Mennyire gyakran beleillik az életünk egy-egy egyszerű és földközeli munkába.
Fát vágni remek dolog. Tizenéves kislányként volt „szerencsénk” megtanulni a fortélyait. Szerettük, de nem a mi dolgunk lett volna. Apánk lustasága megtanított minket dolgozni. Sok mindent „köszönhetek” neki. Így 30 évesen mint régi ismerőst köszönthettem a kölcsön kapott fejszét.
Munka közben jöttem rá, milyen nehéz elengednünk magunkat azon a bizonyos ponton, ami a biztonságot jelenti még számunkra, ám a megtorpanás gyakran a sikert akadályozza.
Jó ideje meditálgatok.
Kicsinyítem, mert még nem megy úgy, ahogy kellene. Elérem a súlytalanságot, már érzem, hogy közel a pont, ami után végre nagyon jó lenne, és megtörténne az a bukfenc a végtelenbe, de az utolsó másodpercben: nem és nem.
És marad a majdnem érzés. Attól fél az elménk, hogy ha megtapasztalja azt az érzést, elveszíti a kontrolt a szívünk, lelkünk felett? Sérülhetünk? Van még néhány folyamat, amiben hasonlót élhetünk meg, az extázis, a siker előtt..
Favágás közben például szintén ott van az a hullám: ha hagyod megindulni a fejszét, át a biztonságot jelentő távolságból, és közben mégis jelen vagy: a legnagyobb göcsörtös fával is elbírsz. Ám nehéz ezt megengedni. Hiszen veszélyben forogsz közben: megszaladhat, és a lábadba állhat; elvihet a lendület, és orra buksz. Lehet közben egyenetlen a talaj, figyelned kell a mászkáló állatokra, gyerekekre, leizzadsz, elfárad a tested, szálka mehet a kezedbe. De mégis olyan jó. Mert tudod, hogy a zord estéken meleget ad a családnak.
Rájössz, hogy vannak tuskók, amikkel könnyen elbírsz. Szinte csak ráteszed a hegyét, és már vége. Másokkal szenvedsz egy ideig, forgatod körbe, fejjel-lefelé, már épp feladnád, de egy sugallatra: na még egyszer, hátha beletalálsz abba a repedésbe: de végül sikerül. Koncentrációval, stabil terpesszel.
Másokból viszont hiába farigcsálsz le kis részeket, még mindig túl nagy neked. És végül rá kell hogy jöjj: tedd félre. Megpróbálhatod még egyszer, mikor friss erőben vagy, ám ha nem megy, ne erőltesd. Akkor fogsz megsérülni végül.
Hagyd csak ott, majd valaki megpróbálja helyetted. Hátha neki jobbak az adottságai, és megkapja ajándékba: talán pont beleillik az ő otthonába.
Vagy, tedd azt a rönköt egy szép virág alá, és majd az idő vasfoga meglágyítja.
Ő nem tehet róla, hogy erős a görcs benne, ahogy te sem tehetsz róla, hogy nem bírsz vele. Mindenki éljen tovább, háborítatlanul.
Hiszen adhat neked más is meleget, ahogy ő is adhat másnak értéket.
Mind egy tőről származunk: a fa, te és a fejsze is.
