Ez a kijelentés egy ideje el van mentve a jegyzetek közé, mint témajavaslat. Van jó pár ilyen mondat, szókapcsolat, amit egyszer leírtam, várva a megfelelő ihletet annak kifejtésére.

Most ez következik.

Az elmúlt napokban ugyanis valahogy nagyon felszínre kívánkozott.

Egyrészt, mert munkahelyen hallgatva a lányokat, nőket, hallom azt a mondanivalójuk mögött, amit régen én éreztem, mikor ezt a mondatot láttam leírva. Rám gondolva közben..

Illetve maga a srác, akivel akkoriban együtt voltam, némely cinkes történetben előköszönt, és bizony óvatosan átpörgettem a régi, ám nem szép emlékeket.

És ma, az egyik posztomban is a vele való kapcsolódásból származó rossz emlék köszönt vissza.

Ezt a mondatot egy lány írta, egész pontosan az exe barátnője, az akkori pasimnak. Láttam az üzenetek között. Nem emlékszem, a kapcsolatunk melyik szakaszában derült ez ki, de ha jól sejtem, valahol az elején lehetett.

Több sebből is véreztem ezt követően. Egyrészt, ezt egy tényleg szép-jó nő írta, legalábbis akkori mércével. Másrészt a pasim egy szó nélkül hagyta, sem meg nem védve engem, sem meg nem cáfolva.. Sem helyeselve legalább, hogy igaza van.

Harmadrészt, és ami leginkább fájt, még csak vitatkozni sem tudtam ezzel. S nem azért, mert a csávó annyira király lett volna. Nem.

Visszagondolva sok élményt, tapasztalatot adott: a sóherségről, a munkakerülésről, az unalmasságról, a sótlan szexről, és hozzá kötöm azóta is a kényszernyalás fogalmát. Sok olyan dolgot, amit még jó, hogy megtapasztaltam, mert sokat tanultam belőle. Hogy köszi, de soha a büdös életben..

Szóval a pali nem volt nagy szám. De kettőnk közül az igazi hibás mégiscsak én voltam. Mert hagytam, mert maradtam, mert vártam, mert megalkudtam.

És a mondat mégiscsak igaz volt. Mert jobb nő is lehetett volna.. Az a lány, aki vele volt. Azaz én.

A középiskolai ballagásomon jöttünk össze, és a felsőfokú szakképzésem teljes időtartamát vele töltöttem el. Az a két év elvesztegetett idő volt. Ha két hónapot maradunk együtt, ugyanannyit tapasztalok, mint az alatt az idő alatt. De én hülye maradtam. Ezzel a mondattal a tudatomban.

Helyeselve, hogy igen, van nálam jobb. És hogy én nem vagyok jó nő. Nem vagyok elég. Még neki sem. Hiába öltöztem ki, csinosan, hiába igyekeztem jó lenni a szexben, hiába igyekeztem házias lenni.. Se egy dicséret, se egy lángralobbanás, semmi nem történt. Csak voltunk. Jól van ez. Majd jobb lesz idővel gondoltam.

És én sokáig azt hittem, ez a normális.

De aztán szakítottam. Két év után. Mert egyszer csak megfordult a helyzet, és azt kezdtem érezni, hogy jobb pasim is lehetne, mint ő. Hogy többet érdemlek. Többre vágyom. Hogy ha nem élvezem a szexet, az nem biztos, hogy az én hibám.

Könnyű azt tanácsolni egy rosszul működő párkapcsolat esetén, hogy szakíts, hagyd ott, keress mást. Hogy becsüld magad, hogy helyezd magad előtérbe, hogy hidd el, többet érdemelsz.

Ezt követően nekem is évek teltek el, hogy igazán sikerült ezt érezni, és a pillanatnyi pozitív megéléseket hosszú távra kitolni.

Manapság már emlék csupán. Mondom ezt úgy, hogy még rengeteget kell fejlődnöm, oldanom, fejlesztenem. Csinálok néha hülyeséget, tűrök néha faszságot, számolok néha lehetséges-ám nem bekövetkező potenciálokkal, választok néha rosszul. Tehát nem tökéletes minden. De sokkal jobb, mint hajdanán volt.

