Reggel olvastam Móra Ferenc és Kalmár Ilona (Kica) szerelméről, ami az író halála előtt másfél évvel fogant. S melyet egyikük sem élhetett meg nyíltan, megérdemelten. Mind a ketten egy aggyal, logikával megköttetett házasságban, vagy kapcsolatban élt, szerelem nélkül, csupán kényelemből, a kornak megfelelő elrendezésben.

Szerintem szerelem nélkül nem érdemes kapcsolatot, házasságot indítani. Persze, hosszú távon önmagában az is kevés. De tartaléknak, megélésnek ott kell, hogy legyen az elején. S hogy a felmerülő problémák el tudják-e mulasztani, oltani a lángot, már más kérdés. De hiszem, hogy egy rövid, lángoló dolog is ezerszer többet ér, mint egy akár évtizedekig tartó nihill, mely kötelességek, kényelem és megalkuvások mentén vegetál.

Valahogy legalábbis ezt érzem:

Nem akarok olyan kapcsolatot,

Se komolyat, se futólagosat,

Hol beférkőzhet egy Ferenc.

Inkább tartson három hétig,

De szerelem legyen,

Vággyal, akarattal, érzelmekkel,

Csak te érted epekedem igéretekkel.

Minthogy az elejétől kezdve

Úgy menjek bele, hogy tudom,

Nem ő kellene nekem.

Csak előnyös, elvárt, anyagliag stabil,

S az életem így majd nem egyedül telik.

Mert akkor, valamikor jön majd egy Ferkó,

Vagy egy Kica, s megmutatja,

Talán halálunk előtt egy kicsivel,

Milyen életünk lehetett volna,

Ha kockáztatni merünk,

S tűzzel a szívünkben élünk.

Ahelyett, hogy megalkudunk, s

Biztonságra törekszünk.  

A kép forrása: Pixabay