Szoktátok kérdezni, hogy nem hiányolok: programot, pasit-párt, pénzt, pezsgést, miegymást?

És ahogy ma reggel úgy ébredtem, hogy juhuuu, ma dönthetek: Melyik Frei kávét próbáljam ki? – megfogalmazódott bennem, hogy: De.

Néha nekem is vannak vágyaim, fellobbanók vagy folyton parázslók.

Ember vagyok, a magam tökéletlenségével, hiányaival, elmaradásaival, folyton valamit akaró tudatával, olykor ösztönlényes viselkedésével.

De közben:

Ember vagyok, logikával, megoldási képességgel, racionalitással, és elemző képességgel.

Például olykor bennem motoszkál a vágy, leginkább, ha idehaza vagyok, hogy de beülnék valahova, kávézni, valami különlegeset, amit sokáig lehetne pityuzálni, élvezni, közben csendben figyelném a ...

Jött egy kérdés, hogy milyen életet éltem kapcsolatokat illetően, a tartalomkészítő jelenem előtt, és feltételezem, mielőtt ide költöztem, akkor.

Gondoltam, korrekt és jogos kérdés, a reggeli kávéink mellé megírom, hogy ti pedig olvasni tudjátok.

Úgy döntöttem, ketté veszem a dolgot. Mert a tartalomkészítői tevékenységem és a kapcsolataim a férfiak függvényében épp elég lenne egy kisregényhez. Így viszont talán még fogyasztható lesz, mielőtt jég potyoghatna a kávéba, elérve a decembert a történet végére.

Van néha a kommentek között, aki javasolja, kezdjek párkapcsolati tanácsadásba. Ezen mindig horkantva felnevetek, még én is, nem hogy azok, akik szintén olvassák ezt. Írta is valaki, egy ilyen hozzászólásra, hogy ...

Nem sokon múlott.

Néhány nap volt vissza odáig. Igaz, akkor már napok óta azon gondolkodtam, hogyan tereljem el a figyelmet erről. Milyen egyéb programot szervezzek, csak hogy ne.. Ne kelljen igent mondanom erre a nagy dologra. Mégiscsak beengedem az intimszférámba. Nem is kicsit. Igen erősen kellett volna melóznia, izzadnia és nyögnie közben ugyanis. Persze, hogy aggódtam érte, miként kezeli majd a dolgot. Kímélni akartam, felkészülni rá, én magam is eldönteni: akarom?

Őszintén szólva, szinte elfogott a pánik, mikor először javasolta, s megkérdezte. Hirtelen szóhoz sem jutottam, csak hebegtem-habogtam. Nem erről volt szó. Épp a múlt héten tisztáztuk a kapcsolódásunk körvonalát. Szóba sem került ilyesmi.

S derült égből a ...

Két üveg víz kapott 554 like-ot. Ezt írta egy új valaki az oldalon.

Ennyit látott.

Hogy a melegítésre szánt vizet kitettem a napra. Megmutattam, az életem egy piciny szegletét, ha nem is büszkén, de őszintén. Mert EZ VAN. Így szoktam fürdeni, hajat mosni. Ballonban hordott vízzel, csűrölve. Jó, nem a napon szoktam általában melegíteni, hisz van vízforraló, amivel gyorsabb az amúgy lassú folyamat. 

Nem értette, miként lehet ez. Két üveg víz szinte híres lett. Bevallom mondjuk, én is meglepődtem. Néha felteszek valamit viccből, nulla elvárással, és nagyot megy az átlaghoz képest. Máskor órákat dolgozom valamin, egy íráson, amire visszajelzés alig jön. Lehet, hogy nézik sokan, csak nem árulják el nekem.

Bezzeg a vízre ...

Végetérőben a legszebb éveim

Tegnap jutottam erre a felismerésre. Épp a lábtornán voltam túl, fürödtem, és olvastam egy üzenet részletet: Az öncélúságról, a hedonizmusról volt szó benne. És átsuhant a fejemen a gondolat: A hedonizmus egy visszafogott változatával miért lenne baj? Az öncélúság, ha nem árt másoknak, miért pejoratív?

Aztán arra is gondoltam, hogy lehet, csak magamat akarom felmenteni, mint épp erre készülőt.

S ekkor jött a felismerés: Nekem a legszebb éveim épp véget érnek. Múlt időben kell használnom, vagy nyerhetek még párat esetleg, hogy jelen időben is szóba kerülhessen?

És persze, tudom, hogy az ember találhat magának hivatást, élet értelmét, és betegen, rossz állapotban is éldegélhet, hol ...

Túl sokat agyalsz a semmin!

