Kész a kib@szott tepertő

Bocs, ez nem az a bájos, kedves, amcsifeleséges áradó poszt lesz, amiben a főzés, sütés örömeit mesélem el, a rózsaszín porcukros sütemények felett.

Fenéket. Sütöttetek már töpörtyűt?! Mert én eddig egyedül, idehaza nem. Voltam én anno kislányként disznóvágáson, ahol készült. De akkor volt ezer másik munka, eleve kib@szott hosszú volt a nap, és a végére hulla voltam, fene nem emlékezett arra, hogy ez valószínűleg egész nap sült a kondérban.

Igaz, hogy két éve nagyjából az exemmel is sütöttünk, de akkor amúgy is morcos hangulatunkban voltunk már épp, szóval elég lassan és kellemetlenül telt az idő ahhoz, hogy a valószínűleg fél napos sparhelt mellett álldogálás inkább javítson a helyzeten.

Szóval, a lényeg, hogy qrvára nem tudtam ám, mire vállalkozom. Odabent beszéltük a fiúkkal, milyen jó dolog otthon a zsírszalonnából megsütni, akkor lesz töpörtyű is meg zsír is. Én meg imádom a töpit, de nem készen kifizetni, meg amúgy is zsírral főzök, szóval az meg mindig jól jön.

No, volt is eszemben, mikor a hentesnél jártam hétfőn, hogy vegyek valamennyi szalonnát. De nem volt. Sajnos. Gondoltam akkor. Ma délután viszont biztosra vettem már, hogy a védőangyalom, aki amúgy is olyan sokszor van bevetésen, intézte el nekem.

Mikor még aznap elmentem a Lidl-be, na, ott is láttam. De több, mint 2000 volt kilója, nem is kevéssel.. Mondom azért én azt sokallom, s majd utána kérdezek, mennyi is a reális értéke. Hátha sikerül olcsóbban beszerezni, hisz tudjátok, milyen egy kis sóher pics@ is vagyok én.

No. Ott nem vettem. Hazajöttem, illetve egyből az orvoshoz a faluba, teli farháttal, csirkenyakkal, mosott ruhákkal, meg a Lidl-ös bevásárlással, mikor is a doktornő kijelentette: Irány Nagykanizsa, röntgent csináltatni.

Lényeg, hogy a vizsgálat (ahol egy fiatal kis férfi orvos fogadott, amit így félpucéran azért kissé megszeppenve konstatáltam, de gondoltam, biztos látott már csúnyábbat), és a megnyugtató eredmény után csak beugrottam a Pennybe, pedig éreztem, hogy inkább húznom kellene végre haza. De nem, akciós volt a krumpli, csak vegyünk már, hátha az otthoni pincében tárolt saját már túlságosan szottyadt. Nem szeretem ugyanis a ráncos és puhát, ez van.

No, én hülye elkezdtem andalogni, férfi kéz helyett a kosár fekete fülét fogva, húzva. S a minden sor végén végül a hűtőpult elé értem. És bakker, megláttam. Zsírszalonna! És csak 1499 ft kilója!

Na, vegyünk csak, legalább 800 ft-tal olcsóbb, mint amott volt, ennyiért már talán nem átverés.

Kettő dobozzal volt, kétszer másfél kiló. Gyere a mamához, gondoltam, s máris a kosaramba dobtam.

Elégedetten vonultam a kasszához, természetesen vásárolva még ezt-azt, hogy a 6000-es csak beugrok a boltba kör teljesítve legyen.

A szatyor nem volt nálam, mert orvosok közt csak annyi időm volt, hogy becuccoljak a házikóba, kipakolni már esélytelen volt. S mint tudjátok, sóher vagyok, így ottani szatyrot nem véve, elengedve a hölgyhöz illő méltóságteljes járást, kézben halmozva, sajtot ide-oda dugva, egyensúlyozva vonultam ki.

Boldogan, hogy lett zsírszalonna!

Ma délelőtt végre rászántam magam, hogy ideje megcsinálni. Tegnap elment a nap mással, sokat dolgoztam a kertben, főztem is, meg a kulás vödröt is kivittem, gondoltam, elég lesz a feladatokból már aznapra. A mai történések után úgy érzem, jól tettem, hogy nem ugrottam neki este hatkor, mint ahogy átfutott az agyamon, hogy esetleg..

No. Fél 12-kor bontottam fel a csomagokat. Onnan tudom, mert lefényképeztem, tervezve, hogy egy gyors posztot készítek róla, bíztatva, motiválva az embereket, hogy ők is hasonlóra vetemedjenek. Azóta meggondoltam ám magamat, de talán az érzékenyebbje már sejteni kezdte a véget..

