Takarítsunk-e kocsit randi előtt?

Ez a múltkor már megfogalmazódott bennem, vezetés közben. Tegnap viszont újra eszembe jutott. Tudjátok, feltettem a ruhaszárítós-kupis posztot az autóval, és érkezett is a témába vágó komment.

És bizony, ahogy a srác segített betenni a kocsiba a szárítót, az is átfutott az agyamon: Ha bármikor, bárkivel úgy alakulna, hogy leszólít az utcán, és az autómig kísér, mit gondolna, ha meglátja a járgányt? Vajon azzal a lendülettel törölné ki az insta elérhetőségemet, vagy csak csodálkozna: Honnan jött ez a lány? Tanyáról..?

Tehát: Kell-e, illik-e puccba vágni az autót, mielőtt a kiszemelttel randizni megyünk? Mossuk le, hogy külsőleg legalább tökéletes legyen? Már, ami a szennyeződést illeti, vagy ha saras időszak van, érthető, hogy a kis vagy nagyobb autókánk is dzsuvás?

Belülről porszívózzuk ki? Törölgessük át? A benne amúgy mindennap használt dolgokat rendezzük el, vagy, ha az esztétikusan nem lehetséges, fogjuk meg egy nagy szatyorba, és vigyük addig a garázsba, míg a randipartnerünk láthatja?

Aztán másnap minden ugyanúgy folytatódik minden: Újra koszos, poros lesz, a cuccok ahogy esnek, úgy puffannak, és újra retkes lesz, mire lejövünk a birtokról, tanyáról..

Merthogy személy szerint én az a fajta vagyok, akinek szinte mindig kupis a kocsija. Meg koszos. Mert egy hegyen lakom. De lehetne tisztább is, tudom! Ha szinte minden egyes alkalommal, ha a faluban járok, lemosnám. Merthogy mire fel és lemegyek, egy kis eső után is már újra koszos lesz. Ha meg szárazság van, az út porzik, és az tapad rá. Én meg ahelyett, hogy mosogatnám, rajzolok valami mintát az ablakra..

Belül is legtöbbször kupis, ha nem is koszos. Mert hátul a csomagtartó teli van zsákokkal, lapáttal a fűrészpornak, váltó cipővel, gumicsizmával, szatyrokkal, újabban egy teli vizes ballonnan és plusz itató tállal, ha szükség volna rá. Illetve ballonok mindig is vannak benne mostanra. Sokat járok kocsival a forrás felé munka miatt, így mindig bedobálom az üreset. Ha időm is van, megállok, és a kevesebbet gyorsabban töltöm meg.

Van plusz pulóver, plusz szatyor, nekem is flakonban víz, néha egy vödör, kis flamingós hűtőtáska, és ha dolgozóba megyek, két szatyorral indulok: Egyikben a kaja, benti cuccok, másikban a két meló közötti-utáni váltásruha és társai. Ez az alapfelszereltség.

Ha pedig keresek valamit, és/vagy sietek, akkor forgószélként dúlom szét.

Nem hazudok: Ilyen az autóm. Kb mint én magam.

Az utóbbi időben volt pár randim. Ahova sarasan érkeztem meg, ballonokkal az ülés alatt.

És átfutott az agyamon, vajon mit gondolhat az a férfi leparkolva mellettem, aki épp előttem mosta le a drága BMW-jét, a kis Cooper-ét, vagy a szimplán rendezett bármilyenjét? Mondjuk úgy, elég nagy volt a kontraszt.

Illetve: Én mit gondoltam volna, ha koszosan érkezik a randira? Már, az autót illetve, nem őt magát persze. Merthogy egy jó ideje ilyen nem volt. Régebben volt melós sráccal randim, ahol az autó tükrözte az életvitelt: Nem zavart. Mert tudtam, mi az alapja, az életének és a természetének is.

És számomra itt jön a kérdés: Illendőségből mossam le a kocsimat randi előtt, vagy azért, nehogy rosszat gondoljon rólam?

