Élni volna jó

Reggel madárfüttyre lassan nyújtózva felébredni, a városi hangokat jó messzire hátrahagyni. Nyitott ablakkal és kapuval egész nap biztonságban lenni, a kószáló idegent is kedves intéssel köszönteni.

Kertben szedett friss salátával, tyúkjaink alól gyűjött sárga tojással a reggelit elkölteni, ropogós meleg kenyérrel az élet nedvét magunkba tunkolni.

Kutyánk, macskánk, nyuszink, szamarunk, bármilyen állatunk fényes bundáját naponta százszor simítani, az elröppenő szép madarakat minden egyes alkalommal megcsodálni.

Minden virágunk illatát, megosztva kedves méheinkkel, naponta illatoznánk, friss csokorral kedvesünk szívét dobbantanánk.

Minden nap beosztva kicsit gazolni, seperni, kalapálni, tésztát gyúrni, főzni, de kitartóan egy kicsit tenni, dolgozva a fejlődésért, mi megtart és előrevisz egy teljesebb életért.

Ám nem elfelejtve pitypangtermést fújni, a távcsőbe belenézni, barátokkal értékes időt tölteni, igazi könyvet fogva füvön fekve henyélni, némely este csillagokat figyelve egy pohár bort elkortyolni.

Régvolt, átmulatott éjszakák, randik hadát belátással lezárni, a céltalan lebegés helyett egy igazi Társsal, Férjjel, Apával mély gyökeret növeszteni, egy huncut gyermek után kacagva szaladni.

Sokáig tartott, mire fejemben a sok kavargó gondolat végül termést hozott, de vígasztal a tudat, hogy a Himalája virágnak ehhez 400 év kell várnia, úgyhogy olyan nagyon elkésve talán- én sem vagyok.

Nekem csak 30 kellett ehhez, és tudom, hogy még kétszer ennyim hátra lehet. Emiatt is sürgős, hogy elkezdjem öntözni lelkemet, s e híres napfordulón új Térbe ültetem át életem, hogy virágom a teremtő Földből napról napra éltessem.

S mikor lehullnak szirmaim, legyen az ma, holnap vagy 2083-ban, magam után így vagy úgy, de jót hagyjak. S akkor majd a Földbe került részeimmel meghálálhatom a sok jót, melyet a Teremtő ez idő alatt nekem adott.

Addig is ültetem az égig érő mályvát, locsolom a paradicsomot, és várom azt a csokor virágot.