Mi a hitelesség? Ki a hiteles ember? Melyik szerepkörben lehet ezt elérni, megtartani, benne csődöt nem mondani?

Egyik definíció szerint:  Egy személy megbízhatósága, amely becsületességén és igazmondásán alapszik. (Wikiszótár)

 

Másik: Olyan <személy>, aki a valósághoz híven és csak azt szokta elmondani, amit személyesen tapasztalt; szavahihető, megbízható. (Arcanum.com)

A hitelességről fogalmazni, írni és nyilatkozni nem egyszerű dolog. Legalábbis mióta megpróbáltam, küszködök vele. Ugyanis minden egyes ember annyi szerepkörben él, létezik, melyekben hol saját magának, hol másoknak egyszerre lehet hiteles, s hiteltelen. Minden nézőpont kérdése talán, és a pillanatnyi energiák függvénye.

Hiszen személy ...

Rád borult a fagy.

Nem egyik napról a másikra,

Hiszen jelezte már neked:

Hamarosan itt leszek.

Hűltek az éjjelek, nyúltak a reggelek,

A deres környezet már körbevett.

A meleg nappalok elkoptak,

És a hideg állandó vendég lett.

S nézel körbe az életedben,

Itt van az újabb téli évszak.

Nem érted, hogy történhetett,

Hogy egy újabb év ismét eltelt feletted.

Jön a pihenés, megnyugvás időszaka,

Most vegetálhat: fa, fű, ember, mindenki.

Ki jövőre tavasszal újra éledni akar,

Az most magába szállni tud, már, ha mer.

Te számot adsz az évvel, ha

Közeleg majd a Szilveszter?

Fogadkozol bőszen, mit kezdesz el,

Vagy mivel számolsz el végleg?

Kell év végéig ...

Beszéljünk a közhelyes, és szerintem káros idézetekről, amik keringenek a köznyelvben. Kifejtem, miért.

Most az összetartozás témakörében.

Most olvastam a közösségi médiát pörgetve a legelső mondatot:

„Mert az élet úgyis melletted tartja azt, akit és amit kell.„

És úgy elkapott a zideg, hogy rögtön eszembe is villant egy újabb:

„Mert ha egymásnak lettetek teremtve, akkor az Élet úgyis utánad tolja talicskán.”

Majd már tudatosan kerestem hasonló stílusú, tematikájú kifogást, vágyakozást, kergetett illúziót:

„ Ő az ikerlángom. Nagyon nehéz vele, de majd a következő életünkben boldogok leszünk!”

„Ha két ember összetartozik, a Sors összehozza őket.”

Milyen szépek, kedvesek, inspirálók, nem ...

Tegnap voltam egy előadáson. Egyedül.

Legszélére vettem jegyet, ott szeretek ülni. Utálom ugyanis, mikor fel kell állítanom az embereket, hogy helyet foglaljak. Mondjuk, van olyan közeg, ahol ez egyáltalán nem okoz problémát, és két lábra sem kell állniuk ahhoz, hogy ez megtörténjen.., de hát egy művelődési ház nem az a közeg, ahol ez megvalósulhatna. Még az én élénk fantáziálásaim közepette sem.

Szóval. Legszéle. Balra mellém ült egy idősebb, nyugdíjas korú hölgy. Szintén egyedül. Lett volna egy harmadik nő, jó negyvenes, aki harmadikként lehetett volna egyedül, de végül nem mászott be rajtunk keresztül, volt még hely, leült elénk.

Ezt csak így megjegyzem, nem kapcsolódik a további tartalomhoz. Csak érdekes volt a ...

Mikor a barátnődet hallgatod e miatt, nem lehetsz pártatlan.

Hiszen be vagy vonva, és ha nem vagy érzelmileg erősen felépítve, összerakva, talán fel sem fogod, mekkora súlya van ezeknek napjainkban. Ezért mesélek én most erről, hátha úgy közelíteni tudjuk egymás oldalát, hogy legközelebb ne szakításhoz vezessen esetleg az ilyen, hanem konstruktív vitához, ahol mindkét fél érdeke érvényesülni tud, a fájdalom maradandó érzése nélkül.

Mert olyan világot élünk, ahol ezek léteznek, nem dughatjuk a fejünket a homokba, itt vannak a hétköznapjainkban.