Kevesebbet kellene gondolkodnod!

Kapom meg ezeket a mondatokat. Kommentelőktől, ismeretlenektől, vagy néha a pasiktól, akikkel ismerkedem.

Régebben még elbizonytalanodtam: Igazuk lenne? Feleslegesen elmélkedem, gondolkodom, rendezgetem a dolgaimat az agyamban? A kérdések, amik születnek, formálódnak, elém kerülnek válasz nélkül kellene, hogy maradjanak? S a megoldások, felismerések, amik tekervényes bányászattal, vagy épp a semmiből érkező villámcsapással fogannak meg bennem, azok feleslegesek? Nem kellenek? Ki kellene ürítenem az agyamat, érzéseimet, és csak úgy lenni, vanni, vegetálni, robotolni, mint más? Akkor majd a problémák, megoldandó feladatok is megszűnnek? Elmúlnak? A nagy semmitől majd ...

Az egyik kedves patreonos tagom kérdezte, még annak idején. És a válasz elmaradt erre. Gondoltam, ideje pótolni ezt is. Mostanában ugyanis van, hogy ér tapasztalat ebben, és bevallom: Nem csak észreveszem, hanem mulatok is rajta olykor.

Őszintén szólva, én sokáig nem voltam ebben igazán érintett. Se így, se úgy. Manapság is csak futólag. Mert épp annyira voltam mindig átlagos, külsőt és belső értékeket-okosságot illetően is, hogy ne szúrjam a többiek szemét, de azért teljesen elnyomni sem tudtak, mert látható volt, hogy akad a felszín alatt muníció. A viselkedésem pedig, pláne, amíg szende és visszafogottnak mutatkozott, nem keltett ellenségeskedést. Újabban már akadnak fitymálló, maró tekintetek, itt-ott nőktől érkező negatív, ...

Nem akarunk gyakorolni.

Mindent mindig elsőre akarunk tudni.

Jól, tökéletesen és sikeresen űzni.

Nagy pénzt, jó nőt, sikeres karriert, tökéletes gyerekeket szakítani.

Egyből sikerüljön. A kudarccal foglalkozni se kelljen.

Ha mégis elénk sodorja az élet a jelenséget, emeljük és mossunk kezeinket: Nem megy.

Hát elsőre, másodjára nem sikerült. Vége. Ehhez kevés vagyok.

Inkább másra tesszük a fókuszt. Vissza, előre, széltében, mindegy, csak ne arra, amit kipróbáltunk, akartuk, de mégsem megy. Pedig a másikért annak idején szintén tanultunk, harcoltunk, legfeljebb valahogy könnyebben ment, vagy korán kezdtük, és még nem volt annyi hátráltató tapasztalatunk.

De felnőttként beismerni: Nem megy.. Az megy.

De hogy ...

Álmodtam.

Minden nap szoktam, csak nem mindenre emlékszem, és nem is ad mindegyik megoldást, választ a kimondott vagy el nem hangzott kérdésekre.

Ma úgy ébredtem, hogy rendbe rakott nekem valamit a tegnap éjjeli.

Azt álmodtam, hogy egy megbeszélésen voltam, a nagyokkal. Ahol én csak kis halként, újoncként szerepeltem. Média közeg volt, újságíróként rovatot tárgyaltunk. Kussolnom illett volna, ám én bátran beszélni kezdtem. Javasoltam, akartam, lelkes voltam. Egyikük, egy szép vörös hajú hölgy nézett is rám meglepődve, és fitymálva jelezte: Azzal törődjek, ami a dolgom, s amit megkapok majd feladatként. Ne gondolkodjak, ne diktáljak, mert majd azt ők tudják. Ránéztem a főnökasszonyra. Ő csak némán nézett, és állást nem ...

Kényes téma: a követési lista  és a közösségi médiás tevékenységek.

Beszélnék róla, mint sokszor tabu téma, és mint nekem most nem igazán aktuális probléma. Mert ha ez előkerül előbb-utóbb, ritkán szokott asszertív, felnőttekhez méltó kommunikáció indulni róla. Ha a csúnya beszéd miatt nem számít persze annak az, hogy: Ki ez a qrva ? Látom megint ott a neve alatt a szivecskéd.. És ehhez hasonló, bővített változatai.

Na, ki hallotta már ezt vagy ilyesmit? Akár a saját szájából elhangozva? Fel a kezeket. :D

Arra gondoltam, hogy edukációra használnám a statisztikát: a jelen lévő sok férfit, aki követni kezdett. Legyen már értelme, ha így alakult. Mintegy elmagyarázva, bepillantást engedve a női lélek sötét ...