Adjam meg neki a tiszteletet, a foglalkozást, a külsőséget állítsam be szépen, úgy, hogy még magamnak sem szoktam? És nekem nem fontos, mert tudom az okát, magyarázatát, miért ilyen.

És tudom, ha ma megteszem a kedvéért, holnap minden ugyanolyan lesz, mint előtte. Az egész hajcihő tehát nem nekem, hanem neki szólna. Őt tisztelem meg ezáltal, vagy a félelmét-előítéletét oldom meg, ami a felszínességből ered: Nehogy egy koszos kocsijú lánnyal randizzak már, bassza meg. Vagy, lehet neki amúgy is annyira fontos szempont, hogy tudom/sejtem, ha nem felelek meg ennek, akkor bukta minden további? Így, inkább megteszem egyszer-kétszer-párszor, de utána ahogy halad előre a dolog, úgyis lebukok: Szépen lassan (gyorsan) előbb a kevés cucc szaporodik fel szerteszéjjel, aztán már a kocsit nem mosom le, hiszen amúgy mindig mindenhova sietek.

Melyik a jobb? Az igazabb, őszintébb hozzáállás?

Ha már az elején sokkolom azzal, hogy mi a helyzet: Saras, cuccokkal teli, vagy óvatosan engedem el a felszínes-valótlant: a kezdeti tiszta és rendezettből ugyanoda jutunk, ahova az első verzióval azonnal.

Szoktam ezen gondolkodni.

Hogy azzal adom-e meg neki a tiszteletet, hogy lemosom, rendbe teszem neki az autót, akkor is, ha nem szokásom amúgy. Vagy azzal, hogy időben odaérek, azzal a vággyal öltözök fel, s valószínűleg öltözöm át sokadjára, hogy tetszem neki, úgy, hogy közben önazonosan is érezzem magam benne. Hogy figyelek rá, mikor vele beszélek, akár neten, akár élőben. Hogy nem nézelődök, nem a telefont nyomom, nem a helyes pincérre fókuszálok. Hogy nem csak ott vagyok, hanem jelen vagyok. Hogy észre veszem a mondatai mögött a valóságot, érzelmet, elharapott mondatot, lesütött tekintetet. Hogy mosolygok, cukkolok, bíztatok, vagy csak hallgatok és megértek, ha arra van szükség. Hogy kontrollálom magamat, ha valami nem tetszik, hogy átgondolom, miért nem szabad azt mondanom, ami a nyelvemre törne, ha nem tanultam volna meg, hogy miért nem helyes. Hogy miközben vele vagyok, én magam is gyakorlok, és figyelek arra, hogy ne boxzsák, hanem főszereplő legyen inkább egy színpadon.

Mert viszont minden nap ilyen vagyok, azzal, aki így vagy úgy, de fontos nekem. Az energiát, időt, akaratot erre fordítom. Az érzelmi életemre, a tudásom fejlesztésébe, hogy ha úgy döntök, hogy akarok, akkor tudjak is kapcsolódni. Első körben magamat, másodjára őt tisztelve ebben. Mert számomra ez a fontos egy randinál. Hogy minőségi legyen kapcsolódást tekintve. Mert voltam már fényesre pucovált drága autóval randira érkezve, de érzelmileg mégis sivárnak éreztem: Unalmas, személytelen és felszínes volt.

Persze a koszos autó sem egyenlő azzal, hogy minden klappolni fog: Ha úgy koszos valami kívülről, és rendezetlen, hogy egy az egyben a belső igénytelenséget jelenti, az még nagyobb probléma.

Mert egy suttyó, aki minden csak behány, lehasznál, miközben a nőkkel is hasonlóan bán, jobb elbírálást nem fog kapni, mint a gazdag de unalmas.