Szóval felbontottam, a pincéből felhozott legnagyobb lábasomba fektettem óvatosan, s aláöntve a vizet, amennyit helyesnek gondoltam az általam egyetlen egy megnézett recept után kavargatni kezdtem. Ekkor még izgatottan, elégedetten, arra gondolva, hogy egy órán belül ropogós töpikét csipegethetek. Hhh.. Mekkora naiv, ostoba liba voltam..

Nagyjából az egy óra letelte után ébredtem arra rá, hogy ez hosszabb menet lesz. De álmomban sem gondoltam, hogy ennyire! Kevertem szorgalmasan, a délelőtt kiszaggatott kemény nokedli után egyre fáradtabb jobb karral.. Gondoltam, amíg átkozottul semmit sem csinál, addig keresek valami hasznos egyéb munkát is, hogy ne kezdjek el ideges lenni. Odakint ugyanis hétágra sütött a nap, kerti munkát akartam, erre nesze, bennragadtam. Node jó nagyot tévedtem. Igaz, hogy a zsírja nem akart folyni, meg nem is kezdett sülni, csak úgy hájasan csillogtak a fazékban, ám középen, a rezsó vonalában viszont égni kezdett az alja.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak az egyik lyukam jó.. A másik besz@rt.

Hm. Ez így leírva félreérthető, úgyhogy pontosítok: a rezsónak csak az egyik lapja jó, ráadásul abból is a kisebbik. Ami hát a tizenliteres fazék alatt talán nem túl hatékonyan próbálkozott zsírra fakasztani a három kilónyi tepertőt. Mármint akkor még csak zsírcsimbókok voltak továbbra is, az annyira vágyott töpinek még híre-hamva sem volt.

2,5 óra után kezdett megmutatkozni, hogy lesz egy kis zsír belőle. Olyan két szelet kenyérre való. A harmadik óra után már rotyogott alatta rendesen. Ekkor kezdtem úgy igazán idegesnek látszani, s a barátnőmnek küldött diktálás alapján a hangomon is lehetett hallani.

Mennyi, mennyi munkám lenne, ezt meg itt őrizni kell, mint egy csecsemőt! No, mondom akkor nincs mese, valahogy hasznosítani kell az alkalmat, mert tényleg megőrülök a tehetetlenségtől.

El nem mehetek, mert kajak elfelejtem, és az a sok minden, amit már rááldoztam, kárba megy.

Jó. Akkor jöjjön csak a laptop, majd elintézzük végre a két dolgot, amit már így is halogattam ezerrel.

Az ügyfélkapu + regisztrációt, és a kötelező gépjárműbiztosítás kalkulációját. Nem emlékszem, melyikkel kezdtem, mert mind a kettőtől ideges lettem. Amúgy nem szoktam idegbeteg lenni, csak ha az élő vagy élettelen dolgok okot adnak rá..

A negyedik óra végére elintéztem mind a kettőt, legyen elég annyi. Szegény laptoptól meg ne felejtsek el bocsánatot kérni, szóljatok rám! Nem bántottam tettlegesen, tudjátok, sóher vagyok. De mondtam neki, jajj, annyira, hogy Api inkább bevonult a szobába. Merthogy nyitva volt ám az ajtó, hisz nehogy már bebüdösítsek, gondoltam egész jó idő van, bunda zokni van rajtam, az egy óra alatt, míg készen lesz a töpike, simán kibírom. F@sz se gondolta, hogy anorákot kellene felvenni, mert több, mint négy óráig sül majd!!

Mire végeztem a feladatokkal, és a lelkem megnyugodott, hogy ezt is befejeztem végül, szokásomhoz híven nem a határidő lejárta napján, úgy itéltem meg, hogy a fazékban úszkáló barnaságok, amikre hiába haragszom, azért sz@rnak mégsem hívom – elkészültek.

Mikor az exemmel csináltuk, neki volt ilyen kétfüles kinyomója, azzal készítettük. Mármint ő. Én csak tartottam az ezt meg azt. Nem, nem azt, annyira azért én sem vagyok vérmes, hogy a zsíros bödön és a forró edények veszélye közben csináljam!

