Nem félek az erdőben, és az erdő mellett élni. Mert nincs állat, amely számomra veszélyt jelenthetne. Persze, vannak rókák, sakálok, és egy-egy vadkoca is veszélyt jelenthetne, de azért az esetek nagyon kis részében okoznak az ijedelmen kívül más kalamajkát.

Ám, ha egy nap, sétáink közben, összetalálkoznék egy medvével, még ha el is tudok osonni a közeléből, minden megváltozna. Az otthonomat, a sétáimat nem élhetném meg oly szabadon, tudattalanul, nem számítva arra, hogy baj van, mert már tudom, hogy veszélyt rejt. Hogy valami, amiről eddig nem tudtam – pedig lehet sok éve ott bújik meg a sötét zugban -, most már látható, számomra is.

Mi a megoldás?

Csinálhatok úgy, mintha semmi nem történt volna, míg egyszer csak össze nem találkozunk újra, és mondjuk ott helyben megöl. Ha szerencsém van, egy ütéssel, ha nem, akkor percekig nézhetem, érezhetem, ahogy kizsigerel.

Elmenekülhetek egy másik faluba is akár, el az erdőszélről.

Ám a medve nagy utat képes bejárni. Újra összetalálkozhatunk, a beton aszfalton sétálva, és újra az első verziónál találhatom magam. Vagy menekülhetek, tovább és tovább, kerülve a Sors szerű találkozást.

Vagy kilövethetem, halálát kívánhatom, hiszen ez az én területem, takarodjon innen, majd én megmondom, mi a tuti. Holott ő csak egy medve, aki élni, enni, bocsot nevelni akar, békében.

Mi a helyes akkor?

Talán megtanulhatunk együtt élni vele, vagy pedig szólhatunk a megfelelő szakembernek, aki altató lövedékkel egy időre veszélytelenné teszi őt, és elviszi oda, ahol zavartalanul élhet tovább. Ez egy kölcsönösen win-win helyzet.

Számomra az önismeret egy erdő. Egyszerűen imádom járni, felfedezni, gondolkodni, újabb és újabb kérdéseket feltenni. Nem is értem, hogy létezhetnek emberek anélkül, hogy ne menjenek egyre mélyebbre és mélyebbre benne. Lehet napfényzugos, madárcsicsergős, jóillatú fennkölt hely, ám lehet egy szúnyogoktól hemzsegő, dögszagú, komor sötét terület is.

A benne élő lények, legyenek azok növények, állatok, képviselhetnek egy-egy élményt, érzést, átsuhanó gondolatot.

És a medve, az bizony berobban ezek közül. Ott van, letarol mindent.

Mikor észreveszed a fák mögött, letagadhatod a létezését, de akkor most, vagy később csúnya halálod lesz.

Azokkal a problémákkal, amikkel életed során nem foglalkozol, nyomot hagynak a fizikai és lelki síkjaidon is.

Muszáj előbb-utóbb szembenézni a medvéinkkel, hogy újra tiszta és biztonságos legyen az erdőnk.

Önismeret nélkül nem fogod tudni, mi az, ami nem jó az életedben, ennélfogva változtatni, a helyes irányba sem tudsz lépni.

És vállald a felelősséget, ha a felismerés után sem kezdesz változtatni. Mert akkor nem percekig, hanem hónapokig, évekig, gyakran évtizedekig zsigereled saját magad!

Akkor még biztos nem fáj eléggé. Mert ha már a medve rágja a tested, késő lesz bánkódni.

De persze van egy jó hírem: vannak ám szelíd jószágok is, kisbocsok, pillangók, füttyös madarak, sütkérező gyíkok, citrus illatú gombák, zizzenő falevelek, méltóságteljes gímek, kukucskáló kikericsek, és még sokan, kik az önismeretet egy hosszú életre a kedvedre segítik.

Kívánom, hogy ki-ki induljon el a maga belső erdejébe. Minél kevesebb medvével, annál több kedvességgel!