Mennyi szeretetet ad!

Gondoltad már? Hallottad már? Mondtad már?

Ma épp a kis gerle volt a kezemen, etetés után, mikor jött ez a gondolat. Csipogatta az arcomat, figyelt, a tenyerembe simult. Úgy éreztem, szeret.

Pár napja gondozom, egy forró betonúton találtuk, szerencse, hogy nem hajtottunk át rajta kocsival.

És amilyen természetesen jött ez az első gondolat, azonnal érkezett a következő is: a lóf@szt ad szeretetet. Ő semmit sem ad. Legfeljebb magát. De azt sem nekem, hanem a világnak. Ő csak van.

A következő pillanatban jól odafosikázott a helyére. Akkor most bosszúságot, rosszat, sz@rt ad? Csak azért, mert szintén a maga természetességében van, és működik, ahogy azt egy madárnak illik?

Valójában mi látunk bele érzelmeket a dolgokba, emberekbe, helyzetekbe, állatokba, bármi másba, ami elénk kerül az életben. Jobban mondva, azt vesszük észre, amit épp a fejünkben hordozunk.

Ha épp „jól” vagyunk, akkor a jót, a szépet látjuk, ám ha épp „rosszul” vagyunk, akkor csak a rosszat, a nekünk ártót, a ránk veszélyt jelentőt.

Nehéz csak úgy lenni, és figyelni a dolgokat. Hagyni, hogy csak úgy legyen valami, a jó és rossz bélyege nélkül. És mikor bekövetkezik a semlegesség –legalábbis én így fogalmazom meg magamnak-, akkor pedig néha jön a meglepődés: normális ez?

Az emberek az életedben, legyen bármilyen futó is a kapcsolat, egy boltban, egy kereszteződésben, igazán nem adnak neked semmit. Te veszel el tőlük olyan dolgokat is, amiket esetleg nem kellene. Vagy te keresed, kutatod bennük azt, amit igazából magadból hiányolsz.

Persze, van olyan, aki direkt bánt, elnyom, beszól, meglök.. De valójában ő sem vesz el tőled semmit, a hozzájárulásod nélkül.

Néhány hete lefapin@ztak, ráaadásul családon belül. Önmagában nem a kifejezés bosszantott, hanem az ezt megelőző párbeszéd. És mert pontosan tudtam, hogy ez a szituáció így fog lezajlani. Nem bevonzottam a rosszat, ám hagytam neki teret. Bár, a bosszúságot megélni, a határokat meghúzni talán a nagy szeretet flow áramlásában is meg kell tennünk. Mindenesetre e néhány hét távlatában is másként reagáltam volna. Nem bunkóztam volna le talán, ahogy akkor tettem. Az volt, persze, mindentől függetlenül. De a rosszat is lehet hasznosítani. Így látjuk, ki és mi az, ami érdemes arra, hogy a tenyerünkbe vegyük, és szeretgessük, és mi az, amit félre kell tennünk, mert nem jót ad nekünk. Végeredményben az ilyenekért hálásak lehetünk.  

A gerle is adhat szeretetet vagy sz@rt.

Ám, úgy is nézhetjük a dolgokat, hogy ha jó sok rosszat ad, akkor azzal már trágyázhatunk is akár.

Így a kör végeredményben ismét bezárul: nincs jó és rossz.

Ezeket a gondolatokat még forgatom, tesztelgetem helyzetekben, de addig is, az alapigazságot levontam:

Alattad a föld, feletted az ég, tenyeredben a madár.