S végül arra a következtetésre jutottam, hogy úgy érdemes a randikra készülni, ahogy nagy vonalakban a mindennapokban is élünk: Időnként én is lemosom, és rendet is teszek benne, mikor már engem is zavar, vagy ha tudom, mostanában nem kell megrakott poros zsákokat szállítani, és van értelme. De ha épp a kettő között hív el, és mondok igent, akkor nem fogok csak azért plusz melót vállalni, hogy úgy csináljak: Nincs úgy, ahogy van. Mert ez van. Nem érzem szükségét, hogy titkoljam magam és az életvitelem. Mert én minden nap részt veszek benne, ő meg lehet, hogy csak 1-2 randi erejéig. Ha nekem így ok, akkor neki is legyen az. Vagy ha nem, ahhoz is joga van.

Hiszen olyan emberek is vannak, akiknek a mindennapjaik a tiszta életről, a pormentes autóról, a mindig nett külsőről szólnak. Úgy, hogy a belső értékeik is lehetnek még ehhez passzolva elsőosztályúak! És teljesen érthető, ha nem tudnak/nem akarnak mit kezdeni olyannal, aki valahogy nagyon más, mint ők. Teljesen megértem, és rosszul sem érzem magam tőle. Ők olyanok, én meg ilyen vagyok. A tisztelet, amit szerintem megadok nekik épp az, hogy nem titkolom, és nem játszom meg magam. Már az első randi előtt sem. Mert így tudhatják és eldönthetik, kivel állnak szemben.

Engem ugyanis jobban zavarna az, ha x alkalom után azt venném észre, megváltozott.. Nem ilyennek mutatta magát. Nem erről volt szó. Akkor most mi is az igazi? Azt hittem, ilyen vagy, mert ilyennek is mutattad magad. Most pedig egészen már. Mi az igazság? És kezdődhetne egy ellentmondásokra épülő valami.

Ezért nem takarítom le csak azért az autómat, ha randizni megyek. Csak, ha amúgy is úgy esne.

Hiszen ha akarnék, olyan lehetnék én is, mint ők. Lehetne makulátlan autóm, talán nem is egy öreg 25 éves Suzuki. Nem kellene vödörbe kakilni, és ahhoz hordani a fűrészport, meg forrásról csűrölni a vizet. Nem kellene két munkahelyen, de valójában egyen sem dolgoznom, hogy becsülettel fenntartsam magam. Talán egy más világban nem kellene kutatnom olyan dolgokat, amiket más már a családjában megtanul, és természetes számára, nekem pedig nem hogy vágyott, de sokszor inkább ijesztő, és érthetetlen. Talán ők komolyan élnek, terveznek, jövőt építenek, én meg épp csak azon vagyok, hogy egyensúlyba hozzam azt, amiben vagyok. Ők talán családot terveznek, gondoznak, minél több pénzt keresnek, és ahhoz keresnek társat. Én meg itt vagyok, és száguldozok, ugrálgatok egyik helyről, dologról a másikra: Hol erre driftelek a kis koszos kocsival, hol itthon kapom el az aktuális munka végét, hol ebbe a hasznos dologba hallgatok bele, hol valami jegyzetet írok, ha megvilágosodás ér. Hol gyógytornára járok és tervezem a jövőt, hol azt gondolom: Tök felesleges minden, ha nemsokára véget ér.

Harcolok szinte minden nap valamivel: A gyomokkal, a kommentelőkkel, a belső kérdéseimmel: Helyes-e, hogy azt tettem, mondtam, hogy beleálltam, hogy ebbe tettem mindenem, hogy tegnap nőietlen voltam egyeseknek, ma meg túlságosan dögös lettem, és onlyfansre zavarnának. Hogy maradhatnék csendben, élhetnék a net nélkül, hogy befoghatnám azt a nagy büdös pofámat, és abbahagyhatnám a harcot a fene nagy igazságérzetemmel. Mert mégis mit gondolok én magamról?

