Reggel olvastam egy posztot. Egy kedves, bájos hölgy írta, aki szintén egyedül vágott bele a rengetegbe. Csak ő máshol, állatokkal, talán kicsit idősebben. Ő is ír, ha jól emlékszem, talán előttem egy kicsivel indult az ő virtuális oldala is, ilyen téren.

Régebben olvasgattam, de aztán – saját magammal foglalkoztam, és nem éreztem magamban hívást e dolgon változtatni.  

Ma elém került egy írása, és végig futottam rajta. Nem arról szeretnék írni, hogy mi szerepelt benne, mert számomra kevésbé lényeges kérdés. A buszon, a sötétben ülve, a reggelimet majszolva, a gyárba tartva mégis gondolkodni kezdtem. Valamit megérintett, valami ismerőst.

Én is írtam ugyanis hajdanán ilyen stílusban. Sőt, abban írtam igazán sokat. Akkor, ...

A minap munka közben észrevettem magamon egy érdekes jelenséget. Ami nem volt más, mint a zsörtölődés.  Akkor egy pillanatra megálltam, és elgondolkodtam: hát már én is?! Annyi megkeseredett, mérges, negatív ember van, akik utálják a munkájukat, az embereket.. Én belőlem is az lett hirtelen?

Aztán elgondolkodtam azon is, mikor kezdődött, és milyen helyzetekben? S rájöttem, hogy én nem 0-24-ben nyomom, nem mindig, mindenkivel, válogatás nélkül, hanem kvázi okkal. Ami nem más, mint az igazságtalanság. Merthogy amúgy simán van olyan, mikor minden jól, gördülékenyen megy, és noha elfáradok a beszélgetésekben, és még a jó társaságból is menekülnék, de.. Mégsem zsörtölődök. Legfeljebb besokallok.

De mikor azt tapasztalom, hogy ...

Én mindig annyira akarok dolgokat, ami ezért vagy azért fontos nekem. Embert, munkát, eredményt, önigazolást, majd én megmutatom elv alapján. Nem másnak megfelelve, egész egyszerűen magamnak bizonyítva: megy ez nekem.

Lassan rá kell viszont jönnöm, hogy bizonyos helyzetekben ez nem hogy hasznos, hanem egyenesen káros ez: nem másnak, mint nekem.

Harmadik napja nyögök, mert beteg lettem. Annyira akartam hétfőn haladni, csinálni, munkába időben beérni, mindenáron, s jóvá tenni a figyelem zavarból eredő galibámat, hogy bizony meghajtottam magam, mint egy igáslovat a paraszt.. Csatakosra izzadva, testhez tapadó hidegben dideregve délutánra kész is lett a jóslat: ebből baj lesz.

Jött is másnapra az óvatosan kúszó betegség, mely ...

Te hogy leszel ünnepek alatt? Milyen érzésekre, élményekre számítasz?

Boldogságra, békére, nyugalomra, meghittségre, lelassulásra, nevetésre, csendre, kacagásra, izgalmakra?

Ahol, s akikkel leszel, ők tisztelnek, szeretnek, megbecsülnek, elfogadnak, rád figyelnek, meghallgatnak, megölelnek, csillogó szemekkel néznek, rád mosolyognak, évközben is keresnek?

Ha ezt érzed, tapasztalod, akkor számít, hogy ez a családdal, barátokkal, állatokkal vagy akár egymagadban zajlik le? A tükörképedet ne becsüld ám le!

Szerintem nem számít ugyanis. Akár egyedül leszel karácsonykor, akár bárkivel, amíg béke és szeretet van, addig minden van.

Ám, ha megfelelési kényszer, rosszalló tekintetek, dühös legyintések, fintorok, lenéző ...

Ott kezdődött minden. A hóval teli árokban, nagyjából 13 évesen.

Ahogy ketten akartak belerángatni, és lenyomni, ahogy előtte számos alkalomkor megtették már ők és mások is. Sokan bántottak addigra tettlegesen és szóban. Ám, én gyenge voltam, törékeny, és egy szellő elég volt, hogy elessek. Úgy hittem, ennek ez a rendje. Ők irányítanak, én pedig tűrök.

Ám, akkor a semmiből valami felszínre tört. Ahogy az útról az árok alja felé lendültünk, valami kiugrott a mélyből. Nem volt szarva, pengeéles fogsora, se fekete bundája, patája. Nem gonosz volt az, nem fékezhetetlen dög, mi sunyin rejtőzött, várva a pillanatot, mikor támadhat.

