Mi a hitelesség? Ki a hiteles ember? Melyik szerepkörben lehet ezt elérni, megtartani, benne csődöt nem mondani?

Egyik definíció szerint:  Egy személy megbízhatósága, amely becsületességén és igazmondásán alapszik. (Wikiszótár)

 

Másik: Olyan <személy>, aki a valósághoz híven és csak azt szokta elmondani, amit személyesen tapasztalt; szavahihető, megbízható. (Arcanum.com)

A hitelességről fogalmazni, írni és nyilatkozni nem egyszerű dolog. Legalábbis mióta megpróbáltam, küszködök vele. Ugyanis minden egyes ember annyi szerepkörben él, létezik, melyekben hol saját magának, hol másoknak egyszerre lehet hiteles, s hiteltelen. Minden nézőpont kérdése talán, és a pillanatnyi energiák függvénye.

Hiszen személy szerint az alábbi szerepeket viselem: én, ember, nő, barát, gyermek, testvér, munkavállaló, blogger, ismerkedő társ, sofőr, kertész, gazdi, vásárló, tartalomgyártó, tartalomfogyasztó. De lehetek valakinek vetélytárs, ex, irritáló ember, vágyott nő, szomszéd, alkalmazott, munkatárs, utastárs, példakép, ellentét, miegymás.

Amiben én hitelesnek, önazonosnak érzem magam, talán a másik oldalon pont az ellenkezőjét vélik rólam.

Nő vagyok, aki megéli az energiákat, szépítkezik, szép ruhába öltözik, és elpirul, ha megdícséri az, aki tetszik neki. Miközben olykor káromkodok, gumicsizmában járok, és férfiakat szégyenítő akarattal vívom ki a sikereimet. 

A családosok közül egyesek azt gondolják, hiteltelen az önismeretem, életem, csak mert férfi és gyermek nélkül élvezem a jelenem. Holott csak a személyiségem jelenleg így egészséges és elégedett.

Testvéreimmel keveset beszélek, mert közös pont, mély beszélgetések hiánya áll fenn, s inkább távolról szeretem őket, minthogy közelről konfliktusokba keveredjünk bele feleslegesen.

Szerintem őszintén és korrekten közlöm, mit kínálok, s mit kérek egy kapcsolódástól, miközben a túloldalon az udvarló pislogva néz: az őszinteséggel nem tud mit kezdeni.

Írok, beszélek saját véleményről, megélésről, gondolatvilágról, miközben egyesek az én cipőmben nem jártak még sosem, így értetlenül fogadják alkalomadtán, és fennhangon közlik: így biztos nem történhetett, rossz következtetést vontam le, s a megélésem könnyen érvénytelenítve lehet.

Megteszem becsülettel, ami rám van bízva a munkahelyen, de egy mozdulattal sem csinálom más helyett, ami az ő dolga. Aki helyett nem dolgozom, annak talán lusta és akaratos vagyok.

Tanulok a háttérben olyan dolgokról, amik engem érdekelnek, és látom benne a jövőmet. Már van, amiben többet tudok, mint egyesek a környezetemben, de még kevesebbet, mint ami elismerést váltana ki azokból, akik már ott vannak, ahova én magam is vágyok. Gyakorlás nélkül viszont fejlődni sem lehet. S ha abbahagyom, el sem érem, amit elterveztem.

Rossz barát vagyok akkor, mikor kizárom az életemből azt, aki rossz hatással van rám, és szárnyalás helyett a mélybe húz? A nemet mondással megbántás lesz könnyen, ezt tudjuk. Hiteltelen leszek az ő szemében ezzel, csak mert nem áldozom fel a lelkem az elvakultság oltárán?

Attól, hogy nincs gyermekem, még nem tudom hitelesen megfogalmazni, milyen a káros, elnyomó, bántó nevelés? Akkor sem, ha volt már részem benne gyerekként, vagy látom azt, amit mások hibáznak, s ami alapján önálló véleményem lehetne?

Hiteltelen egy ember, aki egyedül él, sok éves házasság nélkül a kapcsolatokat illetően? Miközben számos alkalomkor próbálkozott, igyekezett, energiát és időt fektetett bele? De belátva a muszájt: inkább nemet mondott? S a társadalom által elvárt életút helyett, melyben ezrek boldogtalanul vegetálnak, kilép ebből, és új utat kutat? 

Attól hiteles valaki, hogy visel olyan szerepeket, amit a társadalom, a családi és ismerősi kör rákényszerített, birtokolja azokat az értékeket, melyekkel elmondhatja: nekem meg van mindenem?