Hisz játszom itt magam, a szép ruhákban, fülbevalókkal, miközben az autóm úgy néz ki, mint egy hajléktalanszálló? Hogy írom a szép és bölcs szavakat, miközben olyan gyerekes vagyok, hogy árulkodom egy bántalmazó főnökének, mert arra vágytam, hogy az igazság őt is utolérje, és amúgy is káromkodok, mint egy kocsis? Hogy szaladok egy nap három helyre: Takarítani, gyógytornára, és műszakba, miközben viszem magammal az ételt, amit én főztem, a váltás ruhákat, hiszen szeretek csinosban lenni és magamat annak is érezni, és viszem a ballonokat: A víz is kell ugyanis.

Szóval, sokat gondolkodtam ezen. Mi a helyes. Az őszinte, önazonos. Nekem.

És tudom, hogy lemoshatnám az autómat, ha randira megyek. Annyira egyszerűbb volna. Úgy csinálni, mint egy normális ember. Akkor nem tűnne fel, ha megérkezem valahova. Nem virítana messziről: Felgurult valami szerzet a pokolból? És nem gondolkodna azon az illető, aki közelebb jut szárítóval vagy csók reményével hozzá, hogy mi ez az ellentmondás a két dolog között: Csinos lány vs gányos autó. Melyik a valódi énje?

Nem mosom le. Mert mind a kettő én vagyok. Nem játszom meg magam. Ha kedvem tartja, lemosom. Ha nem, marad úgy. És inkább mosolyogva nézem a tekinteteket, akik értetlenkedve próbálják összetenni a képet. És igen, én magam is edződöm ebbe. A megfelelési kényszer legyőzésébe.

Mint itt az oldalon is. Nem értik, olyan sokan nem értik. Hogy mennyi minden fér bele a világba. Nem csak az én 25 éves kis kocsimba, pedig abban is volt már felpakolva sok minden: 3 éve épp az életem nagy része érkezett ide vele. Nem akarok csak ilyen vagy csak olyan lenni. Mi van, ha nemsokára vége szakad? Miről mondjak le, ha egyszer mindegyiket, amit beépítettem az életembe, úgy szeretem? Nem a kocsimosásra gondoltam, nyilván. Hanem minden másra.

Nem jobb, nem rosszabb az, aki lemossa az autóját. Nem jobb, nem rosszabb az, aki nem. Csak más. Más a fontossági sorrend. Tök felesleges elítélni a másikat ezért. Hisz nagy eséllyel nem fogunk egymáséba beülni. Akkor meg nem tök mindegy, milyen?

Ha meg mégis, akkor legyen az a közös prioritás: Milyen a másik ember, mit ad nekem a kapcsolódással? Jól érzem magam vele, vagy azt nézem csak, hogy milyen szép és drága az autó/milyen poros, kupis belül? Mert ha van időd, akaratod ezekre figyelni, akkor nem jó emberrel vagy. Szerintem.

Mert egy jó randi közepétől én már azt nézem, hogy mozog a szája. És vajon mikor fog megcsókolni, és milyen lesz majd. Szerintem legalábbis ez a lényeg.  

 De persze más gondolhatja máshogy.

Hisz kívülről sokan láthatnak engem is, meg az autómat is. De beljebb kerülni.. Na, az viszonylag keveseknek sikerül.

És hogy miért írok mindig magamról? A saját megéléseimről, tapasztalataimról? Miért mindig csak az én a központi lényeg? Mert ebben érzem magam hitelesnek.

Mert amikor a másikat néztem, rájöttem, ugyanúgy fingom sincs róla, mit miért és miként tesz, mint neki rólam. Csak hiszem sokszor, hogy tudom, milyen a másik. De jelenleg épp elég feladat számomra a saját életem és viselkedésem megfejtése, rendezése, hogy csak a saját kormányomat fogjam és a saját utamra figyeljek. De talán egyeseknek tesztvezetésnek, rutin pálya kiegészítésnek ez is megfelel egynek. A blog csupán egy kis útvonal részlet talán egyeseknek. Nekem meg száz hellyel a kocsimosás előtti elfoglaltság.