És van, amire kapásból tudom azt mondani, hogy nem.

Hallgatom a lányokat, akiket nem becsül a párjuk. Akiket kihasználnak, aláznak, akik érzelmileg nem tudnak kapcsolódni a másikhoz. Nőkről beszélek, de persze a másik nem is hasonlókat él meg, tudom. De nő vagyok, igazán ezt az oldalt ismerem, s képviselhetem hitelesen.

És annyira bosszantó, hogy nem tudok igazán mit mondani, a folyton szajkózott önismereten kívül.

Viszont hallgatni sem szeretem a panaszáradatot, mert nem látom értelmét.

És visszagondolok arra, vajon mi okozta régen a változást nálam.

Hogy mikor és mivel kezdődött az a folyamat, hogy a várakozásból átugrottam végül a szakításra.

Mert sokunkat a miérteken kívül a hogyanok érdekelnek igazán.

S eszembe jutott Csernus Imre két műve: a Férfi és Nő című könyve. Elolvasván ezeket, és felfogva azt, miről szól a könyv, s hogy én pontosan így élek.. Két hét múlva szakítottam.

Ezzel kezdődött az önismereti utam.

Az információ áramlásával. Elolvasával. Meghallgatásával. A beismeréssel, hogy bazd meg, te ugyanilyen vagy. A valódi hülye a tükörből néz vissza, nem az ágy másik végéből. Letaglózó, bosszantó, kétségbeejtő megélni. De azt hiszem a felismerés hideg zuhanya nélkül soha nem ébredek fel.

Érdekes, hogy millió dolgot képes vagyok halogatni, de ezekben nem igazán ismerek türelmet.

Mert akarom. Azonnal. Ami nekem igazán fontos.

És tudjátok mit? Jó nő akartam lenni. Jó ember is.

És szimplán csak elkezdtem tenni érte. Hétről hétre, évről évre.

És még mindig ez motivál.

Nem azért, hogy bebizonyítsam annak a lánynak, aki ezt írta, hogy látod, én már jó nő vagyok.

Hanem annak a kislánynak, aki bennem él, és tudta, hogy van hova fejlődni.

És ez a vágy remélem soha nem múlik el belőlem.

Szeretnék egész életemben azon lenni, hogy egyre jobb nő legyek.

Habár, már most is az vagyok. Elég jó. De ha lehetek még jobb, miért ne?

Hölgyeim, és uraim. Nem buzdíthatlak arra benneteket, hogy szakítsatok a párotokkal, aki nem becsül benneteket. Mert nem a másik hibája, hogy ezt teszi.

Hanem a tiétek, hogy hagyjátok. Nem áldozathibáztatás akar ez lenni, hanem egy hideg pohár víz, egyenesen az arcotokba. Hogy ébredjetek végre.

Ti miért nem akartok jobb nők, pasik lenni? Elsősorban magatoknak?

S ha ezt tartjátok szem előtt, és emiatt fejlesztitek magatokat.. Akkor higyjétek el, hamarosan jön a kérdés: elég jó nekem a másik?

És az, hogy a másik erre lemarad, vagy felzárkózik, már az ő döntése.

De ti magatokkal foglalkozzatok.

Kezdjetek el önismerni. Csernussal, vagy bárki mással.

De ne alkudjatok meg.

És hölgyeim, csak nektek megsúgom: ha azt hiszitek, az a normális, hogy nem élvezitek a szexet.. Tévedtek. Vegyetek egy vibrátort. S megtudjátok, hogy nem veletek van a gond.

Ez is az önismereti munka egy fontos állomása. A hogy lehet nekem jobb kérdés igencsak célirányos megválaszolása és megoldása. Mert ha tisztában vagy magaddal, és a lehetőségekkel, jobban fog menni a tudatosság rögös útja. Vagy legalábbis nem szipirtyó leszel, hanem elégedetten mosolygó nőszemély.

Tehát a miként és hogyan kérdésre így válaszolhatok én.