Ma délelőtt nekiültem kicsit gondolkodni. Hogy mi van mögöttem, és mi van előttem-remélhetőleg.

Célokat fogalmaztam meg, vagy csak álmokat, eshetőségeket, terveket? Majd meglátom, mi marad, és mi változik az idővel. Ugyanis mikor idejöttem, akkor is voltak bizonyos szintig ilyenek a tarsolyomban, jobban mondva a Suzukiba betömve, a dolgaim között elrejtve, vagy a szívem mélyén szunnyadva.

Ezek között van, ami finomhangolva lett, esetleg elodázva, selejtezve, s van, ami elindult, sőt, szárnyra is kelt, ha lehet így fogalmaznom. És lettek újak, kimondott dolgok, és olyanok, amik még csak forgolódnak a tudatomban, mint lehetséges módok a közeljövőben.

Viszont egy valamire rájöttem. Rugalmasnak kell lenni, és újragondolni, ha az élet egy általunk eddig nem olvasott forgatókönyvet sodor elénk. Pláne, ha azt is magunkénak érezzük, csak eddig nem volt hozzá elég tág a tudatunk.

Hajlamos voltam ugyanis én is dogmatikusnak, kockának, rugalmatlannak lenni. Megmondtam, úgyhogy úgy lesz, máshogy nem lehet. S noha a világ változik, új élményekkel találkozunk, fejlődünk, többre-másra vágyunk.. Oly nehezen engedünk. Mert szeretjük a biztos pontot, melyet gyakran az elménk ad nekünk. Akkor is, ha ezáltal kalitkát von az életünk köré észrevétlen.

Ma, mikor nem sokkal dél után, a lépcsőn lépkedtem lefelé, fáért, a kályhába, azon gondolkodtam, mennyivel másabban élek, mint tavaly ilyentájban. Akkor még nem volt a klíma, ami folyton szinten tartott meleget adott volna, hanem csak a kis infrapanel, ami alig segített legyőzni a hideget, mely körbevett így januárban, míg begyújtásra nem került sor, nagyon gyakran munka után. Hisz mikor máskor, ha egyedül vagyok, s dolgozom?

Most pedig itt a modern berendezés, melynek köszönhetően öröm hazaérni, mert nem kell órákat szenvedni, hogy nagyjából elégséges meleg legyen. Csak egy gombnyomás, amivel a 18 fokot feljebb veszem és segít nekem. Ahogy majd nyáron is, mikor a legmelegebb hónapokban ismét csak szenvednék az emeletes ágyban, s napszámra nem aludnék, mi által az életminőségem igencsak a béka segge alatt lenne.

Évekig ódzkodtam a klímától. Úri huncutságnak gondoltam. Nyár van, hát meleg van. Tél van, hát majd be kell gyújtani. El kell fogadni, hiszen ez az élet rendje. Nem szabad elkényeztetni magunkat. Ami könnyen jön, és túl egyszerű.. Az gyanús.

Aztán eljött a szint, amit már én sem bírtam. Engem a meleg vett rá, hogy beadjam a derekam, de így télen is hatalmas segítség. Még most is azt gondolom, hogy hosszú távon nem egészséges, s ahogy lehet, majd kikapcsolom tavasszal. És nem visszafelé pörgeti a villanyórát, de két napi bérem kifutja a havi villanyszámlát.  

De az igazság az, hogy a füst sem túl szuper, ami a kályhában keletkezik, ráadásul tényleg nihil a munka után meleget csinálni. Oké, fa az van még sok az előző tulajtól, a sparhelt elmegy szemét fával is, ha kell. De a fene az Istenit: utálom a hideget, és jól esik a túlzsúfolt napon csak úgy alapjáraton kellemes melegségű szobában lenni.

Ha választhatnék, akkor szigetelt házhoz cserépkályha lenne, esetleg napelemes rásegítéssel elektromos fűtés. Az úgy talán épp otimális, kényelmes, gazdaságos. De van, hogy a tökéletes megoldás előtt kompromisszumot kell hozni, és a lehetőségekből a legjobbat kihozni. Mert az élet általában egy folyamat. Készen mindent nem mindenki kaphat. Az én életem legalábbis erről szól: szép lassan fejlődve jutni előre, lépésről lépésre.

De kell-e folyton küzdeni? Az újítások, a fejlődés adta technikai vívmányok ellen harcolni?

Nem lehet olykor kompromisszumot kötve kényelmesen is, és biztonságosan is élni egyszersmind?

Mert ha bármi baj történne, esetleg áramszünet ütne be, ott van a kis kályhám, amihez van fa a lépcső alatt, s amivel főzni, vizet melegíteni és fűteni is bármikor tudok, ha kell.

Ám közben ott a klíma, ami kényelmet és időt ad nekem, amit másra is fordíthatok, ami nem a túlélésem szolgálja csupán végre. Hanem a boldogságom, sikerem, az élet adta-talán most még ismeretlen lehetőségeket készíti elő azzal, hogy amíg duruzsol, addig nyugodtan pihenhetek, dolgozhatok, vagy házon kívül lehetek, amíg akarok.

S arra gondoltam, miközben este pedig a kályhán a saját burgonyámat sütöttem, s a lavorban történő hajmosás után eközben száradt a hajam, hogy mennyire megfér az életemben néhány ellentmondás.

