2022.június 23.

Első reggelemet töltöttem a hegyen.

Tele voltam várakozással, lelkesedéssel, vággyal, és minden ismeretlen volt. A jövő, ami mostanra már a múltam, még nem tudtam, mit hoz.

Ugrottam egy nagyot, 300 km-t költöztem a három jószággal, és egy fürdőszoba és szomszéd nélküli pincébe jöttem. Úgy, hogy se munkám, se biztos jövedelmem, se pasim, se mecénásom nem volt.

Akkor még voltak az itteni barátaim, támasznak, de már ők is a múlt homályában vannak.

De voltak tervek, elképzelések a fejemben, és elképesztő hit a szívemben. Valahogy úgyis mindent megoldok. Erős vagyok, és feltalálom magam. Dolgozni tudok keményen, megtanulom, amit akarok és szükséges, és megélek a jég hátán is, fillérekből. Ezt már ...

Vannak dolgok, amiket ki nem állhatok. Idegesítenek. Kellemetlenek. Macerásak.
Ilyen például az állatszőr idehaza.

Attól, hogy az állataim kinti-bentiek, saját döntés alapján, nem jelenti azt, hogy ez nem jár negatív következményekkel, nem kellemetlen néha ennek kézzel fogható, olykor a levegőben is szálló szőrként megnyilvánuló velejárója.

Biztos van olyan otthon, ahol a kutyák-macskák lakásban való jelenléte a takarítás mellett alig észrevehető, mert olyan a bútorzat, az állatok szőre kezelhető, megy a robot porszívó, vagy valamelyik Gazdi, mondjuk a másik Gazdi nyomására egész nap takarít.

Na, bevallom, itt azért hiába takarítok, nincs olyan területe a lakásnak, pedig csak másfél szoba, ahol szőrmentes terület ...

Szóba jött a női orgazmus ugyanis. Illetve annak hiánya pontosabban

Hogy hallott már róla, de nem tapasztalta. Mert nála minden nőnek sikerült, természetesen.

És mikor jöttem a statisztikákkal, hogy hát a nőknél azért ez nem így van, kutatások, és saját csajos beszélgetések alapján sem.. Akkor csak pislogtunk. Ki tudja rosszul? Ki hazudik?

És nőként be kell, hogy valljam: mi nők.

Ismét csak találkoztam azzal a jelenséggel, amivel egész életemben rendszeresen.

Az elhallgatással, a hamis helyeseléssel, a ráhagyással, a be nem vallott hiányosságokkal. Amit mi nők teszünk gyakran.

Miközben a fiúk gondolnak valamit, magabiztosan, elégedetten kijelentve: Ők aztán mindenkit a csúcsra juttattak, vagy így, vagy úgy. Lehet, hogy ...

Tegnap wc pucolás közben elmélkedtem.

Hogy mennyire eltérő lehet ugyanaz a dolog, más kontextusban..

Mint sokan tudhatjátok, nekem nincs wc-m (se mosdókagylóm, se zuhanyzóm, se fürdőszobám, se vizem..), szóval nem odahaza történt ez. Bérben takarítottam ugyanis.

És arra gondoltam, hogy amúgy én ezt szeretem. Hogy valami csúnya, koszosból szép tiszta lesz. És hogy én vígan ellennék ezzel hosszú távon is, ha amúgy jó sokat keresnék vele. Viszont, a mostaninál olcsóbban nem vállalnám. Pedig otthon ingyen csinálom (a sima takarítást, igaz, kevésbé lelkesen, mint mikor fizetnek érte :D ).

Aztán arra is gondoltam, hogy minden mennyire relatív. Lásd a wc pucolás, takarítás, vagy bármi más.

Magamnak ingyen és bérmentve megteszek ...

Szoknak’ jönni azzal az emberek (leginkább fel nem nőtt, hellyel-közzel a kamaszkorban megragadt mentalitású, többségében hím egyedek) néha azzal, hogy aki nem csinál valamit, az biztosan fél az adott dologtól. Azért nincs pasim, mert félek, ez az aktuális kedvenc mostanság. És elkezd cukkolni vele..

Tudod, mikor kamasz voltál, és nem akartál inni, vagy még többet inni, vagy csak lesz.pni, igent mondani a neked nem kívánatos dologra. Akkor mondogatta a társaság némely tagja, hogy:

• Na miaz, nem mersz?
• Ne fossá!
• Csak ezt az egyet!
• Nem lesz baj!
• Látod, én is megcsináltam!

És mikor azt hiszed, felnőtt életedre ezek kikopnak.. Hát nagyot nézel, mikor újfent eléd kerülnek ezek a típusú emberek. És nem érted, hogy miért ...

