Végetérőben a legszebb éveim

Tegnap jutottam erre a felismerésre. Épp a lábtornán voltam túl, fürödtem, és olvastam egy üzenet részletet: Az öncélúságról, a hedonizmusról volt szó benne. És átsuhant a fejemen a gondolat: A hedonizmus egy visszafogott változatával miért lenne baj? Az öncélúság, ha nem árt másoknak, miért pejoratív?

Aztán arra is gondoltam, hogy lehet, csak magamat akarom felmenteni, mint épp erre készülőt.

S ekkor jött a felismerés: Nekem a legszebb éveim épp véget érnek. Múlt időben kell használnom, vagy nyerhetek még párat esetleg, hogy jelen időben is szóba kerülhessen?

És persze, tudom, hogy az ember találhat magának hivatást, élet értelmét, és betegen, rossz állapotban is éldegélhet, hol ...

Túl sokat agyalsz a semmin!

Kevesebbet kellene gondolkodnod!

Kapom meg ezeket a mondatokat. Kommentelőktől, ismeretlenektől, vagy néha a pasiktól, akikkel ismerkedem.

Régebben még elbizonytalanodtam: Igazuk lenne? Feleslegesen elmélkedem, gondolkodom, rendezgetem a dolgaimat az agyamban? A kérdések, amik születnek, formálódnak, elém kerülnek válasz nélkül kellene, hogy maradjanak? S a megoldások, felismerések, amik tekervényes bányászattal, vagy épp a semmiből érkező villámcsapással fogannak meg bennem, azok feleslegesek? Nem kellenek? Ki kellene ürítenem az agyamat, érzéseimet, és csak úgy lenni, vanni, vegetálni, robotolni, mint más? Akkor majd a problémák, megoldandó feladatok is megszűnnek? Elmúlnak? A nagy semmitől majd ...

Az egyik kedves patreonos tagom kérdezte, még annak idején. És a válasz elmaradt erre. Gondoltam, ideje pótolni ezt is. Mostanában ugyanis van, hogy ér tapasztalat ebben, és bevallom: Nem csak észreveszem, hanem mulatok is rajta olykor.

Őszintén szólva, én sokáig nem voltam ebben igazán érintett. Se így, se úgy. Manapság is csak futólag. Mert épp annyira voltam mindig átlagos, külsőt és belső értékeket-okosságot illetően is, hogy ne szúrjam a többiek szemét, de azért teljesen elnyomni sem tudtak, mert látható volt, hogy akad a felszín alatt muníció. A viselkedésem pedig, pláne, amíg szende és visszafogottnak mutatkozott, nem keltett ellenségeskedést. Újabban már akadnak fitymálló, maró tekintetek, itt-ott nőktől érkező negatív, ...

Nem akarunk gyakorolni.

Mindent mindig elsőre akarunk tudni.

Jól, tökéletesen és sikeresen űzni.

Nagy pénzt, jó nőt, sikeres karriert, tökéletes gyerekeket szakítani.

Egyből sikerüljön. A kudarccal foglalkozni se kelljen.

Ha mégis elénk sodorja az élet a jelenséget, emeljük és mossunk kezeinket: Nem megy.

Hát elsőre, másodjára nem sikerült. Vége. Ehhez kevés vagyok.

Inkább másra tesszük a fókuszt. Vissza, előre, széltében, mindegy, csak ne arra, amit kipróbáltunk, akartuk, de mégsem megy. Pedig a másikért annak idején szintén tanultunk, harcoltunk, legfeljebb valahogy könnyebben ment, vagy korán kezdtük, és még nem volt annyi hátráltató tapasztalatunk.

De felnőttként beismerni: Nem megy.. Az megy.

De hogy ...

Álmodtam.

Minden nap szoktam, csak nem mindenre emlékszem, és nem is ad mindegyik megoldást, választ a kimondott vagy el nem hangzott kérdésekre.

Ma úgy ébredtem, hogy rendbe rakott nekem valamit a tegnap éjjeli.

Azt álmodtam, hogy egy megbeszélésen voltam, a nagyokkal. Ahol én csak kis halként, újoncként szerepeltem. Média közeg volt, újságíróként rovatot tárgyaltunk. Kussolnom illett volna, ám én bátran beszélni kezdtem. Javasoltam, akartam, lelkes voltam. Egyikük, egy szép vörös hajú hölgy nézett is rám meglepődve, és fitymálva jelezte: Azzal törődjek, ami a dolgom, s amit megkapok majd feladatként. Ne gondolkodjak, ne diktáljak, mert majd azt ők tudják. Ránéztem a főnökasszonyra. Ő csak némán nézett, és állást nem ...