Egyeseket egyáltalán nem zavar, mások a gödör aljába esnek le, ha ezeket átélik.

Úgy gondolom, amíg a két kapcsolódásban szereplő ember egyként gondolkodik, és beszélni ...

Ismerős mondat, igaz? Mint mondó, és mint halló fél, egyaránt hallhattad.

Mostanában többször is volt szerencsém, többféle szituációban is találkozni e bűvös mondattal. Gondoltam, merengenék rajta egy sort, s erre invitállak benneteket is e néhány percben. Nyomás, hibáztatás helyett csak beszéljünk róla, anélkül, hogy megmondanám, mit csinálj ahelyett, hogy kimondanád egy vita során ezt a pajzsként használt mondatot.

Mivel nem vagyok szakember, csak magára figyelő átlagember, így a magam nevében írok a továbbiakban leginkább. Te behelyettesítheted a saját igazad, meggyőződésed, egyetérthetsz vagy ellenezheted. A lényeg, és a siker ...

Szeretem, mikor nevetnek mellettem az emberek

Mikor az addig komoly, feszült arcból egy mosoly

Indul útnak, akár égen a hullócsillag, úgy ragyog

Fel olykor ritkaság számban egyeseknek.

S mikor én okozom ezt, dicsőséget érzek

Valahogy úgy, ahogy egy kisgyermek,

Mikor valami ügyeset tesz, s örömujjongást kap.

Ilyen jutalom számomra is, ha valaki nevet,

Vidámabb lesz, ha csak egy percre is, de általam.

Lehet addig tart csupán, míg lép néhányat,

De a kölcsönös örömérzés emléke megmarad.

És legközelebb már talán eleve mosollyal fogad,

S a komoly, rideg álarcot előttem  szép lassan elfelejti.

Hol húzódik a határ az egyéni tapasztalás, a saját valóság, a hangoztatott igazság és a másik oldal között?

Született egy viccnek szánt poszt, igaziból több is, mely alatt egyesek parázs vitába kezdtek. S látom, újfent meglepődve, mennyire más egy-egy ember valósága, mint a másik társa tapasztalása.

Egy ATM készpénzfelvételi limitjén, egy Lidl-es kandallóventilátoron, egy boldogság mentalitáson, és sok egyéb apróságon képesek úgy összekülönbözni, mintha bizony életünk legfontosabb dolga volna.

S a probléma még csak nem is azon van, ha elmondja egyik, hogy neki csak ekkora volt a maximum limit, többet nem adott ki a gép, vagy hogy a számítást és meleg áramlást nem teljesítette a fémből készült ketyere, ...

Előre szeretném leszögezni, ez az én egyéni, saját véleményem.

Valami miatt, ha az ember általánosít, azt sem szeretik sokan. Mondjuk, azt meg még kevésbé, ha valaki ki meri mondani és nyilvánítani a saját véleményét. Na, ezért teszem inkább ezt. 

Azt hiszem, mikor magamról és néhány nézőpontomról írok, sokan magukra ismernek esetleg, akik viszont nem merik, akarják megtenni, velem ellentétben. De ha néhány dologról, amik létező jelenségek ma Magyarországon, nyilvánosan beszélünk, elég sokan, elég gyakran, és elég nagy nyomatékkal, akkor talán egy nap ezekben érdemi változás is lehet.

Mert ma, hazánkban nagyon sok nő nem akar szülni. Aminek oka van. És ha ezekre végre tényleges intézkedésekkel, megoldásokkal, ...

Úristen, úristen! Írt! Ő írt! Ezt nem hiszem el!

Szinte kiáltottam önkívületi állapotban, a boldogság és a megdöbbenés keverékével. Többször is ellenőriznem kellett, hogy a komment tényleg tőle érkezett-e, nem pedig egy álprofilról.

Nem is emlékszem, hogy akkoriban mikor ért utoljára ilyen öröm, érzelem hullám. Vagy ért-e egyáltalán? Át tudta-e valami szakítani a magamra húzott semlegesség burkát, vagy visszapattant rólam, a rossztól kezdve így az öröm is? Igen. Azt hiszem, nem volt akkoriban más, ami ezen lendített volna. Jó taktika volt, életben tartott a nehéz időkben.

14 éves voltam, épp elkezdtem a középiskolát. Kislány voltam még, aki még csak belecsúsztatta a lábát az életbe. Akkoriban kezdődött el ...