..de azért a természet is besegít, ha jó a szándék.

Paradicsomra vágyom már. Itt van július eleje, és még nem ettem idén paradicsomot. Boltban nem veszek, elvből. Várom a kertem ajándékát.

A kertben a kapott palánták állnak. Várnak. Mire vajon..?

De borsó.. az bezzeg van, rengeteg. Már háromszor szedtem fel az összeset, elvileg, ám most reggel még mindig találtam egy kupacot. Elegem van már belőle, unom pucolni. Hát hogy lett ennyi??!

Ültetnék a helyére mást, de még mindig érik..

Napot akarok, és meleget.

Fázik a lábam. Talán a paradicsomoknak is zokni kellene, mint nekem?

Itt van július eleje, és még alig volt igazi nyár.
De már megint felhős az ég, ígérve az újabb eső adagot.

Teli van egy teljes köbös tartályom, s az összes hordóm. De kettő tartályom még csak félig. Van még helyem, talán addig esik, míg meg nem telik az összes csordultig? Locsolnom nem kell, így akadozik a körforgás.

Csak tartalékolom. Jó, jó, hogy van, de sok a szúnyoglárva benne. Ki kellene locsolni, de a föld nedves, hiába.. 

Melegre, napra szomjazunk mindannyian.

Annyi mindenre vágyunk az életben, ami nem az itt és mostban van..

Várjuk, mint a messiást, pedig pontosan akkor fog jönni, mikor itt az ideje. Lehet, hogy máshol már érik a gyümölcse, de ha nálunk még nem süt a nap, és várakozik, hiába sürgetjük, és kérdezgetjük, ők mivel kezelik, nevelik, nálunk attól még nem piroslik majd a San Marzano

Igen, tavaly ilyenkor már 1,5 méteresek voltak, csüngtek rajta a fürtök.

Tavaly még minden annyi más volt. Akkor tűző nap volt, szárazság.

Ezernyi más gondolat, érzés.

Sok volt a paradicsom. De borsó nem volt egy szem sem! Nem meglepő, ha egy darabot sem vetettem..

Idén sokat borult az ég, esett. Borsóból rengeteg lett. Hogy hogyan? Hát most vetettem! Mert erre vágytam! És megkaptam. Túl sok lett? Igen, mert biztosra mentem, hátha sok lesz a veszteség. Ám az Élet nem hogy elvett, de még meg is áldott.

De lesz paradicsom, tudom, hiszem. A borsó alatt sorakoznak a tavalyi termésből kelt magoncok, tizesével. Amiket eldobáltam, lesz, ami lesz alapon, de abban bízva, hogy ha szeretnének, kikelnek. Persze, biztosra mentem, hoztam még palántát máshonnan is, és én magam is vetettem egynéhányat.

Nem most fogok jól lakni belőlük. De hogy tél elején még szedni fogom, abban is biztos vagyok.

Vágytam dolgokra, és vágyom dolgokra. Végeredményben annyi minden sikerült.

De ez csak úgy megy, ha teszünk érte.

Néha elég néhány mozdulat: gyom kitép, barázda húz, mag beleszór, föld vissza, víz rá. Süss nap, nőlj növény.

Még tanulom szeretni a folytatást is: szedd le, pucold meg, főzd be.

De csak így lesz folytatás: Dunsztos üveg le a polcról. Fedő csavar. Gyere le! Ráütni. Mondom gyere már le! Kanál elő, kupak feszít. Na végre. Lé a szőnyegre, borsó a levesbe. Étel az asztalra, élet a testbe.

Ha nem teszünk a vágyunkért, el sem érhetjük.

Kicsi az esélye, hogy a madár épp a mi kertünkbe üríti a magot, mely számunkra bőséget hozna.

Csak meg kell tanulnunk tenni és türelmesen várni. Eljön a megfelelő időben, amire vágyunk.

De közben ne felejtsük el értékelni, ami most van.

Idén annyi minden más, mint tavaly. Ezer új gondolat, tapasztalat, érzés, vágy.

Van borsó, sóska, bab, répa, petrezselyem, hagyma, sok szép virág, millió szálldosó rovar és csicsergő madár.

Lesz paradicsom, lecsó és lekvár.

De addig is leszakítom a borsót, és vele együtt leszakítom a napot.