De közben nem boldog, nem elégedett, teste-lelke beteg, szeme nem csillog, szelleme nem szárnyal, és csak hétről hétre vegetál? Másban keresi a hibát, stresszt levezet beszólással, piával vagy pletykálással? Hirdeti a boldog házasságot, miközben alig várja a lehetőséget, hogy kettesben maradjon a szeretőjével? A gyermekei nem szerelem gyümölcsei, és önálló, szeretettel, odafigyeléssel nevelt kis emberek, hanem a kapcsolat megmentői, anyagi biztonsága zálogai, a külvilág felé mutatható büszkeségei? Miközben a telefont hamarabb és többet nyomkodja, mint a gyermeke hátát simogassa?

Aki sikeres a szakmájában, az feltétlenül jó a házasságban, családban, vagy akár más alá-fölé rendeltségi viszonyban? Aki gazdag és befolyásos, az sosem bunkó a pincérrel? Véletlenül terjedt el a pletyka, hogy aki lesötétített, benga autóval jár, az nem biztos, hogy becsületes munkával kereste meg az árát?

Aki spiri guru, tanító, annak nincsen kétes gondolata, rosszindulatú megnyilvánulása, becsmérlő pillantása? Vagy csak van annyi esze, hogy megtartja azoknak, akiknél nem sérül annyira a felépített álarca?

Van olyan, hogy egy ember teljesen kerek? Minden szerepkörében becsületes, kedves, előzékeny, tökéletes?

Olykor ugyanis lesz, mikor kibillen a legtisztább szándékú ember is. Vagy, nem is akarja magát szentnek képzelni, előadni, mindenki felett két méterrel lebegni.. Mert a földön járva inkább vegyülne: ilyen is, olyan is vagyok, sokszor attól függően, ki van a másik oldalon.

Szerintem ott kezdődik a hiteles ember, aki nem akar magáról egy tökéletes álarcot felépíteni, és azt a nagyközönségnek mutogatni. Megelőzve a kérdéseket, hogy mi jogon mer ezt vagy azt tenni? Nincs hozzá tapasztalata, szaktudása, és önmagában is: mit merészel véleményt formálni bármilyen őt érintő dologról?

A hitelesség pedig ott kezdődik, hogyan látom én saját magamat. Miben érzem azt, hogy nyomás, feszítő érzés van, amit a belső hangom alapján talán jobban is csinálhattam volna. Hibázni ugyanis ér. Saját és mások kárára is olykor. Mert aki hibázik, az legalább csinálja.

Én utólag visszagondolva kivétel nélkül láttam, hol nem volt hiteles és őszinte az a kijelentésem, hogy:

Jól vagyok, köszönöm. Nem kérek többet, elég volt. Szívesen látnálak, csak hát.. Persze, te is hiányoztál. Jó ember ő, csak hát nehéz vele. Meg akartam csinálni, csak.., Nem leszek őszinte vele, mert.., Kivárom a megfelelő alkalmat, ha.., Minek újra próbálkozni, mikor.., Nem félek a kudarctól.., Képes lennék rá, ha akarnám, Szeretem őt, de.., Egyet értek, csak.., Legyen úgy, ahogy te akartad.., Persze, nem gond.., Máskor is, ha gondolod..,

Én attól tartom hitelesnek magam, hogy merem vállalni azt, amit gondolok. Azzal az eshetőséggel is, hogy később lehet megbánom, máshogy gondolom, vagy újratervezek dolgokat. Ám a mostban az az erő hajt, hogy hiszek benne. Hiszek abban, hogy így helyes, így szolgálja a boldogságomat, sikeremet. Hogy a tőlem telhetőt megtettem, hogy felelősséget vállalok a döntésemért, hibáimért, szavaimért. Hogy önazonosságra törekszem akkor is, ha az csak nekem számít annak, s lesznek, akik épp emiatt a döntésemért, cselekvésemért elítélnek.

Mert minden szerepköre akkor lehet színes, élettel teli, boldog és másnak is hasznos egy embernek, ha a fő szerep, az: Én rendben van. És ezt soha senki nem fogja tudni rajtad kívül megítélni hitelesen.

Te, a most általad viselt szerepekben mennyire érzed magad hitelesnek?

Van, amelyikről foszladozik a máz, vagy csillog-villog, mint a szemed, mikor nap végén a tükörbe nézel?  

ZalaiZug - Dia

A kép forrása: Pixabay