapasztaltam. És nem értette, ezidáig. Aztán egyszer csak alkalmazni fogja.

És mi magunk is hány ilyen morzsát érlelünk még magunkban, amiről sejtésünk sincs, hogy talán, nemsokára beérik, és kivirágzik a való életben.

Rajtunk múlik, hogy ezek a szeretet és jóság morzsái, szívvel, bizakodva adjuk, egy-egy dicséret, mosoly, tanács, tapasztalat – nehézség megosztása révén, vagy épp, mint a gonosz mostoha, ártó, bántó szándékkal tesszük, szúrásokkal, lehúzással, grimasszal kísérjük, tévútra terelve azt, aki jóhiszeműen hallgat, követ minket.

Szabad a választás.

Haladj előre az úton! De ne lébecolj, ne a megúszásra törekedj ám, a csend időszaka lejáróban! Választanod kell! Hogy kiktől veszel el információt, és tudatosan megválogatod-e, milyen hallható, látható, tapintható morzsákat szedegetsz fel, és azokat felteszed-e a polcodra, vagy szelektálva a kukába dobod-e.  

Én még csak tanulom az életet, túl sok mindent széjjel szórni nektek nem tudok, hisz még én is csak szimatolok, merre lelem a csábító morzsákat, mely az utamon innen-onnan elhintve van.

Gyűjtögetek, raktározok, és mikor ideje lesz, előveszem és felhasználom.

Mint most.

És így végül mesémet befejezve elárulhatom: ZalaiZug vödörbe sz@rik, és élvezi! :D