Kényes téma: a követési lista  és a közösségi médiás tevékenységek.

Beszélnék róla, mint sokszor tabu téma, és mint nekem most nem igazán aktuális probléma. Mert ha ez előkerül előbb-utóbb, ritkán szokott asszertív, felnőttekhez méltó kommunikáció indulni róla. Ha a csúnya beszéd miatt nem számít persze annak az, hogy: Ki ez a qrva ? Látom megint ott a neve alatt a szivecskéd.. És ehhez hasonló, bővített változatai.

Na, ki hallotta már ezt vagy ilyesmit? Akár a saját szájából elhangozva? Fel a kezeket. :D

Arra gondoltam, hogy edukációra használnám a statisztikát: a jelen lévő sok férfit, aki követni kezdett. Legyen már értelme, ha így alakult. Mintegy elmagyarázva, bepillantást engedve a női lélek sötét ...

Van a kialakuló kapcsolódásoknak (direkt nem kapcsolatot írtam) egy kezdeti, kényes szakasza. Merthogy ahány ember, annyi ismerkedési folyamat lehet, a maga igényeivel, szabályaival. Van, aki első randira is úgy megy, hogy házastársat keres, és van, aki hetekig-hónapokig majd meglátjuk, mi alakul elvével lebeg. És azt gondolom, ezek két véglete, és minden, ami ezek között helyet kap, érthető, jogos és lehetséges.

Pláne, ha le van mindkét fél részéről kommunikálva, ki mit szeretne, mik a célok, lehetőségek és elképzelések.

Na de az elején még ritkán tudni, mit hoz a jövő. Ismerkedünk, tapogatózunk, figyeljük a másikat és magunkat is. Sokasodnak a beszélgetések, a találkák, de még esetleg nincs cimkézve, mibe is csöppentünk ...

Az elmúlt két napban a tiktokon, instán elém dobál bizonyos videókat a rendszer. Most már szinte rendszeresen. Naná, mert megkövülve, lefagyva, sokkot kapva nézem végig mindet, többször is. Így még többet mutat.

Ezek külföldi videók, melyben kék/rózsaszín lufikat, konfettiket, stb lőnek el, felfedve ezzel a születendő baba nemét. Ez a család előtt, izgatottan, felvételeket készítve történik meg. Alapesetben idehaza kevésbé szokás ez, mert a szülők itt hamarabb tudják már a baba nemét, mint ott. Ott viszont elég nagy gyakorlata, jelentősége van. A szülőknek is.

Főszereplői ezeknek: az állapotos Anyuka, az Apuka. Az ő nagy pillanatuk alapesetben, még ha a család előtt történik is. Hiszen együtt örülni remek dolog, nem?

...

Szoktátok mondani, hogy mindig a negatívra reagálok, hogy a kreténeket posztolom, satöbbi.

Igen, így van.

Ennek több oka is van.

Mert az ember természetes működése, hogy a negatívat veszi előre. A túlélés szempontjából mindig is ez volt a célravezetőbb. A rosszat észrevenni, megoldani, és legyőzni. Akkor lehet előre menni. Nem szándékozom ezen változtatni, mert nekem így jó. Okkal állok bele abba, amibe akarok. És okkal hallgatok arról, amiről így még csak nem is tudtok.

Másrészt elég maximalista vagyok, így a jót én alapnak veszem. Magamat és másokat illetően is, ezért nem szokásom nagyon hangsúlyozni. Ez nem azt jelenti, hogy nem dícsérek, nem ismerek el embereket vagy dolgokat, mert pontosan tudom, hogy az is lényeges, ...

2022.június 23.

Első reggelemet töltöttem a hegyen.

Tele voltam várakozással, lelkesedéssel, vággyal, és minden ismeretlen volt. A jövő, ami mostanra már a múltam, még nem tudtam, mit hoz.

Ugrottam egy nagyot, 300 km-t költöztem a három jószággal, és egy fürdőszoba és szomszéd nélküli pincébe jöttem. Úgy, hogy se munkám, se biztos jövedelmem, se pasim, se mecénásom nem volt.

Akkor még voltak az itteni barátaim, támasznak, de már ők is a múlt homályában vannak.

De voltak tervek, elképzelések a fejemben, és elképesztő hit a szívemben. Valahogy úgyis mindent megoldok. Erős vagyok, és feltalálom magam. Dolgozni tudok keményen, megtanulom, amit akarok és szükséges, és megélek a jég hátán is, fillérekből. Ezt már ...