De akkor először észleltem ilyen közel magamhoz, s ...

Gyakran megkapom a kérdést, hogy miért nem leszek állandós, miért nem kötök szerződést és állok hadba nyolc órás munkavégzéssel, fixen? Valahol, bárhol, mint egy rendes ember. Hiszen az biztos pont lenne, milyen jó is az.

És tudjátok mit? Az elmúlt két hétben ismétlést kaptam: igaz! Valóban biztos pont lenne a valódi Életem végének! Mert abban a pillanatban, ha ismét belecsúsznék a mókuskerékbe, az 1-2-3 műszakban, több munkahelyen való robotolásba, akkor egy elképesztően rövid idő alatt vágnám el magam – magamtól.

És én ezt nem akarom. Most, így nem.

Engem vígasztal a tudat, hogy csak időleges, olykor egy-két hét húzósabb, mikor szinte nincs szabadnap, és a munka utáni házimunka, kapkodás elkap. De tudom, ...

Mikor táncoltunk, akkor éreztem először bizonyosan azt, ami előtte még csak némelykor sejlett fel, egyes helyzetekben.

Én úgy vágytam arra a fajta táncra, mely már összeolvadás, egybehangolódás, nem pedig tánclépések szigorú követése, esetleg a másik lábára való lépés kikerülése. Mikor nem is veszed észre, milyen zene szól, kik köröznek körülötted, csak a másik csillogó szemét, mosolyát látod, mint egyetlen lényeges részlet. Mikor lassan ringva, egymásba kapaszkodva biztosan érzitek: kellemes szellőben, napsütésben, vagy orkán erejű, viharos szélben is a biztos pont lesz összekapaszkodó tekintetetek, kezetek.

Vágytam erre az érzésre, szépen felöltözve, díszben, remélve, hogy a korábbi sejtések talán csak csalni ...

Mi a hitelesség? Ki a hiteles ember? Melyik szerepkörben lehet ezt elérni, megtartani, benne csődöt nem mondani?

Egyik definíció szerint:  Egy személy megbízhatósága, amely becsületességén és igazmondásán alapszik. (Wikiszótár)

 

Másik: Olyan <személy>, aki a valósághoz híven és csak azt szokta elmondani, amit személyesen tapasztalt; szavahihető, megbízható. (Arcanum.com)

A hitelességről fogalmazni, írni és nyilatkozni nem egyszerű dolog. Legalábbis mióta megpróbáltam, küszködök vele. Ugyanis minden egyes ember annyi szerepkörben él, létezik, melyekben hol saját magának, hol másoknak egyszerre lehet hiteles, s hiteltelen. Minden nézőpont kérdése talán, és a pillanatnyi energiák függvénye.

Hiszen személy ...

Rád borult a fagy.

Nem egyik napról a másikra,

Hiszen jelezte már neked:

Hamarosan itt leszek.

Hűltek az éjjelek, nyúltak a reggelek,

A deres környezet már körbevett.

A meleg nappalok elkoptak,

És a hideg állandó vendég lett.

S nézel körbe az életedben,

Itt van az újabb téli évszak.

Nem érted, hogy történhetett,

Hogy egy újabb év ismét eltelt feletted.

Jön a pihenés, megnyugvás időszaka,

Most vegetálhat: fa, fű, ember, mindenki.

Ki jövőre tavasszal újra éledni akar,

Az most magába szállni tud, már, ha mer.

Te számot adsz az évvel, ha

Közeleg majd a Szilveszter?

Fogadkozol bőszen, mit kezdesz el,

Vagy mivel számolsz el végleg?

Kell év végéig ...

Beszéljünk a közhelyes, és szerintem káros idézetekről, amik keringenek a köznyelvben. Kifejtem, miért.

Most az összetartozás témakörében.

Most olvastam a közösségi médiát pörgetve a legelső mondatot:

„Mert az élet úgyis melletted tartja azt, akit és amit kell.„

És úgy elkapott a zideg, hogy rögtön eszembe is villant egy újabb:

„Mert ha egymásnak lettetek teremtve, akkor az Élet úgyis utánad tolja talicskán.”

Majd már tudatosan kerestem hasonló stílusú, tematikájú kifogást, vágyakozást, kergetett illúziót:

„ Ő az ikerlángom. Nagyon nehéz vele, de majd a következő életünkben boldogok leszünk!”

„Ha két ember összetartozik, a Sors összehozza őket.”

Milyen szépek, kedvesek, inspirálók, nem ...