No. Nekem viszont ilyenem nincs, szóval rögtönözni kellett. Először, én naiv, fakanállal akartam kinyomkodni. Mikor két másodperc után rájöttem, hogy így újabb négy óra várna rám, aminek köszönhetően egy munkanapnyit áldoznék a töpörtyűnek, más eszköz után néztem. Ahh, a krumplinyomó! Jó lesz az. Igaz, hogy hullámos, nagyobb a lyuka, mint amit használtunk, de a célnak talán megfelel. S el is telt cirka fél óra, és a leszűrt, kinyomkodott töpikék a nagy fehér tálban pihentek. Azt hagyjuk is, hogy még eközben is szivatva voltam, zsírsugárral fröcskölve nyakon, szemen.. S nem volt sehol egy paraszt gyerek, aki menő, márkás parfüm helyett követhette volna a zsír szagát, egészen le az utolsó foltig. A nagy edényből kiöntöttem a kicsit hűlt zsírt, pont beleférve a két elővett edénybe. Nem vagyok vallásos, de egy imát elmormoltam, hogy csak lejöjjön az aljáról az, ami odaégett.. Elegem volt, úgyhogy otthagytam gondolkodni, őt meg a rezsót, beszéljék meg egymással, melyik repül a háztól páros füllel, lyukkal..

Jó sok só, utolsó mosogatások, és többszöri macskaellenőrzés után takarodót fújtam, egyenesen ki a házból. Miközben a kutyákkal a ház előtt játszottam, majd a száraz füvet mulcsolni kaszáltam, már csak azon imádkoztam, hogy remélem Hopi végül nem bújt el odabent valahova sunyin, mert akkor baj lesz. Nem csak azért, mert eszik a kincsemből, a tepertőből, hanem mert olyan okádást fog rendezni, a nemrég visszatett szépséges szőnyegemre, amire legutóbb is kidobta a taccsot, hogy itt abban a pillanatban armageddon lesz, ha bekövetkezik.

Szerencsére nagy nehezen előfutott a semmiből, és sötétedésig pótoltam az elröppent.. Elégetett időt, s a kertben voltam.  

Nem mondom, hogy soha többet nem készítek töpörtőt, mert hazudni nem akarok. Volt már a rövidke életem során egyszer-kétszer, amire azt mondtam, biztos, hogy nem fogom megcsinálni soha.. Erre mégiscsak jött egy rimánkodó valaki, egy helyzet, aztán mégiscsak megtettem azt, amire korábban nemet mondtam. Mindenesetre hiába lett qrva finom, hagymával és amúgy a fagyasztóból kivett szerintem tavalyi kenyérrel (mármint a kenyér tök fagyasztó szagú, fura, úgyhogy csak körbe rágtam, és inkább lemegyek holnap a boltba újért..), de nem nagyon érzek vágyat rá, hogy az újabb 32 évig, amit eddig egyedül történő töpörtő sütés nélkül megéltem, duplázzak.

A szülés élménye is megszépül elvileg, legalábbis a legtöbb anya ezt mondja. Így esetleg, minimális esély lehet arra is, hogy idővel ez a trauma is enyhülni fog. De alapozni erre nem fogok.

Persze, mondhatjátok, hogy ejj, de legalább jó árban lett jó kis mennyiség ebből is, meg abból is. De ha mindent összeszámolok, nem vagyok benne biztos, hogy ez a buli nem milliomosoknak lenne való.. Ráadásul az a baj, hogy sejtésem szerint, ha hétvégén megkérdezitek, van-e még belőle, akkor azt kell majd finomkodva, pironkodva válaszolnom, hogy Hihi, már két napja elfogyott. Mind? Mind. Hiszen csak nagyjából egy kiló volt.. :D Mi az a #hegyilánynak??!

Szóval sóher vagyok, meg megcsinálok sok mindent, amire én is képes vagyok. De vannak dolgok, amiket lehet, hogy többet nem akarok. Lehet, hogy jobban járok, ha megveszem azt a marék tepertőt, amit kétszeri evésre megeszek, meg azt a két liter zsírt is, ami ebből kijött, ingem-gatyám ráköltése nélkül megvehetem.

Ezért kerül sokba az, amit háznál, vagy a kistermelőnél veszünk. Mert nem csak az alapanyagot, hanem a rááldozott energiát, időt is meg kell fizetni.

Most meg amíg el nem fogy, tarthatom széfben, nehogy most törjön be valaki, vagy Hopi, a nagy kajalopó el ne csenje, mert akkor meg azt olvashajtátok a következő posztban, hogy nyársa húzva húst sütök a minuszokban..

Ja, és ezek után majd ti eldöntitek, hogy akartok-e sütni töpörtőt. Ha nincs elég bajotok az életben, vagy az öngyilkosságotok előtt még egy megerősítést vártok, akkor csináljátok..

Mindenesetre úgy érzem, gasztroblogger nem leszek..

U.i.:

A borítóképet a gyermekkor filterével készítettem. Mert akkor még csak zabálni kellett, nem pedig dolgozni vele. Meg megvenni a boltban. Meg hazacipelni. Meg kifizetni a villanyszámlát a rezsó után. Na mindegy. Jó étvágyat nekem!