Megy a klíma, melyre ha kedvem, időm engedi, rásegítek a kályhával. A házi, saját kézzel termelt burgonya mellé bolti camambert sütöttem, a bolti szalonnából kisütött saját zsíromban, fenn egy szomszéd és ember mentes szőlőhegyen, miközben a korlátlan internettel rendelkező okostelefonommal a barátnőmmel chateltem. Hogy a minuszok ellenére is a kertben tevékenykedtem, mert jól esett, és mert fejben már úgy várom a tavaszt. S a kutyáim hol a meleg szobában a fekhelyükön pihennek kellemesen, vagy kinn a fák alatt szaglásszák a háztól néhány méterre lévő szarvasnyomokat, s ugatják azt, amit csak ők látnak, hallanak.

Hogy néha üvölt a hangos zene, máskor pedig csak a tücskök ciripelnek. Van, mikor sorozatot nézek a laptopon, vagy, hogy a cinkék repülését figyelem, hogy elbújok a szomszédtól, de máskor nyakam töröm, hogy az őzikét a ház előtt láthassam.

Hogy házilag készült, termelt ételeket, s boltit is eszem, gumicsizmában sárosan, ám szép ruhában, csinosan is jól érzem magam, egyszer délig pizsamában, máskor már hajnalban tettrekészen szorgoskodom. 

Hogy probléma nélkül járok gyárba melózni, s ha tehetem, egész nap csendben vagyok, csak azért, mert így jó nekem. Miközben itthon pötyögök, beszélek sok-sok embernek, akikkel még csak nem is ismerjük egymást, s azt szeretném, ha soraim szép lassan értéket közvetítve minél többjükhöz eljutna.

Volt, hogy dogmatikus-rugalmatlan voltam, mert azt tanultam, így leszek erős.

A rugalmasság erő. (...) És ez a pszichére éppúgy igaz, mint a testre. Akkor vagy erős, amikor hajlékony és rugalmas vagy. Edith Eger

Csakhogy ha így teszel, korlátozod magad. Mert ha megérzed, hogy valami nem stimmel, nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnéd.. Nem változtathatsz, afelé nem léphetsz, ami ellen korábban oly hangosan szót emeltél. Mert akkor árulónak tekintenéd saját magad.

Régen azt mondtam, nem leszek szőke, nem költözök el otthonról, nem lesz macskám, nem hagyom abba az Alapítványt, nem hordok ¾-es gatyát, minek az embernek mosoda, nem lesz klímám, és ki tudja még, mit..

Ehhez képest ezek közül azóta mindent megcsináltam. És semmit, de semmit sem bánok.

A világ, a társadalom, a körülmények, az emberek, a tárgyak változnak az életben. Megtanulom szépen lassan, hogy vannak, amik ellen hadakozhatok, de nem biztos, hogy megéri. Mert vannak dolgok, amiknek igenis helye lehet az életünkben. Mert én sem csak túlélni, hanem előre haladni is akarok. Fejlődni, kényelmesen, biztonságosan, és felszabadultan élni.

S így lehetnek olyan dolgok, most még talán a jövőben várakozva az alkalomra, amik belopózva az életembe esetleg ebben segítenek, ha engedem.

S újra pillantva a jegyzeteimre, hogy mit szeretnék a jövőben, akár a 2025-ös esztendőben.. Remélem, hogy lesznek olyan dolgok, amik ha most még újak, ismeretlenek, esetleg eddig fura pillantással kísértek voltak is, de helyet kapva az életemben, majd hozzátesznek ehhez az egyensúlyhoz.

Amiben nem csak a klíma és a kályha fér majd meg egy légtérben, hanem sok-sok ellentmondásosnak gondolt, ám mégis nagyon is hasonló dolog.

És azt kell, hogy mondjam, nem jut eszembe semmi olyan dolog, amiben most azt mondanám, hogy én, soha, semmikor nem vagyok rá hajlandó, és nem adok neki teret. Természetesen egy jólnevelt, erkölcsös és törvényes kereten belül, amit mondjuk a #hegyiélet határoz meg.

Szóval, ha nem értitek néha az összefüggéseket, a végleteket, egyszer egyetértetek, máskor pedig megrökönyödtök, ne lepődjetek meg. Ez teljesen rendben van. A ti oldalatokon, fejetekben, életetekben más szabályok, határok vannak. Talán nálam szabadabban, vagy esetleg szigorúbban éltek, gondolkodtok.

Én tanulom a rugalmasságot.

És olyan nagyon jó néha a könnyebb, kényelmesebb utat választani. Mert ezáltal maradhat erő, idő, lehetőség másra, amiben viszont nincs kibúvó, apelláta: bele kell állni a harcba. És nem csak egy út, lehetetőség van a megoldásra. Hanem számtalan, ha elég nyitottak vagyunk a kínálkozó alkalmakra, , utakra, megoldásokra.

Így keresem én az egyensúlyt, a sajátomat, most és a jövőben is. Mert a múltban ezt még nem tudtam, de most már igen: #hegyilánnyá váltam, s így élni néha könnyű, néha nehéz. De csakazértis megcsinálom, hogy végig nézve az életemen időközönként, azt mondhassam:

Elég f@sza lett!