Aki pusztít, az nem látta még a fa mögött az erdőt

Munkám végeztével ledőltem a frissen kaszált fűbe.

Fejem megpihent a renden, s a nap felé fordultam, mely így kilenc körül még a fák mögött járt csupán. De néhol átszűrődött, és csiklandozta arcomat. Élvezni akartam, nem elbújni előle.

Gondoltam, meditálok kicsit, úgyis rám fér a lelassulás, pihenés, száradás, mely a munka után jogosan ki is járt.

De alig érte még a testemet a fű, szemem még be sem csukhattam, mikor figyelmemet egy repülő siserehad elragadta. Kivenni őket pontosan, kik voltak ők, nem tudtam, mert szemüvegem maszatos volt már, és gyorsan repültek, s bújkáltak. De mégis ott voltak, teljes erőbedobással. Ágról ágra röpködtek a kismadarak, talán ...

Nem tudom, mikor és hol lett belém kódolva az, hogy nemet mondjak a testi örömökre. Talán, ez így sosem volt tabusítva, szimplán nem volt megismertetve, természetesen kezelve. Szó sem esett róla, tehát nem is létezik. Gondolhattam sokáig. Aztán persze kamaszként a hormonok már játszottak rendesen, és megtettek mindent, hogy a lehetőségekhez képest pótolják a hiányt. Már, ahogy egy lány ezt megtehette: Sokszor inkább fejben, gondolva, álmodozva, félve, pironkodva, mint tettleg a párnák között esetleg.

Nőként vannak szinte tabutémák, viselkedésformák, élethelyzetek, ahol csak azért kell máshogy viselkednek, vélekedned, megnyilvánulnod, mert a társadalom nagy része (amibe a hozzád hasonló visszábbfogott nők is beletartoznak) elvárja ...

Qrva nehéz beszélgetni

(Igen, az alábbi írásban trágár szavak találhatóak. Kérem, akinek zavarja a fülét, ne is olvassa el, mert erre vonatkozó negatív kommenteket olvasni meg én nem akarok. Szóltam, lapozhatsz, vagy a témára reagálhatsz, ám a stílust illetően: maradj csendben.)

Jó ideje foglalkozom önismerettel a saját kis tyúkszaros életemben, de még mindig jönnek elő újabb és újabb árnyalatok, amiken én magam is meglepődök. Tisztában vagyok vele, hogy ezek korábban is ott voltak, csak nekem nem volt rálátásom, érdekeltségem, figyelmem benne. Vagy szimplán nem penderültem olyan tükör elé, ami visszaadta volna azt, amit én is csináltam éppen.

Merthogy bevallom, én abból tanulok legtöbbet és legalaposabban, amit hibázok, ...

Ezt már megbeszéltük (!)

Hallottam a minap. Valóban. Én mégis újra szóba hoztam.

S bizony, elgondolkodtam, mi nők miért rugózunk továbbra is a dolgokon, míg a férfiak miért tudják letenni egyik pillanatról a másikra a dolgot. Mert valljuk be őszintén, ez, ha nem is mindannyiunkra, de sokunkra érvényes: nekünk ez nem megy. És bizonyosan a férfiaknál is van, aki visszatér még a konfliktushoz, feszegetni, de ez a ritkább jelenség.

Nem voltam rest, felismertem gyengeségem, és legjobb barátnőmhöz fordultam segítség ért: te is csinálod, vagy csak én vagyok ilyen? S belemerülve e komoly dilemmába, kezdtünk el együtt gondolkodni rajta. Mert mi nők egymással szinte mindent megbeszélünk. Sokszor. Újra és újra, unásig. Míg minden ...

Kívülről látom olykor magam

Apacsomat simogattam. Eszembe jutott közös életünk néhány mozzanata. A majd 12 év alatt bőven gyűjtöttünk emlékeket, jókat és rosszakat.

Például mikor sétáltunk haza. Egyik kezemmel a biciklit tartottam, szatyrostul, másikkal őt próbáltam tartani, de nagyon nehezen ment. Éjjel volt, a Puskáson jártunk csupán még. Mintha szemlélőként látnám, ahogy haladunk. Egy elszánt dühös lány, meg az őt rángató, többi kutyára ugató nagy barna medvéje. Előtte zavart haza. Blöffölni próbált, fenyegetett, manipulálni, betörni akart. Nem hitte, hogy ez lesz. Hogy inkább nekiindulok, így, minthogy meghunyászkodva ottmaradjak. Vele. Hogy két rossz közül ő a nagyobbik. S merek dönteni, és nekiindulni. Nem ...